Az utca egyik sötét szegletében gyűltünk össze, mikor elértük a biztonsági zóna határát. Innen kezdődött az út neheze. Röviden ismertettem a tényállást a többiekkel.

-          Az elsődleges cél Can-t eljuttatni a gyár vezérlőjébe, a többi már szinte gyerekjáték lesz.- néztem sokat mondó pillantással a nevezettre, ő mintha elmosolyodott volna.

Úgy tettem, mint aki észre se veszi a reakcióját, így semleges hangon folytattam:

-          Szóval gondolom mindenkinek feltűnt az egész jó állapotban lévő irodaépület az utca túloldalán.- mindenki lopva arra nézett, érdeklődő tekintetekkel találkoztam.- Az az elképzelésem, hogy sikeres elterelő hadművelet lehet a felrobbantása.- reménykedő pillantással néztem Chidorira. Ő elgondolkodva nézett maga elé.

-          Meglehet.- válaszolta végül lassan.

Ez a válasz kicsit megnyugtatott, de jobbnak láttam azért a többiek véleményét is kikérni.

-          Pier?- kérdeztem röviden.

-          Jó gondolat.- állapította meg.

-          Szerintem meg hülyeség.- szólt közbe Can.

Mindannyian értetlenül néztünk rá.

-          Mért is az?- kérdeztem kissé ingerülten.

-          Mert egy hadsereg terminátort fog idevonzani a robbanás.- vélekedett.

-          De ha ide is, legalább nem a gyár bejáratához. Vagy te inkább verekednéd át magad a mostani védelmi rendszerén?

-          Meg kéne gondolni!- intézte szavait Pier-hez Can.

Nem értettem mit akadékoskodik itt. Próbáltam higgadt maradni, és leplezni a bennem felgyűlt dühöt.

-          Na jó- kezdte Pier.- Egy csapat vagyunk, így közösen döntünk. Megszavazzuk. Ám mielőtt szavaznánk, van valakinek más ötlete?- nézett érdeklődve Pier.

Senki nem jelentkezett.

-          Akkor ki támogatja az ötletem?- kérdeztem már nyugodt hangon.

Chidori, Pier és én tettük fel a kezünket. Ezek szerint Blaise is Can véleményét osztotta. Nem lettem ettől a ténytől lelkesebb.

-          Nos, akkor Chidori aláaknázza az épületet, egy hátvédet kap hozzá, engem. Addig Pier, Can és Blaise előre mennek felderíteni a terepet. Ellenvetés?- kérdezte komor tekintettel.

-          Biztos elegek lesztek ketten?- kérdezett rá Pier.

Most én néztem elgondolkodva magam elé.

-          Megoldjuk.- válaszoltam határozottan.

-          Azért nyugodtabb lennék, ha Can is veletek lenne.- bizonygatta, miközben kérlelőn nézett rám.

Nagyot sóhajtottam, majd beleegyezem. Egyeztettük az óráinkat, majd a helyzetünket. És megbeszéltük a pontos találkozási pontot. Majd elváltak útjaink.

Büszke voltam magamra, hogy minden akadékoskodás nélkül képes voltam elfogadni Can társaságát. Lopva néztem rá, ahogy pár méterrel mögöttem haladt kifürkészhetetlen tekintettel. Chidori és én kb. egyvonalban haladtunk. Itt egész jó volt az út, ugyanis a nagyobb akadályoktól a gépek megtisztították már az utat a saját boldogulásuk miatt. Ez persze azt is jelentette, hogy a gépek járőrei „előszeretettel” használták ezt az utat. A felderítő csapatnak köszönhetően viszont már jó ideje megfigyelés alatt volt a terület, így percre pontosan tudtuk, hogy mikor fog a következő őrjárat ide érni. Megkönnyítette a dolgunkat, hogy a gépek logikusan dolgoztak, vagyis nem ismerték a véletlent.

