Egy sötét helyen ébredtem fel. Amikor jobban fókuszáltam észrevettem, hhogy egy szépen berendezett hálószobában vagyok. Felkeltem és megkerestem a villanyt. Amikor a fény beborította a szobát, megkövültem. A hálószoba pontosan olyan volt, mint ami a mi szállodánkban. Ezek szerint még mindig a szállodában vagyok. Ez megnyugtató. lenéztem magamra és még az előbbinél is nagyobb döbbenet ért. Egy fekete fehérnemű volt rajtam, amit csak egy fekete átlátszó anyag takart. Ki öltöztetett át? Ki hozott ide? És a több millió dolláros kérdés: Miért tette mindezt?

Csak úgy kaphatom meg a választ ezekre a kérdésekre, ha kimegyek a hálóból. Viszont ebben a ruhában ki nem teszem a lábam. Bementem a fürdőbe és felvettem egy köntöst. Hirtelen megszédültem és éreztem, hogy kijön a gyomrom tartalma. Szerencse, hogy a fürdőben voltam, így gyorsan kiadtam magamból a gyomrom tartalmát. Lassan kezdem megszokni az ilyen reggeleket.

Miután végeztem fogat mostam azzal a rózsaszín fogkefével, ami bontatlanul hevert a mosdón, majd kiléptem a fürdőből, körülnéztem újra a hálóban. Semmi árulkodó nem volt ott az elrablómra.

Kiléptem a szobából és egy ugyan olyan nappaliban találtam magam, mint a mienk. Vegyük sorba, hogy rajtunk kívül még kik vannak ebben a szállodában. Vagyunk mi (Kimi, Gina, Gergő, Én) vannak a Red Bullosok a Toro Rossosok és a…

- Jól aludtál Zsófi?- kérdezte a hátam mögött Fer.

- Jobban aludtam volna, ha Kimi ott van mellettem- húztam össze magamon a köntöst. És fordultam vele szembe. A szemei szikrákat szórtak.

- Vele nem szolgálhatok- mondta és elment mellettem a konyhába.

Éreztem, hogy egy újabb hányinger jön és, hogy újra ki kell adnom a gyomrom tartalmát. Nem akarom, hogy Fer rájöjjön mi a bajom. Nem tudhatja meg. Ha megtudná… Csak nem olyan gonosz.

Eddig bírtam visszatartani a hányást. Fejvesztve rohantam be a fürdőbe és kiadtam azt a keveset, ami még benn maradt a gyomromban.

- Zsófi? Jól vagy?- lépett be Fer.

- Nem, nem vagyok jól! Kimihez akarok menni. Egyáltalán minek hoztál ide?- keltem ki magamból.

- Mert másképp nem beszéltél volna velem- hajtotta le a fejem.

- Honnan tudod?- néztem rá nagy szemekkel- Sose kérdezted!

- Ugyan már Zsófi ismerlek- vágta rá.

- Dehogy ismersz! Ha ismernél, nem csináltad volna ezt és csak simán megkérdezed, hogy beszélhetnénk-e! De te inkább volt bunkó paraszt! Főleg akkor, amikor Kimivel elmentünk hozzád, a korházba.

Csak hallgatott. Hátat fordított nekem és leült a kanapéra. Az arcát a kezébe temette. Nem mondott semmit. Én nem mentem közelebb hozzá. Hirtelen felkapta a fejét és rám nézett.

- Miért pont Kimi?- nézett rám könyörgő szemekkel és nem sok hiányzott, hogy megsajnáljam.

- Tessék?- nem igazán értettem a kérdést.

- Miért pont Kimit választottad helyettem?- állt fel.

- Én…- kezdtem, de nem engedte végig mondani.

- Ugyan azt tudtam volna adni, mint ő- fakadt ki- Talán még többet is. Éjszakánként azon gondolkodtam, hogy miben jobb, mint én. Miért őt választottad- szeméből csak a könyörgést tudtam kiolvasni.

Megszólalni viszont nem tudtam. Mi lehet erre a kérdésre a válasz? Mit válaszolhatnék erre. Nincs sok választásom. Erre sajnos nem tudok kíméletesen válaszolni. Mert igaza volt. Ugyan azt meg tudná nekem adni, mint Kimi, de én akkor is az én finnem szeretem. És erre a kérdésre csak ez a válasz létezik.

- Mert őt szeretem- suttogtam, de meghallotta.

- MIÉRT?- vágott egyet az asztalra én meg megijedtem- MIÉRT PONT ŐT SZERETED?- dobálta a párnákat.

- A szívnek nem lehet parancsolni Fernando- kiabáltam neki, de mintha meg sem hallotta volna.

Tovább dobálta az összes kezébe akadó törékeny vagy nem törékeny tárgyakat. Én sírva kuporodtam a falhoz. Tudtam, hogy Fernando nagyon erős, de hogy annyira, hogy azt a kis dohányzó asztalt is felemelte és kézült a falhoz vágni még jobban megrémített és sírva elkiáltottam magam.

- FERNANDO KÉRLEK, HAGYD, ABBA GYEREKET VÁROK!