|
8. rész
2010.07.24. 13:28
Olyan dühös lettem mikor megláttam, hogy azt hittem, bemázolok neki egyet.
-Kata... Szóval szeretnék veled beszélni.
-Nem voltam elég világos? Tűnj el!
-De... én csak bocsánatot...
-Azt hiszed te idióta, hogy azok után amit láttam, még megbocsátok? Menj csak vissza az imádott Lolitádhoz, ahhoz a szakadt kurvához! Remekül összeilletek!
-Kata kérlek...
Na ne. Kezd kihozni a sodromból. Na jó, már alapból felment a pumpa, mikor megláttam, de az hogy idejön pitizni...
-Na nem aranyom, elég volt amit láttam három hónapja, a születésnapom után két nappal. Húzz már el a véres valóságba és ne keress! Nem akarlak látni! Vedd végre tudomásul, hogy nem akarok tőled semmit! VÉGE! És most TŰNJ EL!
Erre ő csak állt mint fasz a nászéjszakán és nem moccant. Már egy pillanatra megindultam felé, hogy beverjem a száját és kivágjam, mint macskát szarni.
-Mi van, nem hallottad? KI-FE-LÉ!!!!!
Csak nem mozdul. A fene a pofádat, mégis én tegyelek ki? Olyan pofont adtam neki, hogy kis híján kiesett az ajtón. Mikor másodikat akartam ütni, hogy azzal ajtón is kipenderítsem, Clau elkapta a karom.
-Hagyjad Kata, nem ér annyit ez a faszfej, hogy idegesítsd magad.
-Tudom igazad van, de akkor sem bírom, hogy egy hónapja, mikor látott Balázzsal dumálni állandóan követ mint egy kis öleb.
Eközben Robi szerencséjére elhúzott. Én meg visszaültem.
-Ki volt ez?-kérdezte Jenni.
-A volt pasim, Robi. Egyébként kézilabdázó. Bocs a kirohanásért, csak feldühít, ha a közelembe jön. Három hónapja elég csúnyán szakítottunk.
-Megcsalt?
-Igen... És ráadásul olyan hirtelen jött az egész, mert még ha sejtettem volna előre...
-Ne mondd el, ha nem akarod.
-Robival akkortájt jöttem össze, mikor ide költöztem, ugyanis vidéki vagyok. Szóval a lényeg az, hogy májusban a szülinapomat még együtt ünnepeltük, majd úgy terveztük, hogy az utánalevő szombaton elmegyük bulizni. Csakhogy pénteken korábban lett végeztem a suliban, így felmentem hozzá. Bár ne tettem volna...
-Vagyis rajtakaptad...
-Magyarország egyik legnagyobb kurvájával. Amúgy a csaj énekesnő, de szopni jobban tud, mint kornyikálni, a neve Lola. Ahhoz a látványhoz gyomor kell...
-Auuu-fintorgott Jen.-Képzelem mit reagáltál.
-Elég rendesen megtéptem azt a kis ribancot, Robinak meg iszonyatosan megtapostam... Örülhet, hogy nem heréltem ki a helyszínen.
-Jujj! Ez kicsit agresszíven hangzott. Bár lehet, hogy én is hasonlóan reagálnék. De hol is tartottunk? Ja igen, ott, hogy meséljetek magatokról.
-Kezdem én-ragadta magához a szót Clau.-Viki és én osztrák anya és magyar apa lányai vagyunk, így a gyerekkorunk egy részét Bécsben éltük. Viki ott is született 1991. július14-én, én pedig itt Budapesten 1990. szeptember 2-án. Már kislányként is érdekelt minket a zene, így a sulival együtt zeneiskolába is bekerültünk. Ott ismerkedtünk meg Bettyvel és Sandyvel.
-Emellett mindketten imádunk sportolni. Én ötéves koromtól szertornáztam is, de 14 évesen volt egy csúnya sérülésem, ami után nem engedték, hogy visszatérjek a versenysporthoz, így már csak szinten tartás miatt járok a tornaterembe. A sérüléssel együtt jött a lázadás időszaka is, úgyhogy visszatértem a bassgitárhoz, Clau pedig akkor már nagyban dobolt. De tud gitározni is.
-Hűha! Az nem semmi. Ezenkívül mit sportoltok még?
-Háát... Ha a sztriptízleckéket testmozgásnak tartjuk, akkor azt is.-mosolyodott el Clau.
-Mi? Sztriptíz? Hallottam már róla és biztosan nem véletlen, hogy olyan jó alakja van a táncosnőknek.
-Csináljuk mind az öten-szólt közbe Sandy.
-Csak hajrá-mosolygott Jen. Anyám, az a mosoly! Már dereng, miért eshetett belé annak idején Kimi.
-Akkor most folytatnám én. 1990. április 13-án születtem itt Budapesten, Balázs után alig 10 hónappal. A szüleink 13 éves koromban elváltak, ez volt életem leggázabb időszaka, megfejelve egy komoly tinidepivel. Az segített, hogy anyukám zenetanár, így kiénekeltem magamból a fájdalmat. A lázadó időszakom is valahogy így indult, aztán 15 évesen jött a Tokio Hotel-rajongás... Na, egy évig mindenki a pokolba kívánt miatta, aztán elfogadták, mint a deszkázást, mert hogy deszkás is voltam néhány évig. Idén érettségiztem, szeptembertől orvosira fogok járni, dietetikus szakon.
