-          Nocsak, mit látnak szemeim! – jött oda hozzánk nevetve Flavio. – Mégsem fogjátok megölni egymást! Ez azért bíztató!

-          Hát, úgy néz ki, hogy tényleg nem. – húzott magához Fer és az ölébe ültetett, majd átölelt. Mit ne mondjak, tényleg állt.

-          És mikor jöttetek össze? – érdeklődött a spanyol második apukája.

-          Tegnap este. – válaszoltam egy pirulás kíséretében.

-          De még nem feküdtünk le. – jelentette ki Nando. Erre Flavio is és én is meglepetten néztünk rá.

-          Miért? Cölibátust fogadtál? – kérdezte röhögve Mr Briatore.

-          Dehogy. Ilyen nő mellett azt hosszú ideig nem bírnám. – erre már én is elmosolyodtam. Majd a spanyolom folytatta. – Most arra is figyelek, hogy ne csak nekem legyen jó. Amíg Han nem bízik 100%-osan bennem, addig nem lesz semmi. – felelte nagy komolyan. Adtam neki egy rövid csókot, majd kibontakoztam az öleléséből és indultam vissza dolgozni.

Ez is munkás nap volt, sőt! Munkásabb, mint az eddigiek. Szombat lévén rengeteg vendégünk volt, köztük pár VIP-is. Nálunk vendégeskedett például Fernando pár honfitársa és jó barátja: Iker Casillas, Fernando Torres, David Villa és Rafael Nadal. Kiszolgálás szempontjából hozzám tartoztak, így kellő bátorsággal felvértezve – a híres emberektől még mindig a szívemben dobog a torkom – indultam el az asztalaik felé.

-          Jó Napot! – köszöntem nekik angolul. – Hozhatok esetleg Önöknek valamit?

-          Én egy buborékos ásványvizet és egy cappuccinót kérek. – adta le a rendelést Torres.

-          Nekem egy barackos ice teát hozzál, ha lehet. – kérte Iker kissé flegmán, majd rövid, Nadallal való eszmecsere után, David Villa rendelt utolsóként

-          Nekünk két sima kávé lesz, minden nélkül.

-          Rendben, máris hozom őket. – mosolyogtam rájuk, majd elindultam visszafelé, a pulthoz. Azt hiszem képzelődtem, de mintha valamelyik végigsimított volna a fenekemen. Mindenesetre hamar visszatértem az italokkal és lepakoltam eléjük. Rafa először fordult felém.

-          Szóval te lennél Fernando új szerzeménye? – kérdezte röhögve angolul, majd spanyolul folytatta a többieknek. – Nem rossz bőr. Szerintetek Nando, ha már eleget használta, nekünk is kölcsön adja?

-          Biztos. Tudod, milyen nagylelkű. – nevetett David is, majd átváltott angolra. – Nos, te lennél Hanna?

-          Igen. – feleltem szűkszavúan.

-          WOW! Kész főnyeremény ez a lány! – kacsintott a többiekre Rafa. – Kurva jól néz ki és nem is beszél sokat. Tényleg kölcsön kell majd kérnem Fernandotól.

-          Szerinted benne lenne, hogy bedobjuk a közösbe? – vigyorgott kajánul David.

-          Srácok, állítsátok már le magatokat. – sóhajtott Iker. – Szerintem Nano tényleg szereti őt. Tisztára meg van kergülve.

-          De ahogy őt ismerjük, ez sem fog örökké tartani. – jegyezte meg szarkasztikusan a másik Fernando. – Úgyhogy nyugodtan elkérhetitek egy közös menetre.

-          Te nem szállsz be? – kérdezte David kíváncsian.

-          Nem, én már kinőttem az ilyen játékokból. De ez nem jelenti azt, hogy nem tudom értékelni őket. – vigyorgott Davidra és Rafára, egyedül Iker csóválta a fejét.

Bele sem mertem gondolni, hogy ezek itt, hogy szoktak szórakozni. Mindenesetre az, hogy kényelmetlenül éreztem magam a társaságukban, elég enyhe kifejezés volt. Ekkor lépett az asztalhoz Flavio és az én Fernandom, aki nagyon megörült a barátainak. Rövid jópofi után Flavio lelépett és rajtam kívül, aki az újabb rendeléseket vettem fel, már csak a spanyol szekció maradt az asztalnál.

Gyorsan felszolgáltam az italokat, miközben azt hallgattam, hogy a többiek hogy cukkolják velem Nandot, aki nem állította le őket, csak velük vigyorgott.

Indultam volna vissza a lányokhoz, amikor Rafa magához rántott és gyorsan végigsimított a mellemen és a fenekemen. Ezt már nem bírtam elviselni. A fejére öntöttem a kávéját, majd felpofoztam. A többiek – Fernando kivételével – kiröhögték, én meg a raktárba rohantam. Ott már szabad utat engedtem a könnyeimnek. Bár ezek inkább a düh és a csalódottság könnyei voltak, mint a szomorúságé. Kivágódott mögöttem az ajtó, de nem fordultam hátra, sejtettem ki jött utánam.

-          Hanna! Mégis mit képzelsz? Egy kis vicc miatt így felhúzni magad! – dühöngött Fernando kiabálva. – Nem bánhatsz így a barátaimmal! – még mindig nem néztem rá. – Fordulj már felém, ha egyszer hozzád beszélek! – kiáltotta, ezzel maga felé fordított. Kicsit ledöbbent a könnyeimtől. – Te sírsz?