Csak nevettem ezen a lüke páron. Amikor a tövisek már elkezdték szúrni a sejhajukat, azért segítettem feltápászkodni nekik a természet lágy öléről. Lágy…. Hihihi. Az ábrázatukat elnézve Földanya nem éppen a kellemesebb oldalát mutatta most meg nekik.

-          Gyerekek, siessünk már! Lekéssük az előadást! – kérleltem őket röhögve, míg a természetjáró párocska vasvillaszemeket meresztett rám.

Amint beléptünk a cirkuszsátorba, nekem is tátva maradt a szám a csodálkozástól. Kicsi volt a sátor, mivel csak Renivel ketten fogjuk nézni az előadást, így két kényelmes fotel volt elhelyezve nekünk a porond legjobb részén.

Volt egy kis büfé is: pattogatott kukoricát, vattacukrot, főtt kukoricát, hot dogot és hambit is lehetett kapni, no meg fagylaltot! Lelkesen válogattunk a finomságok között, miközben a Coca Colás üvegekből magunk mellé raktároztunk párat.

Kimit és Fert hiába kerestük-kutattuk, egy roppant sejtelmes bohóctól pantomimes játék által megtudtuk, hogy a két nagyra nőtt gyerek is fel fog lépni az előadásban! Ezt még én sem tudtam!

Egy gong hangja jelezte, hogy kezdődik az előadás, így illett volna helyet foglalnunk. Így is tettünk.

Amit ezek után átéltünk, az maga volt a csoda. Láttunk légi akrobata produkciókat, a bohócok fergetegesek voltak. Nando pedig bűvész trükköket mutatott be, sejtésem szerint Rencsit ez a produkció vette le igazán a lábáról.

Főleg az a pillanat, amikor, a cilinderéből Fer egy gyönyörű, szívecske medálos nyakláncot „varázsolt” elő és döngő léptekkel Renihez masírozott, majd a nyakába akasztotta.

-          MagicAlonso… - motyogta maga elé a barátnőm, mire mosolyogni kezdtem.

Kuncogva fordultam vissza az előadáshoz. Éppen a porondmester konferálta fel a következő műsorszámot.

-          És most… a spanyol lovasiskola bemutatója következik! – adta a tudtunkra lelkesen.

Három gyönyörű, hófehér, méltóságteljes és mégis könnyeden mozgó, elegáns ló léptetett be a porondra. Először csak vágtáztak a kis helyen, majd különféle ugrásokat mutattak be, igazán kecsesen kivitelezve.

Amikor már azt hittük vége a lovasbemutatónak, megjelentek az akrobaták, akik szaltókkal és más egyéb ugrásokkal, a lovak hátára érkeztek, onnan pedig vagy a földre le és onnan vissza a lóra, vagy a mögöttük levő lóra ugrottak át! Gyönyörű produkció volt!

Miután a pacik levonultak a színről a konferanszié újra működésbe lépett. Az egész sátrat besötétítették és csak egy vékony fénysugár világította meg a beszédes kedvében lévő műsorvezetőt.

-          Most pedig drága publikum… Kérjük tolják hátrébb székeiket! A mai este utolsó és egyben legveszélyesebb előadása következik! Az eddigi kellemes szórakozást felváltja a RÉMSÉGEK CIRKUSZA! – kiáltotta a porondmester. – Olyan vadállatokat mutatunk itt be önöknek, amelyek, ha elszabadulnak, az életüket veszélyeztetik! – vészjósló zene kezdett dübörögni a hangszórókból. – Az előadás ezen részét, csak nagykorúaknak és csak saját felelősségükre ajánljuk! – ezzel a frakkos mesélő elhallgatott, míg a horror-filmekre hajazó zene egyre erősödött. Reni félve pillantott rám.

-          Mit gondolsz, képesek lennének a srácok vadállatokkal benépesíteni a kertet?

-          Nem tudom. De eléggé megijedtem a felvezetőtől! – osztottam meg a félelmemet a legjobb barátnőmmel. – Azért megnézzük?

-          Persze, ki nem hagynám! – vigyorgott rám félősen.

-          Oké, de én nem kísérlek ki az éjszaka wc-re! – horkantam fel. Ugyanis mi ketten olyan lököttek voltunk, hogy bár imádtuk a horrort, de utána nem mertünk a sötétben egyedül maradni, vagy kimenni a lakás többi pontjára. Így egymást kísérgettük helyiségről helyiségre, ha úgy adódott. Például wc-re.

-          Szerintem lesz más vállalkozó szellem! – hunyorgott rám, majd visszanéztünk a porondra.

Oda ekkor éppen egy csúszómászó óriáskígyó vonaglott be, érdekes mintákat rajzolva a fűrészporral felszórt földön.. De valahogy túl nagynak és túl jóllakottnak tűnt… Először nem tudtuk mi a baj vele, így a következő állatra néztünk.

Az egy hatalmas oroszlán volt, igazán nemes tartással, de a sötétben valahogy műszőrűnek tűnt… A harmadik fellépő egy édibédi jegesmedve volt, hanyagul slattyogott be a porond közepére, engem fixírozva. Négykézlábra ereszkedett és elindult felém, mackós járással… Ekkor már roppant gyanús volt a dolog…

Reni megszorította a kezemet.

-          Nézd! – mutatott a háttérre Reni. Egy hatalmasra nőtt tapsifüles ugrándozott be a képbe. – Ezek fel fogják falni, ha észreveszik! – esett kétségbe.

Elkezdett kapálózni, mire a nyuszi addig ugrándozott, hogy az ölében kötött ki. Szegény fotel már nem bírta, így összecsuklott alattuk. Ekkor az állatok mind megindultak felénk, mire Reni felsikoltott, belőlem pedig kitört a röhögés.

Az állatsereglet ránk vetette magát és mindannyian a földön kötöttünk ki. A lámpák fénye visszatért és a jelmezekből előkerültek a kedvenc pilótáink. A röhögésem fokozódott. Kimi volt a jegesmaci, Sebike a kígyó, Nando az oroszlán és Rob a nyuszi, szájában egy hatalmas répával.

Nekem már a könnyeim csorogtak a nevetéstől, főleg mikor megláttam Robika bolyhos farkát. Rámutatva röhögtem tovább, szinte visítottam a nevetéstől. A többiek csatlakoztak hozzám.

-          Ilyenre többet engem rá nem vesztek! – durcizott be Rob. – Vagy legalábbis nem én leszek a nyuszi!