Füleltem, de csak nem hagyta abba. Elindultam a hang irányába.

Két kamion között a félhomályban, ott feküdt valami a földön, és nyöszörgött.

Közelebb mentem, és irtózatos bűz csapta meg az orrom, pia, és emberi hányás. Fúj!   

Jó pár üres piás üveg hevert szerteszét két Johnny Walker, egy Beherovka, egy üveg Tequila Gold, meg egy üres és egy félig üres Smirnoff. Tyű micsoda teljesítmény.

Újabb fájdalmas nyögések. Még közelebb mentem bár így is tudtam ki az.

Kimi volt az, ki más? Egy nagy adag hányásban fetrengett, és fogta a hasát. Félig eszméletlen volt.

Hát úgy látom a másik utat választotta, pedig reménykedtem.

Megcsóváltam a fejem, és elindultam kifelé.

-          S….s…..se…gíts…..- nyögte rekedt hang erőtlenül mögöttem.

Nem, már megvolt az esélye, de elpuskázta. Már engem sem érdekel.

-          K…kér…lek!

Nem állok meg! Köhögés, és öklendezés hallatszott. Újabb nyögések.

-          K……..kér……lek! – a hangja erőtlen volt.

Összeszorult a szívem. Vettem egy nagy levegőt! Kimentem a két kamion közül.

Elővettem a mobilt. Felhívtam Brunot.

-          Te még nem alszol?

-          Köszönés nuku?

-          Bocs!

-          Mindegy! Kéne egy kis segítség!

-          Baj van?

-          Igen! Gyere már ide a Ferrarihoz, az utolsó két kamion lefelé, a Mercedes felé.

-          Történt valami? Megsérültél?

-          Semmi bajom. Gyere már!- csattantam fel. Letettem.

Visszacammogtam be egészen Kimi mellé.

Alig volt magánál. De oltári büdös volt, mint egy koszos disznóól.

Megfogtam a két lábát, és kihuzigáltam a trutyiból egy kicsit több fény felé, majd a hátát az egyik kamionnak döntöttem. Lecibáltam róla a katasztrófális állapotban lévő pulcsit.

Lépteket hallottam.

-          Angie?

-          Itt vagyunk a két kamion között.

-          Uhhh, mi ez az orrfacsaró szag? Fúúj!

-          Gyere segíts!

Bejött, meglátta Kimi.

-          Teréz anyát játszol?

Nem érdekeltek a megjegyzései. Kimi teljesen kábán ült. Az ujjaimmal szétfeszítettem a szemét, tág volt a pupillája, a szemei vérben voltak. Rátettem a kezem a homlokára, a kezem szinte égette a bőre. Alig szuszogott, megkerestem a nyaki erét rátettem az ujam, alacsony volt a pulzusa.

-          Hagyjuk itt majd kijózanodik holnapra!

-          Nem hagyjuk itt mert beteg!

-          Alkoholista Angie!

-          Nem Bruno, láza van nézd meg!

Megfogta Kimi homlokát.

-          Baszd ki!

-          Láttam már ilyet. Ez alkohol mérgezés! Méghozzá elég csúnya. Ide orvos kell, de gyorsan! Ha még több alkohol szívódik fel a szervezetében, és elalszik, akkor a jövő hétvégén temetésre megyünk!

-          Hívom a mentőket!

-          Ne! Nem kell felhajtás! Inkább Watkins dokit hívd! (Forma 1 orvosa volt)Tudod a számát?

Bruno bólintott, majd telefonált, én meg próbáltam felpofozni Kimit. Ha elalszik vége!

Kinyitotta a szemét.

-          Kimi! Ne aludj el hallod? Kimi! –tovább pofozgattam.

-          M…..ire……el…..dön…

-          Ne beszélj! Csak maradt ébren! Jó?

-          El… kell…..mon…..mu…szály…

-          Ha kijózanodtál elmondod jó?

-          A doki azonnal a vizsgálóban lesz! El kell vinnünk!

-          Rendben!

