Visszamentünk a gyerekekkel a házba és Betti segítségével megvacsiztattam őket és lefürdettem a lányokat. Már épp ringattam őket a hintaszékben, amikor Bene bejött.

-          A törpék lefeküdtek, ki voltak kissé fáradva. – nevetett rám, majd a lányokat nézte.

-          Min mosolyogsz? – kérdeztem tőle.

-          Azon, hogy nemsokára nekem is lesz egy ilyen csöpp babám. – húzódott egy nagyon is „anyukás” mosolyra a szája. – Szinte hihetetlen. De az is, hogy te milyen jól boldogulsz velük. És hogy Fernando is mennyire…

-          Apukás? – mosolyogtam rá.

-          Igen. Ez a jó szó. – viszonozta a mosolyt. – Kimiből ezt nem nézem ki.

-          Dehogynem. Láttam, hogy nézted őt az előbb. És tudod, hogy Kimster minden hibája ellenére jól bánik a gyerekekkel, imádja őket. – próbáltam megpuhítani a Sötét Lyukat.

-          Lehet. – nem volt az ínyére a téma, az biztos. – Viszont ahogy az utóbbi időben viselkedik…. – nézett ki gondterhelten az ablakon.

-          Mostanában sokat változott, hidd el. Nem részegedik le minden este és a kicsikkel nagyon sokat foglalkozott. Szerintem megbocsáthatnál már neki. – néztem a szemébe.

-          Bocsi, de én nem tudom ilyen gyorsan elfelejteni a bántásait. – hörrent fel.

-          Beszéltél vele azóta? Meghallgattad, hogy mit szeretett volna mondani? – kérdeztem a legjobb barátnőmet.

-          Nem, mert nem is érdekel. – fújtatott.

-          Tudod, azért te is szép kis firma vagy! – hörrentem fel most én. – Gondolj már bele egy kicsit az ő helyzetébe is! Volt egy gyönyörű felesége, akit imádott és aki ki tudja hány férfival kúrt félre! Amikor te álmodban beszéltél, azt hitte, hogy újra ez fog megtörténni vele! Nem mondom, hogy ő ártatlan a dologban, de ha tényleg olyan fontos volt neked, legalább meghallgathattad volna! Ti is kifogtátok egymást, mint zsák a foltját! – pattantam fel óvatosan, majd az alvó kicsiket betettem a kiságyukba és otthagytam Bettit, hagy fortyogjon magában.

A következő pár napban nem történt semmi különös. A gyerekek szépen csendben – néha kicsit hangosabban- növekedtek, a törpékhez szorgalmasan járt a magántanár, szóval minden ment rendben, a maga kerékvágásában. Vasárnap a futamot mindannyian együtt szurkoltuk végig és meg is lett az eredménye!

Fernando rajt-cél győzelmet szerzett, Sebi lett a második, Kimi a harmadik, Rob a hatodik, Mark pedig egy hidraulikus probléma miatt sajnos csak a hetedik. Azért látszott rajtuk, hogy örültek az eredménynek, főleg Fer.

Nagyon régen láttam ezt a győztes mosolyt az arcán! Látszott rajta, hogy hatalmas tehertől szabadult meg. Bebizonyította a világnak és saját magának, hogy tud győzni, számolni kell vele! Olyan boldog voltam!

Betti is örült Kimi harmadik helyének, bár titkolni próbálta. Azért én látom rajta, hogy iszonyúan büszke! Ez azért már haladás!

Azt pedig egyikünk sem bírta ki röhögés nélkül, amikor a három jómadár a pódiumon állva elkezdtek kánkánozni és táncukat az interjúk során a három legédesebb boszorkánynak ajánlották….. :D Dőlt belőlünk a röhögés.

Szerencsére Bettit sikerült rábeszélnem, hogy maradjon még nálunk pár napot, Fernek és Kiminek pedig írtam 1-1 sms-t, hogy a finn hozzánk jöjjön a futam után. Ellenvetést nem fogadok el, írtam végül, nyomatékosítva a szavaimat.

Másnap a két lökött jómadár délután 1 körül érkezett meg. Én már odáig voltam az izgalomtól, hogy Fer mikor lesz már végre itthon, úgyhogy a feles energiák levezetése képpen nekiálltam sütni-főzni, így egy regimentnek elég ennivaló és sütemény varázsolódott a konyhába, mire megérkeztek.

Egyből Fernando nyakába ugrottam, ahogy meghallottam a kocsi ajtajainak csapódását és kirohantam eléjük, mint az őrült.

-          Tudtam, hogy megcsinálod!!! – kiáltottam hangosan, majd minden teketória nélkül lesmároltam Nanot. Ő pedig felemelt a levegőbe és boldogan nézett rám. A lábam sem érte a földet.

-          Ehhez te is kellettél Kicsi Lány! – mondta nevetve, majd kaptam egy szúrós csókot. Jellemző, a borotváját megint elhagyta valahol… Szerencsére van pár tartalék. És így legalább nem vonzza annyira a női tekinteteket…. :D Közben a gyerekek is kirohantak – mármint a járóképesebb fele, a kicsiket Bene tolta ki hozzánk babakocsiban. Odalépkedett Kimihez és csak ennyit mondott neki.

-          Azt hiszem beszélnünk kell.