Nando teljesen ledöbbent, meg sem mert moccanni. Mondjuk kb. 1 perc elteltével, kezdte felfogni a dolgot. Kajánul elmosolyodott és kicsit eltolt magától. A kezével végigsimított az arcomon, majd így szólt.

-          Tudtam, hogy nem fogsz tudni nekem ellenállni! – vigyorgott, immár kicsit félénkebben. De azért a szeme kicsit csillogott.

-          Egoista! – nevettem rá, majd hozzábújtam. Átölelt szorosan.

-          Az bizony. De jól áll, nem? – nevetett ki. Bólintottam egy aprót. Ekkor nyílt a lift ajtaja és Kimi lépett ki belőle.

-          Na végre, fiatalok! – nyújtotta ránk a nyelvét. – Ez már csak idő kérdése volt. Most pedig nyomás aludni! – adta ki az utasítást, majd eltűnt a szobája mélyén.

-          Igaza van. Késő van már, holnap időmérő. – sóhajtottam.

-          Akkor irány az ágy. – kuncogott, majd komolyan folytatta. – Elkísérhetlek a szobádig?

-          Hülye! – nevettem ki és meglegyintettem egy kicsit. Majd érdeklődve kérdeztem. – Nahát, nem is akarsz már ma lefektetni?

-          Nem. Azt akarom, hogy bízz bennem. – mélyen a szemembe nézett, mikor ezt mondta. – Úgyhogy megvárjuk a megfelelő pillanatot.

-          És addig hogy bírod majd a szexmentes életet? – néztem rá kétkedve.

-          Figyi, eddig is elég jól bírtam a strapát, ez pár nap-hét nem fog problémát okozni. – vigyorgott rám, majd egy kis fenék pacsival beküldött a lakosztályomba. Persze csak miután magamhoz vettem a csokikat és a nárciszt.

A másnap reggel sokkal jobban ébredtem, mint tegnap. De azt hiszem minden okom megvolt rá. Jól alakultak a dolgaim. A pályára érve sem lehetett levakarni a mosolyt az arcomról, a lányok ezt észre is vették.

-          Nocsak, Hanna! Mi ez a fene nagy jókedv? – érdeklődtek bájosan.

-          Semmi különös. – tartottam a számat, mert azt még nem beszéltük meg Ferrel, hogy akkor most végül is hányadán és hogy állunk egymással. És hogy mennyire tartjuk titokban vagy vállaljuk fel a dolgot.

-          Ugyan már! Történt valami az este? – kérdezte vigyorogva Rose.

-          Tuti igen! – fürkészett Jeanne is. – Csak rá kell nézni!

-          De vajon kivel? – tette fel az őket leginkább érdeklő kérdést Sue.

-          Te sem tudod Fernando? – fordultak a belépő spanyol felé.

-          Mit kéne tudnom? – kérdezte kicsit értetlenül.

-          Hogy ki miatt van ez a hatalmas vigyor Han száján. – világosították fel a csajok.

-          Van egy sejtésem, de azt nem kötöm az orrotokra. – nevette ki őket, majd hozzám fordult. – Kihoznál egy ásványvizet? Bubisat?

-          Persze. – válaszoltam somolyogva, majd elfordultam a csajoktól, hogy végre egy fülig érő mosolyt is megereszthessek. Kivettem a vizet a hűtőből és kiszolgálni indultam az imádott spanyolt.

Ferni talán a helyzetre való tekintettel egy eléggé eldugott asztalt választott, ahová csak a közvetlen szomszédságú asztalról lehet rálátni. Mikor meglátott, felállt és adott egy szájra puszit.

-          Jó reggelt! – köszöntött. – Miért nem vártál meg? Kihoztalak volna, nagyon szívesen! Vagy meggondoltad magad? – kérdezte kissé elkedvetlenedve.

-          Egyáltalán nem gondoltam meg magam. – simítottam végig az arcán. – Csak még nem tudtuk megbeszélni, hogy most hogy is állunk egymással…

-          Hogy hogy állunk? – vigyorgott. – Ezt még kérdezed? – nézett le jelentőségteljesen az ölére. Erre már belőlem is kitört a nevetés. Ezúttal én adtam neki egy puszit.