Lassan sétáltunk vissza a szállodába, bár az 5 perces utat nem tudtuk 10 percnél tovább nyújtani. Egész kellemes délutánt töltöttünk együtt. A tegnap este után nem gondoltam volna, hogy ma már mosolyogni fogok.

-          Köszönöm Sebi! – fordultam hozzá és megfogtam a kezét, miközben beléptünk a hallba.

-          Mégis mit? A fagyit? – nyújtotta rám a nyelvét.

-          Hülye! – kuncogtam, mire sikeresen elkenődött a fagyi a számon. Sebastian törölte le, kicsit hosszabb ideig időzve az arcomnál.

Elfordultam tőle és megláttam Kimit, ahogy a recepciótól ránk bámul. Kifejezéstelen volt a tekintete. Sóhajtottam egyet. Sebi felfigyelt rá és megkereste a probléma forrását.

-          Látod…? – kérdezte mosolyogva. – Hiába vagy rá kiakadva, szereted.

-          Jajj, hagyjál már ezzel a dumával! – kértem őt szinte esdekelve.

-          És tudom is, hogyan jöhetnétek össze… Persze ezzel én is jól járnék, no meg Kimit is enné a fene! – vigyorgott a kicsi német, mint a tejbetök.

-          Arra célzol, hogy bosszút lehetne állni rajta? – bevallom, tetszett a bosszú gondolata. – Hogyan? – kérdeztem mohón.

-          Tettessünk járást! – bökte ki kis idő után, kicsit félve.

-          Oké! – egyeztem bele rögtön. Nem haboztam. Basi csak lesett, hogy milyen gyorsan meg tudott győzni.

-          Biztos? – kicsit mintha aggódott volna. Bólintottam. – Akkor egy kis csók belefér? – összeszűkült szemmel néztem rá, majd Kimi felé kandikáltam. Nem feltűnően, de még mindig nézett. Újra bólintottam.

Erre Basi szép lassan felém hajolt, két tenyere közé fogta az arcomat és megcsókolt. Gyengéd volt, nem akart semmit sem elkapkodni. Közben magához húzott és átölelt. Hihetetlenül kedves volt, de .. Én úgy éreztem, mintha a testvéremmel csókolóznék.

Lassan elhúzódott tőlem. A vigyort le sem lehetett törölni a szájáról.

-          Na? Milyen a csókolási tudományom? – kérdezte röhögve.

-          Csodás. – nevettem rá. – De…

-          Tudom-tudom. – mosolygott most már visszafogottabban, szomorúan. – De nekem ennyi is elég. Hidd el. És nyugi, ezt csak Kimi előtt és a haverjaink előtt játsszuk meg. A csapat nem fog ebből észrevenni semmit. Mármint ha emiatt aggódnál. – egy tincset kisimított az arcomból. – Nos? A finn faszagyerek ott van még?

-          Nem. – pislantottam a recepció felé. – Eltűnt, mint szürke szamár a ködben.

-          Akkor sikerült felbosszantanunk! – röhögött Basi. – Most pedig sipirc fel a szobádba! Pihenj, tusolj, akármizz, este hétkor érted megyek és vacsizunk az étteremben. Megfelel?

-          Igen. Szia! – adtam egy puszit az arcára és máris elindultam felfelé.

A lift nem volt üres. Kimi is felfelé tartott. Féltem egy légtérben utazni vele, ha csak 3 percre is, de erőt vettem magamon.

-          Tudod Lau, megleptél! – mondta nyugodtan. – Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan túlteszed magad a kettőnk dolgán. Hogy már ma Sebi karjaiban leszel. – nem válaszoltam. – És a kölykön is meglepődtem, hogy még így is akar téged. – fanyarul vigyorgott. – Bár, ahogy elnéztem a csókotokat, nem lesztek hosszú életűek együtt. És akkor én újra itt leszek! – elém állt és az utolsó mondatot a szemembe nézve mondta. Álltam a tekintetét, ami az enyémbe fúródott.

-          Befejezted? – kérdeztem hidegen, mikor nyílt a liftajtó. Kislisszoltam rajta, de ő is kilépett. Mindketten a saját szobánk ajtajához mentünk. Onnan fordult felém.

-          Nem fejeztem be. – dőlt neki az ajtófélfájának, miközben én már kinyitottam a magamét. Belépni készültem rajta, mikor meghallottam halk hangját. – Bocsánat. – suttogta.  Becsaptam magam mögött az ajtót és lecsúsztam a földre.