A pálya korházba vittek minket, ahol Fer kért nekem egy terhességi tesztet. Megcsináltam, majd felültem a vizsgáló asztalra. Fer nekidőlt egy szekrénynek. Mindketten várakoztunk. Nálam volt a teszt, de nem mertem ránézni. Csak Fer gyönyörű szemeit bámultam. Az orvos belépett. Közölte, hogy minden oké velem.

- Nos? Jön a baba? – kérdezte azért érdeklődve a doki.

- Még nem néztük meg. – felelte Fer. Nem akartam rá nézni a teszt eredményre.

- És mikor nézik meg?

- Hát… én nem merem.

- Majd megnézem. – mondta ki végül Fer. Mellém lépett és kivette lassan a kezemből a tesztet. Nem tudtam mit akarnék jobban. Vártam a reakcióra.

- Na? Terhes vagyok?

- Kincsem… Pozitív. – mutatta felém nevetve. – Babánk lesz! – ölelt át. Felnevettem én is. Megnéztem az eredményt. Könnyes szemmel néztem rá.

- Babánk lesz. De jó. – kellett az ölelése. Most nagyon. A hasamra tette a kezét.

- Menjünk. Öltözzünk át és irány a hotel. Pihenned kell.

- Oké. Irány.

A Toro Rosso Homeba léptünk be. Mindenki már várt minket. A szerelők megölelgettek és a csajszik is. Jaime is megölelt, bár éreztem, hogy még mindig féltékeny. Ferre néztem kérdőn, mire bólintott.

- Franz. Beszélnünk kell. – néztem a szemébe. Behívott az irodába. Leültünk mindketten. Kérdőn nézett rám.

- Mit szeretnél mondani?

- Sajnálom, de nem tudok most versenyezni. Kiderült, hogy… terhes vagyok. – hajtottam le a fejem.

- Gratulálok. – vidám volt. Értetlenül néztem rá.

- Nem is vagy mérges?

- Hogy lennék az Laura? Örülök a boldogságotoknak. Remélem egészséges pici lesz és tudod jól, hogy itt mindig szívesen látunk.

- Köszönöm. Ti vagytok a legjobbak. Olyan pilótát keressetek a helyemre, aki mellett Jaime első számú lehet. Látszik, hogy ez a vágya.

- Meglátjuk mit tehetünk. Elmondod a többieknek?

- Igen. El szeretném.

Bólintott. Kiléptem az irodából. A srácok kérdőn vártak. Fer mellé álltam és elkezdtem.

- Srácok, köszönök mindent, amit értem tettetek. Örülök, hogy része lehettem a csapatnak. Nagyon megszerettelek titeket…

- Miért beszélsz így? – kérdezte Jaime.

- Jaime. Sok sikert. Ezentúl új csapattársat kapsz.

- Mi? De… A viselkedésem miatt? Én nem azért…

- Nem. Te vagy a legjobb csapattárs. Mint egy báty olyan vagy nekem. Azért lesz új csapattársad, mert Nandonak és nekem… babánk lesz. – mosolyogtam Nandora.

- Uhhh… Én… Gratulálok. – ölelt meg minket a bikuci. Sorba mindenki gratulált. A végére elérzékenyültem és elkezdtem sírni. Nando magához ölelt és kicsit nevetgélt.

Összeszedelőzködtünk, majd visszamentünk a hotelbe. Fáradtan dőltünk az ágyba. Csendes volt mindkettőnk. Mintha agyalt volna valamin a drágám.

- Kincsem. – szólalt meg.

- Mondd.

- Azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha hazautaznánk a szüleimhez? Be akarom mutatni neked rendesen a szüleim…

- Ez remek ötlet. – néztem fel rá. – Apud már ismerem. Kíváncsi vagyok az anyudra is. Biztos nagyon aranyos ő is.

- Akkor ezt megbeszéltünk. Holnap utazunk. – mosolygott kicsit félszegen. Mi baja? Nem értettem miért lett ilyen, de gondoltam most nem zavarom meg ezt a percet. Lehet csak a futam miatt, vagy valami más van a dologban, amit nem szeretne egyelőre elmondani. Kényelmesen elhelyezkedtem az ölelésében, majd elaludtam. Keze a hasamon nyugodott…