Mindent összevetve remek kis este volt, bár a tervezettnél később éjfél felé tudtuk csak otthagyni a bulit. Alig értünk be a lakásba, lezuttyantam a kanapéra. Hátravetettem a fejem és becsuktam a szemem.

-          Hulla vagyok! –nyögtem ki.

Kimi mellettem landolt.

-          Detto! Mint akin átment az úthenger. Apropó tudsz róla, hogy ezek az emberek nem komplettek?

-          Jah. De egész jól elvoltál velük. Ahogy a végén sztorizgattál, meg ökörködtél. 

Semmi válasz. Oldalra néztem, Kimin százas vigyor.

-          Hna mi van? –érdeklődtem vigyorogva.

-          Jól éreztem magam. Azt hittem tök szar lesz, mert mindenki engem fog fixírozni, de nem.

-          Látod mondtam én. Hna! – csaptam a térdére – Én elmentem tusolni, aztán meg alszom reggelig.

-          Csatlakozhatok? –kérdezte.

-          Persze! Végül is te is itt laksz, jogod van hozzá. Rád is rád fér egy kis pihenés.

Elindultam a fürdő felé, már az ajtóban álltam, amikor megfordultam.

-          Te mi a jó életnek jössz utánam?

-          Azt mondtad, csatlakozhatok! – vigyorgott ezerrel.

Baszd meg! Most esett le!

-          Mindenki a saját szobájában, és ágyában alszik! EGYEDÜL!

-          És ha én nem akarok egyedül aludni? – csattant fel.

-          Ide nőt nem hozol! – kiabáltam rá, majd bevágtam az orra előtt az ajtót, és kulcsra zártam.

-          Ez egy menedékszállás számodra, és nem kupi! – ordítottam még ki.

Dünnyögött valamit finnül. Én meg bemásztam a tusba, majd kb. fél óra után, elzártam a vizet, és egy törölközőbe csavarva kijöttem.

Kimi a fürdővel szemben támasztotta a falat, és kifejezéstelen arccal engem fixírozott.

Lehetetlen alak. Csóváltam meg a fejem, majd a hálóm felé indultam, már nyitottam az ajtót, mikor Kimi megfogta a karom. Nem fordultam meg.

-          Mit akarsz? – érdeklődtem csípősen.

Válasz helyett átölelt. Próbáltam szabadulni, de tiszta erővel szorított magához.

-          Eressz már el te vadbarom! Mi fasz bajod van? Egy estét sem bírsz ki nő nélkül? – ordítottam.

-          Maradj már nyugton! Nem akarok semmit! – búgta a fülembe.

-          Na persze! Mert kurvára úgy tűnik, hogy nem akarsz megdugni. Eressz! – de hiába kapálóztam.

-          Kérlek…Had öleljelek egy kicsit! Kérlek……..- suttogta.

Mi van vele? Berúgott volna, míg bent voltam? Áh kétlem, nincs itthon semmi alkohol.

Végül beadtam a derekam. Szabadulni nem tudtam, és egyenlőre nem tett semmi, amivel az ágy felé akart citálni. Ezt pedig, pozitív jelnek értékeltem.

Nem tudom meddig voltam a karjaiban, de egy idő után, mindenem elkezdett fájni.

-          Kimi. Már zsibbad a karom. Kimi.

-          Ne haragudj! – suttogta, és elengedett.

Megfordultam, és neki dűtöttem a hátam az ajtófélfának. Ő meg csak állt ott és nézett.

-          Nem akarod elmondani mi volt ez? –érdeklődtem halkan.

-          Semmi.

-          Nekem is nagyon semminek tűnt. Nincs kedved elmondani mi a gond?

-          Nincs.

-          Kimi…

-          Nincs.

-          Ahogy gondolod, de ha mégis van, akkor kopogj át.

No reakció. Megráztam a fejem. Kiismerhetetlenebb mint az időjárás.

Felkaptam egy pólót, meg egy francia bugyit, és bebújtam az ágyba. Egy darabig még zakatolt, az agyam. Mi üthetett bele? Miért nem mondja el miért tette? Mi lehet a baj?  Végül győzött a fáradtság.

Arra ébredtem, hogy valaki ordítozik a másik szobában, azt nem értettem mit, csak hogy kiabál.

Ránéztem az órára, hajnali félhat. Mi az ördög üthetett Kimibe? Én megfojtom.

Felkapcsoltam a lámpát, és elindultam másik szobába. Mikor az ajtaja előtt álltam, még mindig kiabált, de bent sötét volt.

Mi a fene?

Benyitottam, és a beszűrődő kevés fényben látni lehetett, ahogy Kimi hánykolódik az ágyban.

-          Ne ! Ne!

Rémálom. Méghozzá elég durva lehetett, mert Kimi egyre jobban kiabált, és dobálta magát.

-          Kérlek!

Melléültem az ágyra.

Megráztam a vállát.

-          Kimi ébredj fel!

-          Kérlek! Kérlek ne!

Sírva könyörgött. Kimi sír?

-          Kimi ébredj fel! – próbáltam még erősebben rázni a vállát, de nem sok eredménnyel.

-          Ne vetesd el a babát! Ne! – szinte könyörgött.

Babát? Milyen ba? Baszd meg! Az nő elvette a gyereküket? Hűűű. Ledöbbentem. Tehát ez a baj. Mondjuk nem csodálom, hogy kiborult e miatt.  Én sem vagyok piskóta, de azért egy gyereket nem vetetnék el soha, legyen bárkitől is.

Mekkora kurva lehet ez nő. Jól kifogta Kimi.

Vagy inkább ez csak a jéghegy csúcsa? Jesszus mibe tenyereltem bele.

-          Kérlek ne! – már zokogott.

-          Kimi ébredj! Ébredj már! – már két kézzel ráztam, tiszta erővel.

Hírtelen kinyitotta a szemét, és felült. Körbe nézett, mint aki nem tudja, hol van?

Rám nézett. Majd neki dűlt a kanapé háttámlájának.

-          Jól vagy?

-          Persze. Csak valami rémálom. Ne haragudj hogy felvertelek! – mondta közönyösen.

-          Remekül hazudsz!

-          Én nem hazudok! –csattant fel.

-          Hallottalak… - mondtam csendesen – Azt mondtad, ne vetesd el a babát.

Kimi arca megrándult.

-          Nem tartozik rád!

-          Lehet hogy ez nem, de az igen, hogy mióta vannak üvöltős rémálmaid?

-          Egy ideje. Majd elmúlnak.

-          Az orvos mondta?

-          Milyen orvos?

Tehát nem volt se pszichológusnál, se pszichiáternél. Csodás! Alkohol és nők. Remek gyógymód!

-          Kimi, az álmoknak oka van, ha valami nincs rendben itt – tettem a kezem a mellkasára –, vagy itt – majd a fejére – és elnyomod a problémát, akkor előbb utóbb a felszínre tör. Ha máshogy nem, akkor az álmaidban. Higgy nekem!

-           Mi vagy te agykúrkász? –kiabált.

-          Tudod mit? Hagyjuk az egészet. –mondtam lemondóan.

Felálltam, és kimentem. Fáradt vagyok, és ha ő nem akar róla beszélni, minek erőltessem? Neki is akarnia kell, ha nem, hát nem. Én nem tudom helyette megoldani a problémáit. Viszont segíteni tudnék ha hagyná. De nem hagyja.

Visszafeküdtem az ágyba, és lekapcsoltam a villanyt.