-Már tudom, kihez fordulhatok, ha súlyproblémáim lesznek...-mosolygott Jen.
-Azt hiszem rám került a sor-folytatta Betty.-1989. június 2-án születtem szintén itt Budapesten, második lányként Adri után két évvel. Anyukánk modell volt, később kozmetikus lett. Minket róbált róla lebeszélni, hogy modellkedjünk, de nem sok sikerrel. A kapcsolatom a zenével úgy nyolcéves koromban kezdődött, mikor kaptam Karácsonyra egy gitárt. Azóta szaggattam a húrokat, hol jobban, hol kevésbé.
-És a modellkedést miért hagytad abba?
-Mert mindig piszkálták a súlya miatt. Sosem volt az a nádszál csinibaba, inkább kicsit izmosabb-szólt közbe Adri, aki éppen akkor pakolta el a többi cuccot.
-Na igen. De ennek is köszönhetem, hogy fodrász lettem. Egy Magyarországon elismert mesterfodrász szalonjában dolgozom már 1 éve, emellett van néhány privát kuncsaftom is, akiknek házhoz is kimegyek.
-Megjöttek a többiek!-kiáltotta Viki, mikor kinézett az utca felé.
-Nincs kedved maradni Jenni? Házibuli lesz, a próbával egybekötve.
-Nem is tudom... Na jó, ennyi kijár nekem is.-mosolygott, majd bement a fürdőbe átöltözni. Mikor visszajött Adri összecsomagolta neki a ruhákat. Eközben bejöttek azok a bizonyos többiek is szép sorban. Csipa, Tibi, Zsoltika (Hooligans), Noa (Lovegun), a roadjaink Alex, Andris, Zolcsi, Emó és Sanci. Illetve befutott még Lacóka (ha valakinek úgy ismerősebb, akkor Maszi) és Balázs két haverja Erik és Atesz. Utoljára érkezett Endi és Vera, akik magukkal hozták Kiarát is. Na, mondanom se kell, hogy a kislány azonnal a figyelem közéépontjába került, mindenki körbepuszilgatta és szinte csak vele fogalakozott, ami nagyon tetszett neki.
Ahogy megjött mindenki, már tényleg nyomattuk a mókát, odáig fajultak a dolgok, hogy még Kiarát is beültettük a dobok mögé Endivel. Először majdnem elpityeredett a lelkem, annyira megilletődött, de aztán csak kacagott, mikor félig ő dobolta le a Félembert. Utána mindenki csak vele foglalkozott, amitől azonnal elszállt minden rossz kedve. Egyszercsak odatipegett Jennihez és a két kicsi karját nyújtotta felé, hogy vegye fel. Jen erre kérdőn Verára nézett, és mikor ő elmosolyodott, felvette a kislányt és maga mellé ültette a kanapéra.
-Na gyere, te kis angyalka-mosolyodott el és attól a másodperctől kikapcsolt. Csak játszottak és nevettek a kislánnyal, mi meg csendben néztük. Közben én előkaptam a fényképezőgépemet és csináltam egy aranyos kis fotósorozatot róluk. Ha ezt a Szőke meglátja...
-Milyen aranyosak-kacsintott Endi.
-Szerintem ő is gyereket akar-tettem hozzá.
-Máskülönben nem viselkedne így ha gyerek van a közelében. De hogy a Szőkéje mit akar...
-Katát-vágta rá Sandy.
-Abból nem lesz semmi.
-Téged ismerve szerintem se-mosolygott Zsolti.
Ekkor Kiara le arart mászni a kanapéról, így segítettem neki egy kicsit, ő pedig visszatipegett a szüleihez. Mivel már kezdett nyűgös lenni, Endiék úgy döntöttek, hazaviszik. Azért búcsúzóul még integetett mindenkinek egy "pá-pá"-t. Mi meg folytattuk tovább a bulit, egymást váltogattuk a mikrofonnál és még Jen is belelendült a dolgokba, úgy bulizott ahogy tinikorában tette. Még az egykori kedvencét is eljátszottuk neki, a Hole Celebrity Skin című dalát. Erre aztán már tényleg elengedte magát és a gyeplőt, nem törődött azzal milyen rémes hangja van, teli torokból zúzta velem együtt. A dal arról szól, hogyan lesz egy kőkemény rockcsajból csillogó celeb, de belül mégis megmarad annak, ahonnan indult.
Aztán éjféltől szépen lassan mindenki elkezdett lelécelni a buliról, gondolom mentek afterezni. Végül már a lányok is elmentek és csak Jenni meg én maradtunk ott.
-Jól elhúzott mindenki. Csak ketten vagyunk-mondtam, csak hogy ne legyen csend.
-Igaz. De így legalább jobban el tudunk beszélgetni. Te még nem is meséltél magadról. Annyit elárultál már, hogy vidéki vagy, azt pedig a srácoktól tudom, hogy főiskola mellett pultos vagy, de ennyi.
-Ha szeretnéd én elmesélem. Az egészet...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
