Gondolkodva néztem rá. Kívülről talán nyugodtnak tűntem, de belül igencsak zűrős érzelmi viharba kerültem.

Éppen válaszoltam volna, amikor egy nagyobb csapat nő tolongott be az öltözőbe. Megütközve néztek a Jégemberre. Ő gyorsan összeszedte magát, majd így szólt.

-          Azt hiszem jobb, ha én most megyek. – villantott rám egy félős mosolyt. Kérlelőn nézett rám. – Később befejezzük ezt a beszélgetést?

-          Igen. De adj egy kis időt. – válaszoltam neki, újra közönyösen. Felöltötte a faarcot és bólintva távozott.

Kapkodva lefürödtem, felöltöztem, összepakoltam a ruháimat és utána már mentem is az étterem felé.

De út közben Sebike elkapott.

-          Jó reggelt Lau! – mosolygott rám. Kicsit be volt rekedve.

-          Jó reggelt Sebi! – vigyorogtam rá feldobódva. – Csak nem megártott a fagyi?

-          Hát nagyon úgy tűnik…

-          Kellett neked olyan gyorsan nyalni… - nevettem fel hangosan.

-          Azért az nem mindig hátrány. – kuncogott.

-          Ez igaz… - rebegtettem rá a szempillámat. – Jössz reggelizni?

-          Nem. Ma a homeban kajálok. – ingatta a buksiját. – Előbb ki megyek.. Hiányzik Liz…

-          Te nagyra nőtt gyerek! – röhögtem ki őt.

-          Naaa… Nem ér nevetni! – nyújtotta rám a nyelvét. – Kijössz velem a pályára? Ott is tudunk hamikázni.

-          Na jóóó… - egyeztem bele egy kicsi gondolkodás után.

-          Nem baj, ha jön Kimi is? – kérdezte félénken. A fejemet ingattam.

-          Nem, nem baj. – mosolyogtam rá halványan. Beszálltunk a kocsiba, én hátra és vártuk a finnt. Sebi a visszapillantó tükörből kémlelt rám.

-          Mi ez a változás? – érdeklődött.

-          Mivel kapcsolatban? – kérdeztem vissza.

-          Kimivel kapcsolatban. – forgatta a szemeit.

-          Beszélgettünk reggel. Ennyi. Most már nem csak fekete-fehérben látom a történteket. – magyaráztam a dolgot.

-          Szóval megbocsátasz neki? – kérdezte halkan. – Összejöttök?

-          Basi, itt még azért nem tartunk. – mosolyogtam rá szomorkásan. – Egyenlőre azon gondolkodom, hogy megbocsássak-e. Összejönni vele? Azt azért nem hiszem… - feleltem eltöprengve. – Lehet megbocsátok neki, de … Nem bízom benne. Ahhoz túl mélyen megsebzett.

-          Ne hamarkodd el a dolgot. – kérte halkan.

-          Oké. Te meg ne beszélj erről vele.

-          Oké. – vigyorgott rám. Kimi ekkor pattant be a kocsiba. Szemmel láthatóan meglepte, hogy én is ott vagyok. Félénken mosolyogva biccentett felém.

Az út gyorsan eltelt, bár Basika kicsit bepöccent a finnre. Hiába beszélt hozzá, ő csak engem nézett a visszapillantón keresztül. Meg sem hallotta őt. Így a drága kicsi németnek vagy hatszor el kellett ismételnie egy-egy mondatát, hogy a finn egyáltalán észrevegye őt. Kezdett kicsit kínos lenni a szituáció, ugyanakkor csiklandozta is a humorérzékem.

Mindenesetre a pálya parkolójában pipacsvörösen szálltam ki az autóból, Kimi pedig egy félénk, de a régi macho énjére emlékeztető magabiztos mosollyal nézte a jelenetet.

-          AU! – kiáltottam fel kicsit, mikor sikeresen megrántottam a térdem. A két srác egyből megfordult.

-          Mi történt? – kérdezte Kimi, aki egyből mellettem termett.

-          Semmi-semmi. Csak a térdem sajogni kezdtem egy kicsit, mikor lábra álltam. – legyintettem a dolgon. Eltoltam magamtól a kezét, amivel megtartott és újra próbálkoztam a saját lábamon való járással. Kis ideig csendben nézték a szerencsétlenkedésem, majd Iceman megelégelte a dolgot.

-          Lau, hagy segítsek! – kérte kérlelőn. Boci szemeket vetett be.

-          Rendben. De semmi tapi! – intettem szigorúan, miközben belül fulladoztam a nevetéstől. Ő viszont halálosan komolyan bólintott.

-          Ígérem! – ezzel óvatosan átkarolt és így kísért be a home-ba. Sebike sunyin vigyorogva jött be mögöttünk.