2. történet 25. fejezet
2010.06.16. 21:54
Nos bevallom, ezután nagyon csúnya dolgot cselekedtünk Nandoval. Hátra lopakodtunk mi is a kertbe, egy nagy bokor takarásába a gyerekekkel egyetemben és hallgatózni kezdtünk. Ne ítéljetek el a szükségesnél jobban, de írtóra kíváncsi voltam a mondanivalójukra.
Leültek a kerti padra, és sokáig csak hallgattak. Majd Kimi szólalt meg nagy sokára.
- Szóval? Miről szeretnél velem beszélni? – kérdezte nyugodtan, de egy kis félelem is volt a hangjában.
- Sok mindenről. Kettőnkről elsősorban. – felelte Bene, majd megint hallgatott egy sort.
- Nos? – érdeklődött újabb pár perc elteltével a Jégember. Betti megint nem felelt. Féltem, hogy Kimi türelmetlen lesz és otthagyja, de nem így történt. – Amíg összeszeded a gondolataidat, én is elmondanék pár dolgot. – a Sötét Lyuk bólintott. – Egy balfék voltam. És hülye is. Sajnálom, hogy nem kérdeztelek meg és egyből a legrosszabbat feltételeztem rólad. Ezt életem végéig bánni fogom. Szeretlek Kincsem. – nézett égő szemekkel Betti szemébe a szép szőke herceg. – Dióhéjban ennyi lenne a mondanivalóm.
- Hát ezt tényleg jól összesűrítetted. – jegyezte meg Betti szárazon. Ezen nagyon kellett vigyorognom. Ha már poénkodik valakivel, nincs nagy baj. – Viszont én is szeretnék bocsánatot kérni. – Kimi erre felkapta a fejét. – Meg kellett volna hallgassalak, miután lehiggadtam. De iszonyú dühös és csalódott voltam az ámokfutásod alatt/után.
- Mitől gondoltad meg magad? – kérdezte a finn.
- Noncsi megmosta a fejemet. Azt mondta, hogyha tényleg fontosnak tartom-tartottam a kapcsolatunkat, akkor meg kellett volna hallgassalak. Igaza volt. – hajtotta le a buksiját Bene is. – Abba bele sem gondoltam, hogy neked már maga a feltételezés is, hogy szeretőm van, mennyire fájhat. Hülye voltam én is.
- Szóval akkor mi legyen? – érdeklődött Kimi halkan. Bene mintha meg sem hallotta volna a kérdést.
- És van még egy okom is. – mondta elvörösödve. Kimi kérdőn nézett rá. – Még mindig téged szeretlek. – Iceman ekkor óvatosan megfogta Betti arcát, maga felé fordította és lágyan megcsókolta.
Fer, a törpék és az alvó babákkal együtt én is lélegzet-visszafojtva vártam, hogy mi lesz ennek a vége! Csöndben összenéztünk, de nem lehettünk biztosak semmiben! Mondjuk abban reménykedtem, hogy ez a csók nem nyúlik túl hosszúre, mert a) rengeteg méhecskét vonzott ez a bokor, b) már nagyon kellett pisilnem.
Szerencsére kb. fél perc múlva abbahagyták a nyelvcsatát. Kipirultan néztek egymásra. Már épp indultam volna befelé, amikor a többiek megfogták a karomat, és jelezték, hogy még nincs vége a mozinak.
- És amiatt a titkos hódoló miatt sem kell aggódnod! – tájékoztatta Betti immár teljes szívéből mosolyogva Kimit. Fer kicsit felhorkant, szerencsére nem hallották meg.
- Tudom. – nevetett Kimster.
- Hogyhogy? – kérdezte Bene döbbenten. Kimi csak sokatmondóan nézett rá. Végre leesett a drágának a dolog. Érdekes volt az érzelmek hullámzása az arcán. Először lekevert egy hatalmas pofont Kiminek, majd a nyakába ugrott és majdhogynem leteperte, ott azon a szent helyen. A mi kis padunkon. Ferrel összenéztünk: egy újabb felavatásra váró hely a listánkon. Cinkosan összevigyorogtunk.
- Azt hiszem mindent megbeszéltünk. – állt fel Kimi vigyorogva és magával húzta Bettit is. Egy másodpercre sem engedte el a kezét. Szerelmesen nézett rá.
- Hát, azért nekem lenne még mondanivalóm… – kezdett bele a második nagy titokba Bene. Nahát! Remélni sem mertem, hogy ezt a beszélgetést is végigmozizhatom!
- Igen? Mi lenne? Jó vagy rossz dolog? – érdeklődött a finn.
- Azt majd döntsd el te! – nyugtalankodott a Mély Torok, majd hirtelen kibökte. – A kisbabánkat hordom a szívem alatt. – Kimi úgy állt ott, mint akit fejbevertek. Pár másodpercig nézte élete szerelmét némán, majd felemelte a levegőbe és megpörgette ott párszor. Közben kurjongatott, amire a lányok bizony felébredtek, elárulva jól leplezett titkos rejtekhelyünket. Felsírtak. Kimi döngő léptekkel sietett a bokor felé, majd megkerülvén azt, négy meglepetéstől és a visszafojtott röhögéstől csillogó szempárral találta magát szemben. A lányok természetesen csak pillogtak egyikünkről a másikunkra. Kimster szája hatalmas vigyorra húzodott.
- Hogy az ember még a legjobb barátaiban sem bízhat… Hallatlan! – röhögte el magát Benével együtt. Mi is csatlakoztunk hozzá.
|