27. fejezet
2010.05.28. 19:53
Feldúltan járkáltam fel-alá a szobámban kis ideig, majd leültem az ágyra és próbáltam lehiggadni. Nem engedhetem meg magamnak, hogy újra felzaklasson, és összeomoljak.
Bementem a fürdőbe és a szép, nagy kádba engedtem egy kis fürdővizet. Sok habbal, rózsaszirmokkal.
Meggyújtottam pár aromaterápiás gyertyát és levetkőztem, majd belemerültem a habokba. Lassan lecsukódott a szemem és álomba merültem.
Egy fehér szobában tértem magamhoz. A karomba infúzió volt bevezetve. Körbe fordítottam a fejemet, de nem volt senki a szobában. A jobb oldalamon székek sorakoztak, de mint mondtam, üresek voltak.
Balra fordítottam a buksimat. Monitorokat láttam, ahol mérték a pulzusomat, szívhangjaimat és ki tudja még mit. Tehát egy kórházban voltam.
De hogy kerültem ide?
És miért nincs itt senki sem?
Vártam, sokáig vártam, de megfájdult a fejem.
Újra elaludtam.
Arra ébredtem, hogy valaki szorongatja a kezemet. Természetesen a kicsi német volt az, de a mellette lévő székben ott ült Kimi is..
- Lau! – Sebike megsimogatta az arcomat. – Szia! Jó reggelt! Vagy inkább Jó napot! – mosolygott rám megkönnyebbülve. – Nagyon megijesztettél minket!
- Ezt nem értem! – ráncoltam a homlokom. – Mi történt? Hogy kerülök ide? Nem emlékszem…
- Ezt majd inkább Kimi elmeséli. Ő mentett meg. – hajtotta le a fejét bánatosan. Meglepődtem.
- De mégis mitől? És én tőled akarom hallani! – Kimi intett Sebinek, hogy mondja el ő a dolgokat. – Nem mennél ki? – kiabáltam a Jégemberre. Nem akartam magam mellett tudni. Megrándult az arca. – Elég nekem, hogy itt a párom! – megszorítottam Sebi kezét. De Basi elengedte az enyémet. Értetlenül néztem rá.
- Tudja, hogy csak át akartuk vágni. Elárultam magam. – teljesen elvörösödött, miközben ezt bevallotta. Felhorkantam. Más bosszú-szívatás után kell néznem. – De akkor elmondom mi volt. – folytatta gyorsan, hogy ne tudjak közbevágni. – Szóval, amikor felértem a folyosóra, Kimi kint állt az ajtód előtt. Mondhatni toporzékolt. – ekkor Kimi kicsit belerúgott Sebi lábába. Az lenyelte a vigyorát. – Mindegy, nagyon maga alatt volt. Beszédbe elegyedtem vele, megérdeklődtem tőle, hogy miért vette birtokba a lábtörlődet. Kissé veszekedni kezdtünk, majd én bekopogtattam hozzád. Kimi be akart menni a szobájába, de amikor sokadjára kopogtattam hiába, visszajött hozzám. Ő is dörömbölni kezdett, de nem nyitottál ajtót. Aggódni kezdtünk érted, nehogy a tegnap este után kárt tegyél magadban. – nagy levegőt vett. – Én le akartam menni a portára a pótkulcsért, de Kimi nem hagyta magát. Ütögetni, rugdosni kezdte az ajtót, végül sikerült betörnie. Azonnal berohant, én meg utána és átkutattuk a szobát, a nappalit, a konyhát. Kimi ötlete volt a fürdőszoba, így oda siettünk. Szörnyű látványt nyújtottál: a víz alatt lebegtél, nem voltál magadnál. – ekkor hirtelen Kimiből kitört a zokogás. Kezeibe temette a fejét és csak sírt. Elhűlve néztem rá. De Basi is. Megveregette a barátja vállát, majd halkan folytatta. – Én teljesen leblokkoltam, nem tudtam mit tenni. Csak álltam megkövülten. Kimi vett ki a kádból és kezdett el újra lélegeztetni, még a szívmasszázzsal is megpróbálkozott. Mindegy, a lényeg, hogy ő mentett meg. Ha nem ordít rám, hogy hívjak orvost, talán még most is ott lennénk.
Ekkor Kimi felállt a székből, odajött hozzám és homlokon puszilt. Néhány könnycseppje az arcomra hullott. Végig simított az arcomon, majd csendesen távozott. Egyetlen szó nélkül. Mind a ketten utána néztünk.
- Hogy árultad el magad? – kérdeztem nem túl sikeres bosszútervünkre célozva.
- A doki a kórházban kérdezte, hogy kik a hozzátartozóid. Senki nem szólt semmit, az orvos meg végigkérdezte, hogy apa-anya-testvér-barát.. Amikor nem jelentkeztem a barátra, Kimi gyanút fogott és végül bevallottam neki a dolgot. Annyira maga alatt volt, hogy nem volt szívem tovább bántani. – Sebi lehajtotta a fejét. Óvatosan nézett rám. – Ugye most már tudod, hogy szerelmes beléd?
- Talán. – ingattam kétkedve a fejem, majd oldalra fordultam, háttal Sebinek. – De nem tudok benne bízni. Többé már nem. – az én arcomon is legördült pár könnycsepp.
|