(Fernando)

Leültünk anya ágya mellé. Ő nyugodtan aludt. Apa megfogta anya kezét, majd felém fordult.

- Szóval, hol is tartottunk?

- Ott, hogy aztán anya veszekedett veled. Kösz, hogy kiálltál mellettünk.

- Lehet hagynom kellett volna. Felment nagyon a vérnyomása, aztán… Látod mi lett.

- Látom. De akkor sem értem anyát. Egy szót nem beszélt még lényegében Lauval, de máris elítéli. Miért? Mi baja azokkal a lányokkal, akik eddig a barátnőim voltak? Mi baja Lauval? Folyton azt hajtogatja, hogy unokát akar, de ha végre lesz, akkor… áh.

- Nagyon szeret téged, viszont félt. Félt a csalódástól.

- Elég nagy vagyok hozzá, hogy az életem tudjam irányítani.

- Fogadd végre el, hogy ilyen az anyád. Belátja majd, hogy Lau az igazi számodra. Majd teszek róla!

- Kösz apa.

- És Lau hogy viseli a terhességet? Minden rendben a babával?

- Megvagyunk. Mostanság kicsit többet van rosszul. Ez aggaszt is, de itt vagyunk most úgyis pár napot. Holnap őt is megvizsgáltathatom egy orvossal.

- Minden rendben lesz. Úgy várom már, hogy kicsit unokázgathassak.

- Én is várom már apa. Én is.

- Menj csak nyugodtan a hotelbe. Legyél Laura mellett.

- Diego vigyáz rá. Maradok, mert reggel beszélni szeretnék anyával.

- Oké. Te tudod…

Én agy egyik bent levő fotelben aludtam el. Kényelmetlen volt, de ez van. Sikerült elaludni…

- Fernando… - hallottam. Kinyitottam a szemem. Diego ébresztgetett. Rémülten néztem rá. – Gyere.

- Mi történt? – álltam fel és kimentünk a szobából.

- Jöttünk a korházba és épp beléptünk, mikor nagyon elkezdett fájni a hasa környékén. Most vitték be a vizsgálóba.

- Menjünk oda. Azonnal!

A vizsgálóba beléptem. Odasiettem Laurához. A doki épp most nézte ultrahanggal a babát. Fogtam Laura kezét.

- Nem lesz baj. – adtam homlokára egy puszit.

- Eliza. Gyere ide egy percre. – szólította az orvos a nővért. Elkezdtek valamit sugdolózni. Felénk fordult a doktor.

- Laura, Fernando.

- Valami baj van a babával? – kérdezte félve Laura.

- Sajnálom… Ez… Egy méhen kívüli terhesség. Meg kell szakítanunk….