Másnap reggel mikor felkeltem Kimi már nem volt mellettem az ágyban. Tegnap este kibékültünk. Fogalmazunk, hogy hosszan és sokszor békülgetünk. A fürdő felé vettem az irányt és gyorsan lezuhanyoztam. Na, jó, a gyorsan az túlzás, hiszen szét akart robbanni a fejem, annyira másnapos voltam. Még hogy a vodkától nem lesz senki másnapos. Lőném fejbe, aki ezt kitalálta. De az is lehet, hogy velem van a baj, és csak én nem bírom. Azt hiszem, abba kellene hagyni a filozofálást, ne erőltessük azt, ami nem megy. Kiszálltam a zuhany alól és magamra kaptam egy rövid sortot és egy pólót. Lementem az emeletre, de senki nem volt, sehol. Ránéztem a kandalló feletti órára és megdöbbenve tapasztaltam, hogy már délután fél három van. De akkor hol vannak a fiúk? Mielőtt jobban elmerültem volna a gondolataimban, a kereset személyek megjelentek.

- Szia! – adott egy puszit Kimi.

- Szia! – köszönt Justin.

- Hát ti? – kérdeztem. Kicsit meglepő volt, hogy úgy nevetgéltek mintha ezer éve ismernék egymást. Mi az, hogy kicsit? NAGYON meglepő volt. Főleg ha visszagondolok a tegnapra. Mikor még a párom, szíve szerint laposra verte volna az üzlettársam.

- Megmutattam a környéket Justinnak. Nem mondtad, hogy ilyen jó fej srác. – válaszolta Kimi.

- Én mondtam. Te nem hittél nekem. – mutattam rá a lényegre.

- Nekem ne kezdjetek veszekedni. Tudom, hogy jó arc vagyok. – vágott közbe az érintett.

- Meg szerény is. – súgtam életem szerelmének, mire ő elkezdet nevetni.

A nap gyorsan eltelt. Bevettem egy fejfájás csillapítót, így már el tudtam viselni a zajok többségségét. Ahogy egyre több időt töltöttem Justinnal, úgy nőtt a honvágyam is. Kevés időt töltöttünk együtt, mert este már vissza is repült Olaszországba. Próbáltuk megfűzni, hogy maradjon még egy kicsit. De azt mondta nem tud, várja az üzlet. Amitől nekem lelkiismeret furdalásom lett, mivel én már idejét sem tudom, hogy mikor foglalkoztam utoljára a szálloda ügyeivel. Ha bele gondolok, hogy mindent fel kell adnom, teljesen elmegy az életkedvem. Nem mutattam Kimi előtt mennyire szomorú vagyok. Úgy tűnt nem is vette észre. Annak viszont örültem, hogy jól kijött a legjobb barátommal. Mikor elköszöntek egymástól, ő is épp úgy bánta, mint én, hogy már megy Justin. Azt hiszem, kezdenek összebarátkozni. A rossz kedvem pedig tovább fokozta, hogy megjelent az este folyamán Sirka, Kimi nagyija. Nem akartam megzavarni a beszélgetésük, hiszen az öreglány ki nem állhat engem, viszont Kiminek szüksége van rá. Ő a nagymamája, és soha nem utalt rá, de tudom, hogy hiányzott neki a társasága. Köztük mindig is különleges kapcsolat volt. Én pedig nem akartam ezt a köteléket szétszakítani. Az embereknek szükségük van a nagyszüleikre. Én már csak tudom, nagyon hiányoznak a nagyszüleim. Az ember szereti a szüleit is. Ez természetes. De a nagyszülők mindig is különleges helyet kapnak az emberek életében. Lehet, ez csak nálam van így, hiszen félig olasz vagyok. Az emberek többsége észre sem veszi, hogy mije van, még el ne veszíti. Ezt saját tapasztalatból mondom. Le sem szartam anno a családom. Természetes volt, hogy vannak nekem és szeretnek. Mindig azt hittem, hogy az a dolguk. De mikor megtörtént a balhé köztem és Kimi között, akkor jöttem rá, hogy mit is jelent a család. Még mindenki elítélt, addig apa, a testvérem és a nagyszüleim kiálltak értem. Még abban a két évben sem tudtam, hogy mennyit jelentenek nekem apu szülei, pedig velük éltem. Tudtam, hogy szeretem őket és kész, sosem gondoltam bele mélyebben. Viszont amikor beköszöntött a tragédia, akkor eszméltem rá, hogy mit is vesztetem el. Mai napig haragszom magamra, amiért nem töltöttem több időt velük. Talán azért harcoltam annyira a szállodáért, mert így valamennyire kibékülök magammal. Hiszen teljesítem nagyszüleim, nagy álmát. A szarkasztikus az egészben, hogy itt papolok, hogy mennyire fontos a család. De ha apával nem történik semmi, akkor valószínűleg még most is Olaszországban lennék és nem találkoztam volna velük.

- Minden rendben? – zavart meg az elmélkedésben Kimi. Oda bújt az ágyba mellém.

- Persze. Csak érdekes ez a műsor. – vágtam rá. Valamiért ezt nem akartam megosztani vele. Ezek a gondolatok csak az enyémek. Nem kell neki sem mindent tudni. – Sirka? – tereltem a témát.

- Elment. – mondta. – Nem kellett volna lelépned. Ez a te házad. – tette hozzá.

- Ne kezdjük megint. – mondtam fáradtan. Elegem van, hogy mindig ezzel jön. Itt lakik, tehát az övé is. De nem fogom neki ezt elmagyarázni ezerszer. -  Amúgy kellett a nagymamád nem szeret engem, de te attól még beszélhetsz vele. Sőt beszélned kell vele, hiszen nagyon szereted.

- Tudod néha, teljesen elviselhetetlen vagy. – mondta mellettem.

- Ahogy te is. – válaszoltam hidegen, közben csatornát váltottam a tévén.