A futam után beszéltem a csajokkal. Azt mondták, holnap dél körül érkeznek. Tehát össze kell ütnöm valami finomat.

Másnap nagy segítségem volt délelőtt Maxi. Elmentünk ugyanis a közeli boltba bevásárolni.

-          Mit kell még hozni anyu?

-          Nos, tej kell. Azt hol is keressem? – néztem a tészták közé.

-          De anyu! Nem itt van a tejci!

-          NEEM? Hát hol? – döbbentem le. Megfogta a kezem és húzott maga után.

-          Itt van a hidegben a tejci. Látod?

-          Jaj, hát persze! Hogy én milyen butus vagyok!

-          Nem vagy buta, csak még keveset tudsz! Ezt mondta Karak Vuknak!

-          Te viszont nagyon okos vagy. Ezért megérdemelsz valami jutalmat.

-          De jó! Chips?

-          Oké. De előbb fejezzük be a többi élelmiszer felpakolását, mit szólsz hozzá?

-          Legyen. Mi kell most?

-          Alma, banán, barack.

-          Az is tudom hol van!

-          Mutasd! – követtem. Miután minden megvolt ő vehetett magának Chipset, majd a pénztárhoz mentünk. Fizettem, és elindultunk hazafele. Eléggé elment a vásárlással az idő.

-          Anyu, nézd csak! – guggolt le egy pocsolyához Maxi.

-          Kicsim. Sietünk haza! Tudod, még ebédet is kell csinálni.

-          De itt egy giliszta! ÉS úszik!

-          Igazán érdekes! Gyere szépen!

-          Hozhatom gilisztát?

-          Nem! Gyere már!

-          Jó, jó! Viszlát, giliszta bácsi!

-          Várj, be kell kötni cipőfűződ!

-          Be tudom kötni!

-          Tényleg? Eddig egyszer sem kötötted be!

-          Mert nem tudtam, hogy kell!

-          Pedig már tanítottalak!

-          Apu elmagyarázta nyuszisan!

-          Nyuszisan?

-          Aha. Nézd, anyu! Így! Itt az egyik föle, itt a másik is, a nyuszi körbefut a fa körül, és bebújik az üregbe! Kész! – mutatta büszkén.

-          Ügyes… Apukád honnét tud ilyeneket?

-          Nagyi tanította neki. Anyu, apu is jön ebédelni?

-          Nem tudom kisfiam. Kerüld ki a… már mindegy.

-          Itt is egy giliszta bácsi! Anyu! Honnét tudom, hogy melyik fiú, melyik lány giliszta?

-          Hát ez jó kérdés kisfiam. Nem tudom…

-          Ez is az élet nagy kérdései? Mint a fű, meg az ég?

-          Igen. Mint a fű meg az ég.

-          Nézd! Jöttek hozzánk? Ez nem a mi kocsink.

-          Ez nem… Gyere szépen.

Amint közelebb értünk megláttam ki is a hívatlan vendég. Mérgesen néztem rá.

-          Áh, Erika. De jó újra látni.

-          Téged nem, Renátó. Mit akarsz?

-          Hát nem is tudod… - mért végig.

-          Tűnj innét! Azonnal! TAKARODJ!

-          Ugyan cicus… Áh, hát itt van a kisfiad is. – pillantott a mögém elbújó Maxira. – Hogy vagy?

-          Kicsim, ki tudod nyitni az ajtót? – adtam a kezébe a kulcsot. – Menj be szépen.

-          Oké. Anyu. Gyere te is.

-          Megyek, egy pillanat. – megvártam míg bemegy. Ekkor elkapta a karom. Erősen szorította. – ERESSZ! Hogy képzelted, hogy azok után még itt feltűnhetsz? TŰNJ EL!

-          NEM, MÍG MEG NEM KAPLAK!

-          NE! ERESSZ MÁR EL! – ütöttem a mellkasát.

-          ERESZD EL! – hallottam az ismerős hangot, majd letépte rólam Renátót és egy nagyot behúzott neki, amitől a földre terült. – MÉG ITT VAGY? TŰNÉS!

-          Fer…

-          Jól vagy csajszi? – jöttek a lányok is, és Mark is.

-          Azt hiszem… - megszédültem, és elájultam Fer karjai közé…