-       Csak nyugodtan helyezd kényelembe magad. –mondta srác mikor a szobájába értek.

Zina az egyik fotelba ült le, felhúzta térdeit és kezével átkulcsolta azt. Nico kávét hozott mindkettőjüknek.

-       Sose értettem ti lányok hogy tudtok, ilyen összetekeredetten ülni…

-       Ez van, helytakarékosak vagyunk.

Ezen Nico elmosolygott egy darabig.

-       Mesélj!

-       Tudod, mikor Kimit megláttam, valami érzés lángra gyúlt bennem. Mikor ő jött értem, nagyon feldobódtam és megtörtént, amit álmomba se reméltem, megcsókolt, de nem csak úgy egyszerűen.

Nico kérdőn nézett a lányra.

-       Ezt nehéz lenne elmesélni…

-       Te tudod.

-        És kezdett minden jól alakulni. Én azt akartam, hogy ne tudja senki, mi van köztünk… így csak lopva váltottunk csókot.

-       Ezért voltál olyan sokáig kint a mosdóban akkor?- kérdezte megvilágosodva a srác.

-       Hát igen.

-       De ha tudom…

-       Akkor is hajtott volna az ösztön.- folytatta Zina.

-       Valószínűleg, de nem az orra előtt teszem veled azokat.

-       Kösz, ez megnyugtató.

-       És ő ezen totál kiakadt, ugye?

-       Nem ez volt igazán a baj, hanem az, hogy visszautasítottam.

-       Komolyan? De mért?

-       Mert elmúlt a vágy, a lángolás…

-       Csak úgy egyik pillanatról a másikra?- kérdezte értetlenül Nico.

-       Nem tudom mi volt az a pillanat, amikor megvolt és mi volt, amikor már nem.

-       És mi váltotta ki, azt csak tudod?

-       Beszélgettem Márkkal, ő a főnököm.

-       Áhá.

-       Próbálta elmagyarázni, hogy ha a karriert választom, nem lehet magánéletem…

-       És te elhitted neki?

-       Nem akartam, de megtapasztaltam, hogy nekem se megy… túl sokáig csak a karrier számított, már nem tudok szeretni.- kesergett a lány.

-       Nem akarok már mondani semmit, nehogy bajod legyen belőle…

-       Csak nyugalmat szeretnék és megértést!- kérte halkan a lány és kérdőn nézett a srácra.

-       Nem élek vissza a helyzettel, megtanultam, hogy te nem vagy olyan, mint a többi lány.

-       Tudod mikor először mutatott a főnököm rólad fényképet, azt gondoltam, hogy te vagy a világ leghelyesebb pasija, és ezt minden túlzás nélkül…- mondta miközben egymást ölelve álltak a szoba közepén.

-       Húúú, ezt nem tudtam.- mondta ámulva a srác, és végigsimította a lány hátát..

-       Talán ha az elején nem vagyok olyan undok… lehet, hogy már Kimit észre se vettem volna…

-       Ezen már nem tudunk változtatni.

-       Haza kéne mennem rendbe szedni magam.- mondta hírtelen a lány.

-       Muszáj?- kérdezte csalódottan Nico.

-       Nem vagyok túl szép látvány.

-       Mikor először találkoztunk, akkor nagyon szép voltál…

-       És?

-       Mit akarsz tudni még?

-       Végül is te mit akartál tőlem?

- Ez folyton változott, egy-egy beszélgetés után más volt.

-       És a mostani beszélgetésünk után?

-       Az már nem lényeg, hisz döntöttél.

-       Talán tényleg jobb, ha nem tudom.

-       Ugye?

-       Megyek, hogy hamarabb itt lehessek, feltéve, ha nincs más programod.

-       Nincs, a ma este a tied és én is.- mondta gálánsan Nico.

-       Ez jól hangzik! Akkor sietek.

-       Oké, siess.

Kilépett a folyósóra. Egyedül volt. Ahogy várta a liftet eszébe jutott az elmúlt este. Vágyakozva gondolt Sebastianra. Most először mióta megtörtént a dolog köztük. Elhessegette ezeket az érzéseket. Beszállt a liftbe. Az aulában több pilótával is összefutott. Gyorsan köszönt nekik, majd tovább sietett.

Otthon aztán megint tétován állt a ruhatára előtt. Volt egy nagyon kedves estélyi ruhája, de nem tudta, hogy ez e a legmegfelelőbb alaklom felvennie. Végül is ott lesz az a három férfi, aki valamilyen módon „közel került” hozzá. Nico, Kimi, és Márk. Alig észrevehetően lopakodott be egy apró gondolat a fejébe, hogy lehet, hogy nem csak három srácról van szó. Gyorsan elterelte a gondolatait, és végül a kedvenc ruha mellett döntött.

Világos-lila, földig érő ruha volt. Vékony, nyakban pántos „V” dekoltázsú volt, mely a hátat szabadon hagyta. Sötétlila apró virágok díszítették és a ruha szélei sötétlila csíkkal voltak beszegve. Tökéletesen idomult Zina alakjához.

Már sokkal jobban érezte magát, ahogy meglátta magát a tükörben.

Nicoval 9-kor találkoztak a szállodai szobában.

-       Nem csalódtam.- mondta elismerően és végigmérte a lányt.

-       Köszi.- mondta szégyenlősen Zina.

-       Nincs mit.

