Este fáradtan léptem be a fürdőbe. Maxi végre elaludt. Másról sem akart hallani, lefekvés elől, csak arról, hogy találkoztam Fernando-val. Szerettem-e. Most szeretem-e. Sőt, már eltervezte, hogy hozzánk fog költözni Fer.

Engem teljesen felkavartak ezek az emlékek. Leültem a földre, neki támaszkodtam az ajtónak és csak gondolkodtam. Szükségem van friss levegőre. Kiléptem tehát. A csajok épp a konyhában voltak. Vacsit csináltak.

-          Lányok. Nem baj, ha kicsit eltűnök?

-          Dehogy baj. Menj csak. Minden oké?

-          Persze, csak Maxi sokat kérdezett az apjáról… a régi időkről.

-          Akkor megértünk. Nyugodtan szellőztesd ki az agyad.

-          Köszi. Nem tudom már, mennyi szívességgel tartozom nektek…

-          Barátok vagyunk! Nem tartozol szívességgel.

Mosolyogva megöleltem őket, majd mentem. Felmentem a hotel tetejére és ott leültem. Néztem a várost. Behunytam a szemem és felidéztem azt a napot, amikor először találkoztunk…

(2004 – Magyar Nagydíj)

-          Csajok! Menjetek csak előre! Nekem kibontódott ez a… Kapjátok el addig Kimikét!

-          Oké! Siess leányzó!

-          Sietek! – guggoltam le. Megkötöttem cipőfűzőm, majd felpattantam és megindultam, mikor valakibe belebotlottam. Fellökött, de ő is esett velem. Feküdt rajtam. – Mi van, nem látsz a szemedtől? – kérdeztem ingerülten, angolul. Akkor esett le, kivel is veszekszek.

-          Bocsi. Nem akartalak fellökni.

-          Jaj, semmi baj. De máskor jobban figyelj.

-          Ha ilyen csinos lányokba botlok, mint te, akkor inkább nem figyelek. – jelent meg egy 1000 wattos vigyor a száján.

-          Jaj, nem is vagyok én olyan csinos.

-          Mi az, hogy nem vagy csinos? – nézett rám nagy szemekkel. – Már megbocsáss, de ez sértő volt magadra nézve!

-          De humoros valaki. Nem kell ámítani. Nem fogok padlót tőled, ha ezt akarnád elérni.

-          Ebben nem értünk egyet. Célom sikerült, hisz itt fekszel alattam a földön. Tehát padlót fogtál.

-          Fernando… - nevettem el magam…

(Jelenbe)

-          Látom, valami szép dologra gondolhatsz, ha így mosolyogsz.

-          Fernando. – ijedtem meg és néztem rá.

-          Bocsi. – ült le mellém és levette a pulcsiját, majd rám terítette. – Nem akartalak megijeszteni.

-          Pedig sikerült.

-          Hogy vagy? Hogyhogy itt vagy?

-          Kis levegő kellett. Amúgy megvagyok. És te?

-          Megvagyok én is. Nem tudok aludni. – csukta be a szemét. Szomorúnak tűnt.

-          Valami baj van? – értem a kezéhez. Csak csendben bólintott egyet.