A zuhany alatt állva elgondolkodtam a dolgokon. Hogy mik estek itt meg velem az elmúlt két órában… Próbáltam tisztázni az érzéseimet, de ez nem volt egy könnyű feladat.

Ez a kis szex-terápia marha jó volt Kimivel, viszont nem éreztem magam szerelmesnek. Mindenesetre érdekes, hogy Ferbe titkon az voltam, mégsem tudtam vele lefeküdni. Erre varrjak gombot.

Egyre csak folyattam magamra a vizet, és csak gondolkodtam, gondolkodtam, szinte már belefájdult a fejem.

Lehetséges, hogy valaki egyszerre két emberbe legyen beleesve?

Nem hiszem.

Úgy vettem észre, hogy nem nagyon tudok dűlőre jutni, így inkább abbahagytam a pancsit és felöltöztem. Visszatértem a nappaliba, ahol Kimi már teljes harci díszben – magyarul felöltözve – ücsörgött a kanapén. Hát az igazán egy emlékezetes bútordarab lesz, azt hiszem. A finn valakivel éppen beszélt. Csak remélni mertem, hogy nem a spanyollal, de ez a reményem elég hamar szertefoszlott.

-          Ugyan már Fer, veszíteni, tudni kell! – bazsalygott az éterbe. Roppantul élvezhette a dolgot. – Miből gondolod, hogy egyáltalán akar veled beszélni? Nem gond, hogy éppen most szállt ki az ágyamból? Jobban mondva a kanapémról? – röhögött.

-          Kimi! – toppantam a Szőke elé. – Kérem a telefont! – szerencsére Kimi nem tudott nekem ellenállni, így ideadta a mobilomat. Kicsit azért félve szóltam bele, miután kimentem a kertbe és kényelembe helyeztem magam egy kerti széken.

-          Szia Fer! Hanna vagyok!

-          Hanna! Végre! – hallottam a hangján, hogy feszült, de azért megkönnyebbült. – Már nagyon untam annak az agyamentnek a locsogását hallgatni.

-          Sejtettem. Ezért kértem el tőle a telót. – válaszoltam neki. – Mit szeretnél megbeszélni?

-          Hát a kettőnk dolgát… - kezdte kicsit feszélyezve. De én közbevágtam.

-          Most, hogy tudod, Kimivel lefeküdtem, még érdekellek? – kétkedtem a dologban egy kicsit.

-          Igen.

-          Na persze. Csak azért gondolom, mert ő már megkapott, te meg nem! – fújtattam. Nem tudom, miért támadtam így le szegényt.

-          Hé-hé Han! Azért végighallgatnál engem is? – kezdett ő is átmenni harci kakasba, legalábbis ami a kiabálást illeti. – Igenis érdekelsz, mert szeretlek. És tudom, hogy ezt a helyzetet, magamnak köszönhetem, a saját hülyeségemnek! És kibaszottul rosszul esik a dolog, de kurvára nem tudlak kiverni a fejemből! Ezt azért remélem megérted! Úgyhogy arról ne is álmodj, hogy azért mert most összejöttél Kimivel, még békén foglak hagyni! Ugyanúgy küzdeni fogok tovább! Te vagy az első lány, akiért meg kell harcolnom és akiért úgy érzem, hogy érdemes! Szeretlek, érthető? – kérdezte, majd lerakta a telefont. A hátam mögött megszólalt „valaki”.

-          Hogy egyeseknek milyen feszült idegrendszere van?!

-          Kimi…. – sóhajtottam fáradtan. – Te állandóan betörsz a magánszférámba.

-          Inkább az intimbe. – nevetett még mindig.

-          Nem gondolod, hogy ez a beszélgetés csak Ferre és rám tartozik? Illetve tartozott volna? – kérdeztem a tőlem telhető legbűbájosabban.

-          Nem. Nem gondolom. – rázta meg komolyan a fejét. – Jó tisztában lenni azzal, hogy hogyan gondolkodik az ellenfél.

-          Ellenfél? – értetlenkedtem.

-          Igen. Talán azt gondoltad, hogy csak úgy simán átengedlek neki? – nézett mélyen a szemembe Kimi. Erre aztán nem számítottam.

-          Hát nem csak egy alkalomra kellettem? – tettem fel a kérdést, mert én meg voltam győződve róla, hogy igen. Eddig érzelmekről, az ő részéről, legalábbis ilyen komolyakról, nem volt szó.

-          Szerinted? – kérdezett vissza, még mindig a szemembe nézve.