-       Te is jól nézel ki ám.

-       Kösz, akkor indulhatunk is.

Nico kocsijával mentek a bulira. Itt már a hangulat felszabadultabb volt. Mindenfelé ünneplő, és jókedvű pilótákat és csapattagokat látott. Itt már nem számított, hogy ki hányadik lett. Igaz Zina lemaradt az eredményhirdetésről, de legalább lelkiekben ott volt. Ahogy innivaló után néztek, észrevette Kimit. Egy lánnyal folytatott elmélyült beszélgetést, és egyre közelebb került hozzá. Nem érezte jól magát. Nem akarta tudni mi van Kimivel, és mit csinál éppen. Nico egy pezsgővel teli poharat nyomott a kezébe.

-       Mire igyunk?- kérdezte.

-       A forma 1-re és a szerelemre.

-       Akkor egészségedre!- mondta Nico és egy húzóra, megitta a pezsgőt.

Egy csendesebb részen kerestek helyet, hogy leüljenek.  Nem beszélgettek, csak nézték a tömeget. Egyszer csak Márk bukkant fel. Furcsa volt ilyen felszabadultnak látnia, a mindig fegyelmezett férfit. Intett a lánynak és összemosolyogtak.

-       Menj oda hozzá!- mondta kedvesen Nico.

-       Biztos nem baj?

-       Biztos.- szögezte le Nico.

Márk kapott az alkalmon és el is vitte táncolni. Lassú szám következett. Néhány másodpercig némán álltak egymással szemben, majd átkarolták egymást.  Összhangban andalogtak a zenére. Néha találkozott a tekintetük és összemosolyogtak. Zina megint a srácra gondolt. Egyre többször jutott az eszébe… érdekes, hogy még nem találkoztak ma este. Bár jobban örült ennek a ténynek, mert nem tudott volna mit mondani neki.

A lassú számok után Zina visszament Nicohoz, de a srác már nem volt egyedül. Észrevétlenül távozott és egyedül ült le egy székre. Nem találta a helyét és levegőre vágyott. A szabadba akart menni. Kisétált az épületből. Édes, nyári illat csapta meg… ösztönösen a Duna part irányába indult el. Elhagyatott részen járt. Nézte a fényeket, ahogy ringatóztak a hullámokon… a kedvenc száma rémlett fel: „Különös éjszaka volt, csak miénk volt a sziget…”, mintha hallani vélte volna a zenét is… megállt. Minden csendes volt. De aztán megint hallotta a zenét és ezt már nem csak képzelte. Egy fülhallgató került a fülére, Zina csak ledermedten állt és nem értett semmit. Nem mert megfordulni, csak állt és hallgatta a zenét. Selymes kéz érintette a vállát és végigsimította… Majd a kéz átkarolta a derekát… már kétség se fért hozzá, tudta, ki az.

Igen,Sebastian volt.  Nem kérdezett semmit csak lassan kezdett táncolni, hátát nekitámasztva a srácnak. Átadta magát az érzéseknek… :

„Különös éjszaka volt, csak miénk volt a sziget, a sétányon senki se járt.  Valahol lágy zene szólt, mi csak néztük a vizet és mindkettőnk egy szóra várt.”

Lassan maga felé fordította a lányt, és úgy történt minden, mint a dalban: „Aztán se, szó se beszéd, jöttél mind közelébb, míg az ajkad a számhoz ért.

Azóta úgy érzem én, most már bármi is ér, nékem érdemes volt élni ezért. Micsoda éjszaka volt, fények úsztak a Dunán, mint játékos papírhajók,

Nem látta más csak a Hold, és a fények a Dunán, hogy így történt az első csók.”

Véget ért a szám. Elmerengve nézték egymást. Hosszú percekig csak álltak és nézték egymást. Végül Zina nem bírta tovább a kíváncsiságát leplezni:

-       Honnan tudtad, hogy ez a kedvencem?- kérdezte bódultan.

-       Láttam az mp3-asosd kijelzőjén.- mondta a srác, és magához ölelte a lányt.

Zina is átölelte a srácot. Végtelen nyugodtság áradt szét benne.

-       Honnan tudtad, hogy mit érzek?

-       Éreztem az első érintésedben, tudom hülyeségnek hangzik de tényleg éreztem… aztán minden mozdulatodban és biztos akkor lettem benne, mikor visszanéztél rám a létráról…

-       Észbontó vagy!

-       Te is az vagy. Zina, mondani szeretnék valamit.

-       Igen?

-       Igen, szeretném, ha mindig velem lehetnél! Nem csak most, hanem minden versenyen és minden szabadidőmben…

-       És nem fogsz megunni?

-       Soha.

-       Akkor veled leszek.

-       Tudom nagy áldozat ez neked.

-       Á, ne hidd! Ebben a pár napban sokszor hittem, hogy megtaláltam az igazit, de mindig elrontottam, de most már tudom mért.

-       Mért?

-       Azért, hogy itt lehessek neked és te nekem. Ez hiányzott minden kapcsolatból. Ez hogy szavak nélkül is tudjuk, mit akar a másik…

-       Akkor ki se kell mondanom, hogy szeretlek?- kérdezte kicsit csalódottan a srác. 

-       Ezt viszont nem árt ismételni, csak hogy el ne felejtsük: szeretlek Sebastian!

-       Én is szeretlek…. szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek…