”Lassan sétálok, nem sietek sehova” – mondogattam magamban, miközben egy kávéház felé tartottam Zürich utcáin. Fekete cipőm tíz centis sakra néha ingadozott alattam, de szerencsére ez nem volt észrevehető.
”Igazából fogalmam sincs arról, hogy nekem kéne előbb érkezni, vagy neki?”  - tűnődtem el, majd meggyorsítottam egy kissé a lépteimet. Pontosan három óra huszonnyolc perckor odaértem a találkahelyre, és meg is láttam a célszemélyt. Úgy nézett ki, ahogy máskor is szokott. Ing volt rajta, meg egy zakó.

Látszik rajta, hogy igen benne van már a korban, de még mindig azt hiszi magáról, hogy ő a legnagyobb macsó a világon – mosolyodtam el magamban.
- Jó napot – álltam meg előttte, mire ő felkapta a fejét, felállt a székből és a kezét nyújtotta
- Flavio Briatore, biztosan maga Desiré Romero – mosolygott és végigmért
- Igen, Desiré Sol Romero.
- Foglaljon helyet – intett, majd egy pincér odasietett hozzánk. – Szeretnék kérni egy kávét sok tejjel, és a kisasszonynak pedig egy...  – kérdően nézett rám.
- Egy pohár szénsavmentes ásványvizet. Köszönöm.
Mikor a pincér eltűnt a rendelésünket intézni, Flavio előhalászott Isten tudja honnan egy köteg papírt. Egy percig nézegette őket, majd elém tolta.

- Tehát, térjünk a tárgyra. Itt vannak a szerződés papírjai, amiket alá kell írnia, vagy ha megengedi, hogy tegeződjünk – mondta, én csak bólintottam -, oké akkor ezeket alá kéne írnod.
- Rendben, egy pillanat és átfutom őket gyorsan – mondtam, és a kezembe vettem a papírokat. Tipikus hivatalos dolgok, kit érdekel? Odafirkantottam az aláírásom.

”Azt hiszem le kéne szoknom a felületes dolgokról. Mi van, ha most azt iratta alá velem, hogy örökre neki fogok dolgozni fizetés nélkül?” Erre a gondolatra nevetnem kellett
- Akkor ezzel meg is volnánk – mosolygott furán. Komolyan mondom, ezzel a fejjel fog az őrületbe kergetni. – Akkor egyelőre egy hónap próbaidőn vagy, az első egy hétben két segéded lesz, ugyanis lehet az ember akármilyen profi, bele kell rázódnia ebbe az életbe. Javaslom, hogy ismerkedj meg közelebbről a kávéval, mert aludni nem lesz sok időd. Ha én és Fernando egy hónap után úgy döntünk, hogy megfelelő vagy a munkára, akkor megkapod a határozatlan ideig szóló szerződést. A lényeg, hogy neked mindig két lépéssel Fernando előtt kell járnod. Te mondod meg, hogy a nap melyik szakaszában éppen mit kell csinálnia, te intézed el az interjúkat is. Nagy felelősséggel járó munka, és nem lesz egyszerű.
- Rendben, megteszek minden tőlem telhetőt – mondtam kicsit elcsukló hangon. Éreztem, hogy rögtön be fog dobni a mélyvízbe.
- Az nem elég, neked annál többet kell megtenned – jelentette ki teljesen nyugodtan, mire meghozták a kávéját, és az ásványvizemet. Kezdem úgy érezni, hogy direkt akarja lefagyasztani a mosolyt az arcomról
- Ígérem, azon leszek.
- Még mielőtt elfelejteném, holnap bemutatok mindenkit. Legyél nagyon kedves, ne hozz szégyent a fejemre – nevetett. Én ezen valahogy nem tudtam úgy virulni, ahogy ő tette. 

