Tétováztam, hogy mit csináljak. Menjek oda és vigasztaljam meg? Öleljem át és bújjak hozzá szorosan?

Vagy maradjak itt, biztonságos távolban tőle? Mi van ha csak megjátssza magát? Ha csak tetteti az egészet?

Az ajtófélfának dőltem és csak figyeltem őt.

Döntöttem.

Nem mentem oda hozzá. Egyszer már kitártam neki a szívemet és megkaptam érte a magamét. Nem hagyom, hogy újra pofára ejtsen.

Félek tőle.

És az érzéseimtől. Össze vagyok zavarodva. Jobb ilyenkor nem tenni semmit.

Így csak figyeltem őt.

Lassan megtörölte a szemét, visszatette a cuccaimat a szekrénybe, majd kifelé indult. Megrökönyödve megtorpant, amikor meglátta, hogy az ajtóból néztem őt. Elvörösödött, de sokáig nem szólt semmit.

Egyszer csak elkezdett közeledni felém és megállt előttem. Az ajtónak szorított kicsit, de HA akartam volna, könnyen szabadulhatok.

Viszont kíváncsi voltam rá.

-          Sajnálom Lau. – suttogta. – Annyira sajnálom! Az egészet, ahogy bántam veled! – kérdőn néztem rá. – Nagyon kegyetlen voltam veled, de nem mertem beismerni magamnak, hogy szer.. Szóval, hogy kedvellek.

-          Ezt elég nehéz elhinni. – mondtam közönyösen.

-          Tudom. – lehajtotta a fejét. – Sebinek és Nandonak mindvégig igaza volt. Az elejétől kezdve tetszettél.. Ahogy elém toppantál egy szál bugyiban és pólóban, felpaprikázva… - halványan elmosolyodott. – Egyből tetszett a karakán stílusod. De nem mertem magamnak beismerni. Féltem tőled.

-          Miért? – a csodálkozástól még a közönyös hangszínt is elfelejtettem.

-          Mert nem akartam újra úgy érezni egy nő iránt, ahogy kezdetben Jenni iránt. Mert a szerelem kiszolgáltatottá tesz és a végén a pokol legmélyebb bugyraiban találod magad. Féltem, hogy melletted ugyanezt élném át. Már akkor is sejtettem, hogy … Hogy nagyon is kedvellek.. De nem akartam még egyszer átmenni egy olyan tortúrán, mint Jenni mellett.

-          És nem lett volna egyszerűbb tojni a fejemre? – érdeklődtem a fejemet csóválva. Kicsit elmosolyodott.

-          Nem. Teljesen nem tudtam elszakadni tőled. Hiába próbáltam, nem ment. És ezek a kis pengeváltások is jobbak voltak a semminél. – ismét lehajtotta a buksiját. – Viszont azokat, amit azon az estén mondtam… - megrándult az arcom és egy könnycsepp csurgott le rajta. Amikor ezt látta, az ő arca is fájdalmasan megrándultam. Elfordultam tőle és mélyeket lélegeztem. – Nem tudom miért voltam ilyen kegyetlen. Egyszerűen nem értem magam! – ököllel belecsapott a falba. – Egyszerűen pocsékul éreztem magam utána!

-          Hát még én. – szipogtam. Megérintette a vállamat. Gyengéd, gyors érintés volt. Utána elkapta a kezét.

-          De a legrosszabb tudod mi volt? – kérdezte kis idő múltán.

-          Nem.

-          Amikor élettelenül megláttalak a fürdőkádban. Mint akiben már nincs is semmi élet. Miközben perceken keresztül próbáltalak újraéleszteni… Ha megtehettem volna, üvöltök a fájdalomtól. Tudtam, hogy mindez az én hibám. Végig az a szomorú arcod kísértett közben, amit reggel láttam rajtad. – sóhajtott egyet. – Borzalmas volt! – az emlék hatására újra kitört belőle a zokogás. – Meg tudsz nekem bocsátani?