Az interjúk után mind a négy srác körülöttem tolongott. Először persze Kimi sietett oda hozzám és még mindig bátortalanul, de átölelt. Csillogó szemekkel nézett rám.

-          Na, milyen voltam? – kérdezte meg feldobva. Az adrenalin csak úgy buzgott még benne.

-          Te voltál a legjobb! – hizlaltam tovább az egóját. – Büszke vagyok rád! – mondtam neki, majd megcsókoltam.

-          Szóval ezért siettél ennyire! – vágta hátba a haverját a hozzánk éppen ekkor csatlakozó Robert. – Lau, rossz hatással vagy rá!

-          Miért? – kérdeztem ártatlanul. – Csak megígértettem vele, hogy megnyeri nekem a futamot!

-          Én pedig mindenképp szerettem volna betartani az ígéretem. – mosolygott rám Kimi.

-          Akkor ezért tényleg te vagy a hibás! – fenyegetett meg Fernando viccesen. Csak a kicsi németnek nem lehetett a szavát sem hallani. Kibontakoztam Kimi öleléséből és odamentem hozzá. Leültem mellé, közben felszisszentem.

-          Megint fáj a térded? – érdeklődött Sebi leszegett fejjel.

-          Igen. Eléggé. – fintorogtam. – De nem erről szerettem volna beszélni. Mi a baj?

-          Hogy mi a baj? Poleból indultam és harmadik lettem! – kiáltott fel Basi. A többiek is felénk fordultak. – Olyan mérges vagyok magamra, hogy azt nem tudom elmondani! – vette kicsit halkabbra a hangját. – De gondolom te, most örülsz. – mosolygott rám szomorúan. – Kimi nyert.

-          Igen. Nagyon örülök neki Sebastian! – néztem rá metsző tekintettel. Nem tudta mire vélni a dolgot, úgyhogy folytattam. – Nem tudom, mi van velünk most Kimivel, járunk-e vagy sem… De úgy érzem, szeretem. És ha veled szemben is nyer, én attól még örülni fogok neki! – a vállára tettem a kezét. – Ez nem jelenti azt, hogy nem örülnék a te sikerednek, te lökött kicsi német! Sőt! Ha négyötök közül nyer valaki, az a legjobb! De ettől függetlenül, akkor vagyok a legboldogabb, ha Kimi fog nyerni. –fejeztem be, kicsit bocsánatkérő mosollyal. – Lehet ez így túl nyers volt, de fő az őszinteség.

-          Ez igaz! Bocsi a kifakadásomért! – mosolygott rám félénken. – Csak rossz volt, hogy így összejött minden..

-          Hogyan?

-          Az, hogy csak a dobogó legalsó fokára állhattam fel és szembesülni azzal, hogy kibékültetek. – intett a buksijával a finn felé, aki fél szemmel minket kukkolt.

-          Értem. És megértelek Basi. – simogattam meg az arcát. – De én mindvégig mondtam neked, hogy irántad nem szerelmet érzek. – hajtottam le a buksim. – És azért mert úgy érzem, hogy Kimit szeretem, nem szeretnék és nem is fogok bocsánatot kérni.

-          Nem is kell. – felelte Seb. – Szerintem én olyan vagyok neked, mintha az öcséd lennék.

-          Néha nagyon jó meglátásaid vannak. – vigyorogtam rá, majd végül nevetve csatlakoztunk a többiekhez. Ráfért erre az agyament németre egy kis lelkifröccs.