Két percünk volt még az épület eléréséig, és kb. négy perc múlva kellett ide érnie az őrjáratnak. T-600-asokból állt, ami könnyedséget jelentett, a Hunter Killerek más útvonalon haladtak. Azok útvonala, illetve repülési pályájuk Pier és Blaise útvonalát keresztezte. Aggodalommal néztem az égre, majd követtem Chidorit az épület belsejébe. Mikor beértünk érdekes módon Can szólalt meg először.

-          És hogy gondoltad ezt az egész robbantást Chidori?- kérdezte kíváncsian Can.

Ebből már sejtettem, hogy az én posztom marad a hátvédség. Sértődötten vettem tudomásul, de nem kommentáltam. Látszólag egyiküknek sem tűnt fel ez. Kerestem egy helyet ahonnan jó rálátás nyílt az utcára.

***

Eközben Pier és Blaise elhagyták a főutat és egy nyílt területen vágtak át. Csak remélni tudták, hogy pontosak az információjuk a járőrök érkezéséről, mert ezen a közel 500 méteres távon ki voltak szolgáltatva mindennek. úgy időzítették az érkezésüket, hogy pont az iroda épület felrobbantásakor érkezzenek a gyár háta mögé, ahol a teher bejárat volt. Ott kivárják, míg a gépek elindulnak a robbanás irányába, és akkor szinte védtelenné válik az a bejárat, ha minden az elképzeléseik szerint alakul.

Blaise kicsit szkeptikus volt, de bízott felettese tapasztalatában és rutinosságában. Igaz ő se most kezdte, de tán Pier több ilyen kaliberű akcióban vett részt, mint ő. Blaise még emlékezett az első bevetésükre. Pár fontos személyt kellett kimenteniük a sivatag kellős közepéről. Éjszaka kísérelték meg az akciót, és még élénken élt benne a kiborgok érzékelő képessége. Szinte milliméter pontossággal vadászták le az embereket. És úgy tették mindezt, hogy éjszakai sötét volt. Ők persze használtak éjjellátót, de azok az átkozott gépek a legkisebb hőmérséklet különbséget is érzékelni tudták a környezetükben. Nem szívesen gondolt vissza a múltra, de most ez e kép szinte befurakodott az elméjébe, mert kísértetiesen hasonlított a mostani helyzet az akkorira.

Pier bevárta őt, majd kézjelekkel tette fel a kérdést, hogy minden oké-e. Blaise csak bólintott. Elmutogatta a továbbiakban elképzelt útirányt, majd az órájára és a toronyházra nézett. Még 5 perc volt a robbanásig. Jól és szinte akadálymentesen haladtak. Túlságosan is nyugodt volt minden. Rossz előérzete támadt, és ahogy a következő pillantásuk találkozott ezt látta társán is. Szaporábbra vették a léptüket, és minden érzékszerveikkel maximálisan a környezetükre figyeltek. Pier egyszer csak lassított a léptein, és ha Blaise nem néz épp előre tán neki is ment volna. szinte mozdulatlanná váltak csak tekintetüket hordozták végig az előttük lévő területen. Mintha frissen szántott terület lett volna.

-          Valami itt nem stimmel.- jegyezte meg halkan Pier.

Blaise bólintott. Bár még egyikük se tudta, hogy mi nem stimmel.

-          Aknamező?- találgatott Blaise.

-          Túl egyszerű lenne.- vetette el Pier az ötletét.

-          Akkor?- kérdezte maga elé meredve Blaise.

-          Gondolkodj úgy, mintha gép lennél! Hogyan tartanád távol a rutinos harcosokat a gyártól, akik már szinte minden harctéri trükköt ismernek, amit ember alkalmazott?

-          Tán biológiai fegyverrel?- kérdezte Blaise.

-          És ha ezt nem teheted meg, mert a körzetben emberi foglyok is dolgoznak, pl. értékes tudósok?- kérdezett tovább Pier.

