2. történet 21. fejezet
2010.06.16. 21:48
A döbbenettől kis ideig megszólalni sem tudtam. Többször nyitottam szólásra a számat, de hang nem jött ki a torkomon. Nem úgy Fernandonak…
- Hogy történt? Megsérült valaki? Szándékos volt? Felírtátok a rendszámot? – csak úgy záporoztak belőle a kérdések, a jókedv egy pillanat alatt eltűnt belőle. Halálosan komoly lett, míg én csak reszkettem az ijedtségtől.
- Szándékos volt / Nem volt szándékos! – felelte egyszerre a két öreg. Na így igazodjon ki rajtuk az ember.
- JOSÉ LUIS! Értsd meg! Az a kocsi pont akkor állt ki a parkolóból, amikor át akartunk menni a zebrán! Amikor leléptünk a járdáról egyből felgyorsított és nekünk rontott! – toporzékolt Ana Maria. – Ha nem rántod félre Balit…………. – nem fejezte be a mondatot, elkezdett könnyezni.
A kistesómra néztem. Tele volt a buksija és a keze illetve a lábai horzsolásokkal. Ráadásul teljesen meg volt szeppenve, szerintem sokkot kapott. Fernando odament hozzá és felemelte őt. Bali a vállába fúrta a fejét és úgy szipogott-sírt.
- Bencus és a lányok jól vannak? Ti? – nézett a szüleire Fer, miközben Balika hátát simogatta és puszikat nyomott a buksijára.
Én lecsüccsentem a lépcsőre és magamhoz vontam Bencust és a kicsiket. A saját szemeimmel akartam látni, hogy minden rendben van velük. Szerencsére Soffi és Nora békésen aludtak, Bencuson egy karcolás sem látszott.
- Mi jól vagyunk. Apád és Bali mentek előre, Bencus pedig nekem segített leemelni a babakocsit a járdáról. Így elsősorban őket ütötte volna el, ha apád nem kapcsol idejében.
- Ezért is mondom, hogy nem szándékos volt! Ha az lett volna, tuti megvárja amíg mindannyian az út közepén leszünk! – ellenkezett a nejével Nando apukája.
- Az is lehet, hogy csak figyelmeztetésnek szánták! – replikázott Ana Maria.
- Ugyan már Ana, túl élénk a fantáziád! – csapott bele a falba a férje. Ekkor Bali felemelte könnyes buksiját Nando válláról és a szemébe nézett.
- Feeeer, ugye te nem fogsz így vezetni? Vigyázol majd ránk? – kérdezte sírva. Mindenki elcsöndesedett a meghatottságtól. Nanonak is fátyolos lett a szeme, úgy válaszolt a kisembernek komolyan, mint férfi a férfipalántának.
- Jajj, te kis csöppség! Persze, hogy nem fogok ilyen őrült módjára vezetni, legalábbis közúton! – jelent meg egy játékos mosoly az arcán. – Gondolom azt te sem szeretnéd, hogy ne nyerjem meg a VB-t? – nevetett Balira. Sikerült felvidítania a kicsit.
- Persze, hogy nem szeretném, hogy ne nyerd meg a VB-t! – nevetett Nanora, de közben rám kandikált, hogy jól mondta-e. Bólintottam neki.
- Helyes! – adott egy puszit neki Fer, majd folytatta. – És ami a másik kérdésedet illeti: Balázska, én mindig itt leszek nektek! Vigyázni fogok rátok. – erre az én legkisebb öcsikém egy hatalmas és nyálas puszit adott a páromnak.
Mi, többiek mosolyogva néztük a jelenetet, majd amikor már a pusziban több lett a nyál, mint a „hatalmasság” elnevettük magunkat. Balika most már tipikusan arra játszott, hogy minél jobban összenyálazza Fernando arcát. Az érintett vette a lapot és úgy tett, mintha észre sem venné a dolgot. Így Bali egyre sandább szemekkel nézett rá. Ahogy észrevettem, már kezdte a kiszáradás jeleit mutatni. Nem értette a dolgot.
- És most pedig, elmegyünk fürdeni! – jelentette be pár perc múlva Fer. – Jobb, ha minél előbb lefertőtlenítjük a sebeidet.
- Okés, mehetünk! De akkor este már nem kell pancsiznom ugye? – nézett fel Nandora immár a földről Bali. – És nem kell már engem fürdetni, nagyfiú vagyok! Én vagyok a Pókember, a Batman, Superman, a Tininindzsa Teknőc és Villám Mcqueen!
- Húúúúúú! Nem lesz egy kicsit sok egyszerre? – érdeklődött Fernando tőle, immár felfelé haladva a lépcsőn. Mikor elmentek mellettem, azért nem mulasztott el végigsimítani rajtam. Jó érzés volt, nagyon.
|