Amint becsukódott mögöttünk a kertkapu, elengedtem a spanyol kezét, és elrohantam. Próbáltam egy taxit keresni, de valahogy egy sem akadt az utamba. Miért ver engem a sors?

-          Hééé, héééé, Hanna! – jött utánam Fer a bőröndömmel és megállított. – Most hova rohansz? Én nem foglak megütni, mint Kimi, nem kell ettől félned!

-          Hát te tiszta hülye vagy! – toppantottam. – Hányszor mondjam el, hogy nem ütött meg? – kérdeztem tőle felháborodva, majd elmeséltem neki a buli részleteit. Talán kicsit túl részletesen is.

-          Na jó, talán elhiszem a dolgot. – vonogatta kétkedve a vállát. – De azt még mindig nem értem, hogy mit akarsz egy ilyen hapsitól… Az első alkalommal meg fog csalni, és még emlékezni sem fog rá. – vakarta meg a fejét.

-          Most őszintén: neked ehhez mi közöd? – érdeklődtem tőle epésen. – Egyikőtök sem normális. Már bánom, hogy megismertelek titeket! Te kutyába sem veszel, csak egy újabb trófeának kellenék, meg hogy legyen kin röhögni az idióta haverjaiddal. Neki meg lehet, hogy megfelelnék testestül lelkestül, viszont egy abszolút megbízhatatlan fazon ilyen téren! Egyszerűen elegem van belőletek! – sóhajtottam a végén és lezuttyantam a járda szélére.

Magamhoz húztam a térdeimet és átöleltem. Nando is leereszkedett mellém. Sokáig nem szólaltunk meg. Aztán Fernando rám terítette a farmerkabátját, mert már kezdett beesteledni és hűvösödött.

-          Nézd Han… Tudom, hogy már mondtam párszor, de tényleg sajnálom, ami köztünk történt. De kezdek megváltozni. Én legalább próbálkozom, szeretnélek visszakapni. – fújt egy mérgeset, jelezve ezzel, hogy a finn vetélytársa még erre sem képes. – Ha az kell ahhoz, hogy újra belém szeress, legyünk inkább csak barátok egyelőre. Nem mondom, hogy nem fogok udvarolgatni, mert ezt úgysem tudnám betartani. – mondta félénken rám vigyorogva. Ezen kicsit én is kuncogtam. – De ha neked most inkább egy barátra van szükséged, akkor állok elébe.

-          Oké. Ebben kiegyezhetünk. – bólintottam nagylelkűen. – Most pedig fogok végre egy taxit. – közöltem, miközben felálltunk.

-          Minek? Én is el tudlak vinni bárhová.

-          Feeer…

-          Nincs semmilyen Fer. – nézett rám mosolyogva. – Ott a kocsim, te is megszállhatsz a szállodában, ahol én. Nyugi, nem közös szobában! – nevetett egy aprót.

-          Rendben. De holnap ha…

-          Ne is mondd tovább! Szeretném, ha eljönnél velem Spanyolországba, Oviedoba a szüleimhez. Apukám mondta, hogy hívjalak meg, mert ő helyettem is szeretné jóvátenni a baromságaimat. Eredetileg ezért is jöttem hozzátok. – bevetette a boci szemeket a nagy kérdés előtt. – Szóval eljössz?

-          Biztos, hogy apud áll a dolog mögött és ez nem egy újabb furmányos csel? – kérdeztem egy kis hátsó szándékkal.

-          ÁÁÁ, azért neked is magyarázhat az ember, ameddig csak akar! – csattant fel élénken gesztikulálva. – Tucatszor kértem már bocsánatot, ellenállok a kísértésnek, hogy a karomba zárjalak és megcsókoljalak, igyekszem csak a barátod lenni és megváltozni! Erre te mindig csak kételkedsz! – fújtatott. – Sajnálom, de ez azért kibukott belőlem! – mondta félig mérgesen, félig viccelődve. Majd holt komolyan így szólt. – Nem is mondasz semmit? Már megint elragadtattam magam.

-          Nem is lehet más várni egy spanyol férfitól. Temperamentum a köbön. – nevettem egy rövidet, majd átöleltem a derekát – szigorúan barátilag – és folytattam. – Na, menjünk, nézzünk valami hotelt, mert itt alszom el állva.