Még legalább fél órán keresztül beszélgettünk, addig ő még egy csésze kávét elfogyasztott. Adott egy telefont is, ami elmondása szerint a nap huszonnégy órájában csörögni fog. Ennek a telefonszámát fogják átírni az összes nyilvántartásba, illetve Fernando hivatalos oldalán és a szponzoroknál is megjelenik a nevem és ez a szám.
Izgalmas melónak tűnik, de egyben nagyon fárasztó lesz. Bár már Monacotól elbúcsúztam, nem fogom tudni megszokni, hogy hétről-hétre máshova kell költöznöm, és magára hagytam Camilát is. Ő a legjobb barátnőm, és a lakótársam. Egy gimnázium osztályban voltunk, aztán együtt mentünk főiskolára. Később együtt akartuk felfedezni a gondtalan élet örömeit, ezért egy gyors elhatározás után Monaco-t választottuk otthonunknak. Csak és kizárólag a bulikról és a pénzköltésről szólt az életem, egészen addig, amíg valami el nem szakadt.
Először a szüleim vállalkozása mondta be a csődöt, majd édesapám immunrendszere is. Pontosan hét hónapja veszettük el. Komoly megrászkódtatás ez a család számára, nem beszélve arról, hogy milyen anyagi helyzetbe kerültünk ezáltal. Így nem volt más választásom, el kell helyezkednem valahol, és dolgoznom kell, hát itt a lehetőség.

Flavio a találkozó végén elhintette azt a mondatot, amit igazából soha nem akartam tőle hallani:
- Holnap reggel tízkor legyél a főhadiszálláson – mondta, majd egy apró puszit nyomott köszönésképp az arcomra, és elviharzott.

Gyűlölök korán kelni, főleg, ha az első napról van szó. Mindig nyúzott vagyok, és oda a jó első benyomás. Lehetséges, hogy jobb lenne, ha ezen majd később idegeskednék, végül is jól jártam, hogy nem reggel hatot mondott.

Hazafelé (akarom mondani a szálloda felé) mindenen dolog kavargott a fejemben. Egyszerre akartam felhívni Camy-t és anyut is, de mikor az előbbit elkezdhettem volna, az újdonsült telefonom megszólalt. Azt hiszem ezt muszáj felvennem, így hát gyorsan kihalásztam a táskámból, és erőtlen hangon beleszóltam:
- Desiré Sol Romero, tessék!
- Szia Desiré! Fernando Alonso vagyok, bizonyára te leszel az új asszisztensem.

(hatásszünet)

- Szia Fernando! Igen, én volnék az – mondtam kicsit bizonytalanul.
- Hát akkor megtaláltalak – nevetett – Fogalmam nem volt arról, hogy Flavio melyik telefont sózza rád, ezért az összes számot végig kellett hívogatnom.
- Sajnálom – mondtam én is egy kicsit mosolyogva. – Miben segíthetek?
- Holnapra az egyik spanyol sportcsatorna szeretne velem egy villáminterjút készíteni, és nem tudom, hogy elfogadjam-e vagy sem?
- Hát, ha engem kérdezel (már pedig engem kérdezel, mert elvileg nekem kéne ezeket intéznem – tettem hozzá magamban), akkor fogadd el mindenképpen. Főleg, hogy spanyol, és mivel te is az vagy, ezért rossz benyomás lenne, ha pont nekik nem nyilatkoznál, de azt javaslom, hogy kerüld a múltkori versenyen történt koccanásos balesetedet. Minden rosszakaród azt fogja várni, hogy mikor borulsz ki miatta, és elkezded szidni a gyengébb csapatokat. Ne tedd, inkább mondd, hogy ilyen dolog elő szokott fordulni, sajnálod, hogy nem szereztél pontot, de majd legközelebb.
- Köszönöm – mondta, és aztán nem szólt bele a telefonba egy ideig, majd újra – Csak ennyit akartam.
- Nagyon szívesen, ez a munkám – mondtam kedvesen. Jól megy a kommunikáció telefonon keresztül, az már szent.
- Akkor holnap reggel fél kilencre várlak...
- TESSÉK? – visítottam bele egy kicsit hangosan a telefonba.
- Kilenckor van az interjú, és neked muszáj ott lenned – nevetett.

Na álljon csak meg a menet? Akkor most ki mondja meg kinek, hogy mit csinál? – gondolkodtam el magamban, de hangosan pont az ellenkezőjét mondtam:
- Rendben, hova menjek? – kérdeztem, mire lediktálta az ideiglenes címét, és világossá vált számomra, hogy nem több, mint két sarokra lakik tőlem.