Kiss� meglep�d�tt a cs�kt�l-vallom�st�l, �gy el�g f�l�nken viszonozta azt. Amikor m�r elhitte, hogy nem fogom leharapni a nyelv�t, kiss� szenved�lyesebb lett, de m�gis gyeng�d maradt… Im�dtam.

-          Nos? Nem lesz t�bb csikiz�s? – k�rdeztem t�le mosolyogva, miut�n elv�ltunk egym�st�l.

-          Ezt nem �g�rhetem. – felelte bazsalyogva. – Nem lesz t�bb Nanditho?

-          Mi bajod van vele? – t�rtem ki a v�lasz el�l egy �jabb k�rd�ssel.

-          Igaz�b�l nem tudom. De fel�ll a sz�r a h�tamon t�le. – ingatta a fej�t. – Egyszer�en allergi�s vagyok r�.

-          Akkor nem lesz t�bb Nanditho. – nyugtattam meg szeg�ny lelk�t.

-          Han… Most akkor mi van vel�nk? – �rdekl�d�tt a kapcsolatunkra vonatkoz�an a spanyol fiatalember. – J�runk, nem j�runk? Komolyan gondoltad, amit mondt�l?

-          Igen. – feleltem egy p�r perces t�preng�s ut�n. – �gy �rzem, szeretlek. Hogy j�runk-e, arr�l nem csak �n d�nt�k, hanem te is.

-          �n szeretn�m, ha hivatalosan is a bar�tn�m lenn�l. – mondta komoly tekintettel. Megsimogattam az arc�t.

-          Akkor az leszek. – b�jtam oda hozz� �s a mellkas�ra hajtottam a buksim. P�r perc m�lva �jra megsz�lalt.

-          Kimivel mi lesz? – k�rdezte meg.

-          Hogy-hogy mi lesz vele? Elmondom neki, hogy d�nt�ttem. Az pedig m�r csak rajta m�lik, hogy elfogadja-e a v�laszt�somat, vagy sem. – feleltem. �reztem, ahogy Nando megk�nnyebb�l mellettem. – De ett�l f�ggetlen�l, rem�lem, nem pr�b�lod meg megakad�lyozni, hogy rendbe hozzam vele a bar�ts�gomat. Ha m�g lehet.

-          Neh�z lesz titeket egy�tt l�tnom, az biztos. – fesz�lt meg mellettem �jra. – De igyekszem majd er�t venni magamon.

-          K�sz�n�m. – s�gtam a f�l�be.

P�r �ra m�lva m�r a sv�jci hat�rt l�pt�k �t, Spanyolorsz�gba tartottunk, Oviedoba. Nando el�g temp�san vezetett, de abszol�t biztons�gosan. Egy �lm�ny volt mellette az �t �s az a p�r nap is, amit az Alonso sz�l�kn�l t�lt�tt�nk. Kicsit elb�jtunk a vil�g el�l: szinte ki sem mozdultunk a h�zb�l. Pihent�nk, olvastunk, k�rty�ztunk, grillezt�nk a kertben.

Ha m�gis elhagytuk a h�zat, akkor azt este, s�t�ted�s ut�n tett�k: rengeteget s�t�ltunk. Fernando megmutatta a sz�l�v�ros�t, annak majd’ minden egyes szeglet�t. �rdekes volt l�tni azt a k�t�d�st, amit a v�ros ir�nt mutatott. Egy kisgyerek lelkesed�s�vel mutatta meg a kedvenc helyeit: a gokart p�ly�t – persze, mi m�ssal is kezdhett�k volna az ismerked�st, a Fernando �ltal legjobbnak tartott cukr�szd�t. A v�ros f�ter�t, a parkokat, �llatkertet… Leny�g�z� volt minden: az �p�letek gy�ny�r�ek voltak, a leveg� tiszta-f�szeres illat�, az utc�k tiszt�k, az emberek pedig bar�ts�gosak �s seg�t�k�szek. No meg temperamentumosak. Iszony� sokat �s �l�nken gesztikul�lnak. H�t igen… A mediterr�n temperamentum.

Az alatt a h�rom nap alatt, amit itt t�lt�tt�nk, nagyon megszerettem Oviedot �s Nando sz�leit is. Nagyon kedvesek voltak velem, �s azt hiszem, igencsak meglep�dtek rajta, hogy az el�zm�nyek ellen�re imm�r a fi�k p�rjak�nt �rkeztem meg hozz�juk.

Egy sz� mint sz�z: nagyon neh�z volt itt hagyni �ket, de v�rt minket a k�vetkez� verseny. Indulnunk kellett.

V�rt r�nk az Olasz Nagyd�j.

Ir�ny Monza!