Blaise nem tudott mit válaszolni rá. Egyre csak arra gondolt, hogy itt állnak a nyílt terepen és értelmetlen eszmecserét folytatnak.

-          Blaise?- nézett kérdőn a srácra Pier.

-           Bocs, de rohadtul zavar, hogy itt állunk a semmi közepén kiszolgáltatottan.- vágta rá idegesen Blaise.

-          Nyugi, majd megszokod!- szólt rá komoran Pier.

Blaise lemondón nézett a parancsnokra, de nem kommentálta a válaszát. Tudta, hogy sose fogja megszokni, hogy minden percben csak a szerencsében bízhatnak. Túl sok váratlan esemény alakíthatta az életüket, de ha meg se próbálták volna, még a lehetőséget se kapták volna meg a győzelemre.

-          Gyere csak!- intett Pier a mögötte álló társának, miközben leguggolt az egyik barázda mellé. – Kiborg nyomok.- állapította meg.- De szerintem ez csak elterelés akar lenni. Túl jól láthatók a nyomok, és ez nem a gépekre vall. – válaszolta tovább gondolkodva Pier.

Ekkor Blaise levette az éjellátóját és a lehető legjobbkor tette, mert valami megcsillant a sötétben tőle pár lépésnyire. Közelebb hajolt és ekkor kivehetővé vált számára egy vékony dróthuzal, ami a barázda felett pár centire húzódott. Aztán ahogy följebb emelte a tekintetét a többi keresztbe kihúzott, és egyenlő távolságokra elhelyezett dróthuzal is láthatóvá vált számára. Intett Piernek, hogy vegye le az éjellátóját, majd az első drótszálra mutatott.

Megint a szerencsének volt köszönhető, hogy nem futottak bele egyikbe se, ki tudja mit hoztak volna működésbe.

Úgy vélték, ha ügyesen haladnak képesek áthaladni úgy a területen, hogy nem érintik a drótokat. És persze remélték, hogy nem változnak a drótok helyzetei.

Ezzel a „kis” akadállyal értékes perceket veszítettek, így gyorsabbra kellett volna venniük a lépteiket, de nem akartak kockáztatni. Pier gondolatai még mindig a drótok körül forgott, mert ugye a társaiknak is erre kellett volna jönniük, de mi van, ha ők nem veszik észre majd? Arra jutott, hogy valahogy ki kell iktatniuk, mégpedig feltűnés nélkül. Mire ezt végig gondolta véget ért a drótháló, így meg is osztotta a gondolatait Blaise-zel.

-          Lehet, hogy elég, ha megszakítjuk a vonalat.- vélte Blaise.

-          Lehet.- reagált Pier a gondolatra.- De mégis hol?

-          Szerintem bárhol megszakíthatjuk.- gondolta Blaise.

-          De mégis, ha valaki belegabalyodik, az nem ezt teszi?- kérdezte aggodalmasan Pier.

-          Szerintem nem olyan könnyű elszakítani őket.

-          Jó, feltételezzük, hogy ez az elmélet okés, de akkor is milyen lehet az érzékenysége ezeknek a drótoknak?- gondolkodott hangosan Pier.

-          Talán a kisebb állatokra nem reagál… mert az sok téves riasztást okozhatna.- vélekedett Blaise.

-          Akkor mutasd a kezed!- kérte Pier.

Blaise értetlenül nézett a parancsnokra.

-          Csak nyújtsd ki magad elé!- kérte nyugodtan.

Blaise nem ellenkezett.

-          Fogd a fogót!- kérte Pier, a te kezed biztosabb.- állapította meg.

Blaise teljesítette a kérést, bár mielőtt elvágta volna a drótot a keze megremegett. Aztán nem történt semmi. És ezt jó jelnek vették majd, mint akiket puskából lőttek ki futottak a cél felé, hogy behozzák a lemaradásukat.