Másnap 11-re érkeztünk meg Oviedo-ba a reptérre. Fer kocsijával indultunk a szülei házához. Kicsit hűvös idő fogadott minket. Rendkívül izgatott voltam, milyen lehet Fer családja. Kértem, hogy meséljen. Elmesélte, hogy mennyire szereti a szüleit. Van egy testvére, Lorena és a férje Alejandro Fernández. Van nekik két kis csöppségük is. Egy kislány, Sofia és egy kisfiú, Jaime. Nagyon átszellemülten mesélt. Láttam rajta, hogy mennyire szereti őket. Amikor gyerekekről beszél, a szeme mindig csillog. Kicsit elkezdtem vacogni. Pont egy piros lámpánál álltunk. Fer lekapta a pulcsiját és átnyújtotta nekem. Bele is bújtam.

- Így már jobb, nem?

- De. Sokkal. – húztam fel a cipzárt.

Kicsit a saját gondolataimba mélyedtem majd csak arra eszméltem, hogy megállunk. Egy gyönyörű ház előtt állt le Fer.

- Hát itt vagyunk. – sóhajtott.

- Mi a baj? – kérdeztem aggódva.

- Semmi, csak nem tudom milyen lesz anya reakciója. Nem mutattalak még be neki eddig…

- Anyukád kicsit szigorú? – érdeklődtem.

- Kicsit az.

- Akarod, hogy ne most mondjuk el, hogy babánk lesz?

- Nem akarom titkolni, mert imádlak téged is, és a picit is, de…

- De jó lenne. Oké. Nyugi. Semmi gond. Még amúgy sem látszik. – tettem egy pillanatra a hasamra a kezem. Fer is hozzáért a pocimhoz. – Bemegyünk?

- Mehetünk.

Kiszálltunk a kocsiból, majd az ajtóhoz mentünk. Fer benyitott és előre engedett. Nagyon tetszett a berendezés. Finom illatok terjengtek már a házban.

- Biztos anya a konyhában serénykedik. Menjünk be. – a konyhába követtem. Ő ment elől. – Hahó, anya! Szia.

- Kisfiam! – az anyuja megölelgette. – Olyan rég láttalak. Megígérted, hogy sokszor jössz!

- Hát igen… Közbejött pár dolog. Anya. Szeretném neked bemutatni a barátnőm, Laura Wéber. Laura, az anyukám Ana.

- Örvendek a találkozásnak. – mosolyogtam. Ana nem volt ennyire vidám. Sőt. Elkomorult az arca.

- Apád kint van a garázsban. A kocsit szereli. Szólnál neki, hogy jöjjön be teríteni? Lorenáék nemsokára itt lesznek.

- Persze. Gyere kincsem. – fogta meg a kezem, és kiléptünk a lakásból.

- Az anyukád nem kedvel? – kérdeztem.

- Csak meg kell ismernie. Mindegyik barátnőmmel ilyen volt eddig.

- És megenyhült? – kérdeztem. Megköszörülte a torkát.

- Gyere. Apa biztos örülni fog neked. Ti már ismeritek egymást. – mosolygott halványan. Éreztem, hogy sok mindent kell még tennem, hogy anyuja megkedveljen, de én kész vagyok a feladatra!