Nagy nehezen felrángattuk Kimit, és két oldalról támogatva közrefogtuk. Nem tartotta meg a lába, nem bírt állni sem. Alig bírtuk ketten, nem tudom mennyi időbe telt elcipelni a paddock végén álló orvosiig, de biztos, hogy a lehető leglassabban tettük meg.                                                           

A bejáratnál mér várt a doki, a személyzettel és egy hordággyal. Gyorsan felfektették.

-          Mi történt? – érdeklődött Watkins doki.

-          Angie találta meg a földön fekve. –mondta Bruno

-          Alkohol mérgezés. –közöltem.

-          Kegyed orvos?

-          Nem. De két haveromat már vittem ezzel kórházba. Láz, hányás, lassú pulzus, táguló pupilla. Plusz a köteg üres piásüvegek.

Közben végig csörtettünk a folyosón, Kimit meg bevitték egy szobába.

-          Maradjatok itt! Ha bármi van szólunk –mondta a doki, és bezárta az ajtót.

Leültünk egy-egy székre. Ránéztem az órára éjfél már elmúlt.

-          Hosszú éjszakánk lesz! – mondta Bruno.

-          Az nem kifejezés.

Nekinyomtam a hátam a széktámlának, és a fejem meg hátravetettem a falnak. Becsuktam a szemem. Nem tudom mennyi idő telt el, de arra ébredtem, hogy Bruno rázogatja a vállam.

A doki akkor jött ki a vizsgálóból.

Felálltam a székről.

-          Hogy van? – támadtam le a dokit.

-          Megmarad. Kimostuk a gyomrát, és kapott gyógyszereket. De pár napig nem ülhet autóba.

-          Hál’ Isten megúszta! – nyögtem ki.

-          Szerencséje volt, ha egy órával később találják meg, akkor nem tehettem volna semmit érte. Maga az őrangyala, jó, hogy felismerte a bajt.

Bólogattam.

-          Bemehetünk? – érdeklődtem

-          Igen, de csak pár percre.

-          Köszönjük.

Elindultunk befelé.

Kimi az ágyon feküdt, kórházi ruhában, a bal karjában infúzióval. Ahogy láttam, egy jó nagy zacskó csepegett lefelé. Úgy nézett ki, mint aki tíz évet öregedett. A szája körül fekete folt. Biztosan az aktív szén miatt, az első alkalommal láttam, is hogy csinálják. Ledugnak egy csövet az ember torkán, és kimossák aktív szénnel. Kínszenvedés.

Odamentem, és leültem az ágyára. Rám nézett.

Igyekeztem bíztatóan mosolyogni.

-          Mire, …eldöntöttem, hogy utánad,…megyek, …már …..eltűntél. Kerestelek… a….csapatodnál….., meg a Hispániánál……de…. nem…. voltál… sehol…  –alig volt hangja szinte suttogott. Kétségbeesve nézett rám.

Jaj Istenem, de hülye, nagy barom!

-          Elmentünk enni Brunoval , az ő kocsijával. Azért nem kellett volna ekkora galibát csinálnod! Soha nem gondolsz másokra, csak magadra.

-          Nekem…már nincs…senkim….- suttogta.

-          Csodálkozol haver?

-          Bruno!Elég!- pirítottam rá.

-          Most pihenned kell! –mondtam Kiminek.

Bólintott.

-          Majd holnap benézünk.

-          Azért még… - nem fejezte be a mondatot.

-          Igen! Te ritka nagy szamár, amúgy meg nem úgy tűnik, hogy egyedül vagy. –böktem Bruno felé. – Vannak még barátaid.

-          Ő, miattad van itt. Rajtad…. kívül senki…- motyogta csüggedten.

-          Muszáj most mennem. Pihennem kell, mert két napja alig aludtam, állva elalszom, és délelőtt edzés, délután időmérő. Amint tudok, benézek. Ne csinálj semmit ehhez hasonló ökörséget!

Bólogatott. Előtúrtam egy cetlit a táskámból, felfirkáltam a számom.

Odaadtam neki.

-          Ha nem veszem fel, akkor amint tudtak visszahívlak!

-          Kösz!

-          Szia! –mondtam és elmentünk.

Mire beértem a szállásomra, arra volt csak erőm, hogy letusoljak, és amint letettem a fejem a párnára már el is aludtam.