Zina eközben már a pesti éjszakában bolyongott, már éjfél volt és nem tudta mihez kezdjen. A járása bizonytalan volt, és a könnyeivel küszködött. Felhívta a tudakozót, mert nem volt bátorsága telefonálni Márknak. Abban reménykedett, ha megjelenik az ajtajában, nem fogja elküldeni.

Megkapta a címet és leintett egy taxit.

Ott állt a kapu előtt és nézte a házat. Csendes volt minden. Összeszedte az összes bátorságát és becsöngetett. Sokáig nem történt semmi, majd mikor már távozni készült megjelent egy nyúzott arc az ajtóban. Lassan elindult a kapu felé.

-       Hát te?- kérdezte álmosan.

-       Nem mertelek hívni…

-       Gyere be!- mondta kedvesen.

-       Köszi.

-       Nincs mit, de nyugodtan hívhattál volna, mondtam.

-       Tudom, de olyan hülye vagyok.- mondta letörten a lány.

-       Erről nem nyitok vitát, de szerintem nem vagy az.

Beértek a nappaliba. Hellyel kínálta, majd kávét hozott a lánynak és magának is.

-       Látom jó volt a buli.- mutatott a faliórára.

-       Az túlzás.

-       Akkor?

Zina belekezdett a történetbe.

-       És tényleg elmondtad neki, hogy nem csak ő van?- kérdezte csodálkozva a srác.

-       Úgyse tudtam volna titkolni előtte…és mi értelme lett volna?

-       Attól függ kitől, mit akarsz?

-       Ez teljesen lényegtelen, és erre most jöttem rá… mert úgy vettek le a lábamról ezek a pasik, hogy szólni se tudtam. Most vagy ennyire kijöttem a gyakorlatból, vagy ennyire tudnak valamit.- mondta elgondolkodva Zina.

-         Nem különlegesebbek bárki másnál. Szerintem csak rég éreztél már ilyet bárki iránt, és ezt használták ki.

-       Kihasználtak?- kérdezte értetlenül a lány.

-       Nem ki, hanem felhasználták a fogékonyságod.

-       Kérdezhetek valamit?

-       Persze.

-       Nem rossz neked erről beszélgetni velem?

Márk nem szólt csak elfordította a fejét. Zina nem tudta mit mondjon, csak némán nézte őt. Majd felállt és odament a fotelban ülő férfihoz. Gyengéden simította végig a haját és az arcát. Márk kérdőn nézett rá. Zina magához húzta a férfit. Ragaszkodón bújtak egymáshoz.

-       Sajnálom…- mondta végül a lány.

-       Elhagytam a feleségem és a fiam a függetlenségért.- mondta halkan a férfi.- Szóval nincs mit sajnálnod, és ne bántson téged, ha nekem fáj!

-       Már megbántad, ugye?

-       Milliószor, de nem lehet már változtatni rajta…

-       Akkor már nem akarod a függetlenséget?- kérdezte a lány komolyan.

-       Sokkal több hasonlóság van mennünk, mint gondolnád.

-       Mért?

-       Nekem is nehéz közel engednem magamhoz valakit, és én is a munkába menekülök.

-       De én nem!- tiltakozott Zina.

-       De, csak még nem értetted meg. Nem híres akarsz lenni, és nem karriert akarsz, hanem a függetlenséget, mely részben az anyagiakban nyilvánul meg…. De ez nem a helyes út, Zina!

-       De az anyagi függetlenség után jöhet a kapcsolat!

-       Az már túl késő lesz, kiégsz, és csalódott leszel, nem fogsz hinni az álmaidban.

-       De én nem te vagyok!- mondta elkeseredetten a lány.

-       Nem is kell annak lenned, elég rád néznem, és a fiatalabb énem jut eszembe…

-       De én küzdeni fogok, és nem hagyom magam…

-       Túl sok a „de”. Zina, most kell élned, és kapcsolatot keresned, és nem a karrier számít, hidd el!

-       Én keresek kapcsolatot, de nem sikerül, mert elrontok mindent.

Leültette maga mellé a lányt. Mélyen a szemébe nézett.

-       Tudod, hogy azt mondtam, döntened kell minél hamarabb, legalább magad miatt.

-       És ha neki nem kellek?

-       Előfordulhat, csak időben kell továbblépni, míg nem ejt túl nagy sebet…

-       Félek!

-       Mitől?

-       Az érzéseimtől, és hogy befolyásolható vagyok…

-       Figyelj! Ha úgy érzed, hogy csak akkor tudsz választani, ha megtapasztaltad, mit érzel, ha vele vagy, tedd azt! Nem tilthatom meg, csak tisztázzátok a „játékszabályokat” előre!- kérte Márk.

-        Szóval szabad kezet adsz, és a magam módján dönthetem el, kit is szeretek igazán?

-       Igen.

-       És ebbe te is beletartozol?- kérdezte kíváncsian a lány.

-       Tudod a válaszom…

-       Sajnos tudom.

-       Akkor?

-       Mit csináljak velük? Hogy értessem ezt meg velük, hogy nekem tapasztalat kell, nem elegek csak a szavak?

-       Úgy ahogy nekem mondtad.

-       Nem könnyíted meg a helyzetem.

-       Nem is azért vagy itt…

-       Akkor mért?

-       Azt akarod, hogy feledtessem az estét, és a rossz dolgokat.

-       Megfordult a fejemben, de ….

-       Zina, nem kell semmit se mondanod.

-       Akkor megértesz?

-       Mindig is megértettelek, csak még te nem érted magad, és hogy mit miért teszel…

-       Meg fogom érteni valaha?

-       Persze, csak először önmagadhoz kell őszintének lenned!

-       Akkor nem zavarlak tovább.

-       Értem, és ez okos döntés, de hazaviszlek.

Márk gyorsan rendbe szedte magát, majd beültek a kocsijába. Nem beszélgettek, mindketten a gondolataikba mélyedtek. Zina egy halk „köszönömmel” búcsúzott, majd eltűnt a lépcsőházban.

Csüggedten terült el az ágyon, és mozdulni se volt ereje. Elővette a telefonját, de nem kereste senki. Na jól elvágta magát a pasiknál, állapította meg.