Reggel korában keltem, mint Kimi, ezért kimentem a nappaliba. Gondoltam, nem zavarom, mert ha felkeltem megint elküld a fenébe. Kinéztem az ablakon és kicsit elbambultam. Azon gondolkodtam, miként romolhat el minden, ennyire, hirtelen. Már nem értetem semmit.

- Korán keltél. - jött oda mellém, minden bajom okozója. Neki támaszkodott az ablaknak a hátával, és engem fürkészet.

- Nem voltam álmos. – nyomtam el egy ásítást.

- Figyelj, sajnálom, hogy tegnap este olyan bunkó voltam. Ha akarsz, természetesen kijöhetsz az időmérőre. – tette hozzá.

- Nem akarok kimenni. – válaszoltam szűkszavúan.

- Tényleg kijöhetsz. – erősködött.

- Nem értem, mire ez a hangulatváltózás most. De tudod mit? Nem is érdekel. Elegem van, hogy mindig azon kell gondolkodnom, hogy most meg mit rontottam el? Belefáradtam. Amúgy meg, ha tegnap nem harapod le a fejem, akkor közöltem volna veled, hogy mivel Cat-el és Hannah-val tök feleslegesek vagyunk, időmérő helyett ezért a városnézést és a vásárlást választjuk.

- Szóval azért jöttél el velem, hogy vásárolgass? – lett ideges. – Minek jöttél egyáltalán? – kérdezte.

- Na, látod. Ezt már én sem tudom. – vágtam rá és ott hagytam. Nem bírtam vele egy légtérbe lenni. Ezért bementem a szobába. Kimi csak annyi időre jött be, még beszólt, hogy lelépet. Utána már ment is. Én pedig az ilyenkor szokásos elfoglaltságom folytattam. Bőgtem, mint egy taknyos. Elegem volt már mindenből. A mélabúból kopogás rángatott vissza. Kimásztam a bejárathoz és kinyitottam. Velem szemben két vidám csaj állt. Cat és Hannah. Amint megláttak az arcukra fagyot a vigyor.

- Veled meg mi történt? – kérdezte döbbenten Hannah.

- Kimi. – nyögtem majd megint elkezdtem bőgni. Nem tudom, hogy jutottam el a kanapéig. Mire feleszméltem, már ott ültem és a két lány próbált vigasztalni.

- Na jó, ha nem mondasz semmit nem tudunk segíteni. – mondta Cat. Úgy döntöttem mindent elmondok nekik. Elmeséltem Sirka látogatását, Kimi közönyös viselkedését és a reggeli szóváltásunk.

- Nem tudom mi ütőt belé, de nem fogom hagyni, hogy egy ilyen majom miatt szomorkodj. – vágta rá mérgesen Cat.

- Csajok, nem régóta ismerlek titeket, de örülök, hogy itt vagytok. – öleltem meg őket.

- Mi is örülünk neked. – nevetve el magát Hannah. – De Cat-nek igaza van. Ne szomorkodj, hanem irány a város! – mosolygott. – Van egy fél órád, hogy elkészülj, addig tévézünk.

- Oké. – adtam meg magam. – Csajok ezt ne mondjátok el a pasijaitoknak. Kérlek! – néztem vissza rájuk az ajtóban.

- Azt hiszem, Sebinek sem kell mindent tudnia. – kacsintott rám Hannah.

- Ugyanez vonatkozik Heikkire. – nevetett rám Cat.

- Köszi! – mondtam nekik meghatódva.

- Most már nyomás zuhanyozni. – mondták egyszerre.

Gyorsan lezuhanyoztam, megint. Magamra kaptam egy fehér csőnacit és egy magas sarkú cipőt, hozzá pedig egy kék nyakba akasztós felsőt. A hajam szabadon hagytam és erősen kisminkeltem magam. Ma kellett a lelkemnek, hogy a pasik utánam forduljanak.

- Kész is vagyok. – mondtam a lányoknak a nappaliban.

- Azt látom. Csini vagy csajszi. – nevetet Hannah.

Ha magam alatt is voltam a lányok nem hagyták, hogy elhagyjam magam. Az egésznapot a városban töltöttük. Megnéztünk minden műemléket. Bevásároltunk. Még moziba is voltunk, igaz nem értetünk belőle semmit. De azért jókat röhögtünk. Főleg mikor nyelvi hasonlóságot fedeztünk fel a magyar és a finn között, persze Hannah csak bólogatott. Mint kifejtette nekünk, neki a finn is kínai. Nyolc óra felé felhívtuk a pasijainkat, hogy még csavargunk a városban. Kimit nem nagyon érdekelte, azt mondta addig találkozik Sebiékkel és elmennek kocsmázni. Én pedig eldöntöttem, hogy engem meg az nem fog érdekelni, hogy mekkora egy paraszt. Féltizenegy felé értem vissza a szállodába. Meglepődve tapasztaltam, hogy ő már az ágyban fekszik, és a tévét bámulja.

- Hogyhogy még fent vagy? – kérdeztem tőle miközben lepakoltam a frissen beszerezett ruhákat.

- Érdekes műsor megy a tévében. – morogta.

- De ez magyarul van. – állapítottam meg. – Mióta tudsz te magyarul?- néztem rá mosolyogva. – Ne válaszolj!- tettem hozzá, mert láttam, hogy nem a legkedvesebb szavakat mondaná.

- Gyere ide!- mondta. Felállt az ágyból és megához huzott. – Győnyőrű vagy.- suttogta a hajamba. Majd megcsokolt. De ebben a csókban minden benne volt. Lefeküdtünk egymással. Úgy ölelt, simogatot és csokolt mintha ez lett volna az utolsó alkalom.

- Holnap mikorra kell kimenni a pályára? – kérdeztem a karjai között feküdve.

- Tízre.

- Mi lett az időmérő végeredménye?

- Sebi 6. Heikki 4. lett.

- És te?

- Nem mindegy. – vágta rá hidegen. Nem tudom megint miért változott vissza. Elegem van.

- Nem. –vágtam rá határozottan.

- 3.

- Az jó. Nem? – kérdeztem.

- Ha nem az első, akkor nem. De ezt tudhatnád.

- Tudom, hogy betegesen maximalista vagy. Mindenben a legjobb akarsz lenni és mindenből a legjobbat.

- Majdnem mindenből.

- Ezt, hogy érted? – kérdeztem.

- Sehogy. Aludjunk! Holnap fárasztó napja lesz egyikünknek. – zárta le a beszélgetést.