Arra ébredtem, hogy csörög az óra, és valaki a fülembe szuszog. Mi az ördög?

Megdörzsöltem a szemem, lassan teljesen felébredtem, és azon nyomban be is pipultam.

Úgy aludtunk, hogy Kimi a hátulról átölelt, és hozzám bújt. Sík ideg lettem.

Próbáltam kimászni a kezei közül, erre még jobban magához húzott. Faszom az ilyen pasiba, aki álmomban rám mászik.

-          Ébredj fel te tuskó! –kiabáltam rá.

Érthetetlen morgás. Mi ez valami kutya? Vagy jegesmedve?

-          Kimi mássz már le rólam!

Újabb artikulátlan morgás. Idióta!

Felkaptam egy kispárnát, és a hátam mögé lendítve elkezdtem püfölni.

-          Naaaaa!

-          Ébredj már fel, és ne ölelgess!

Elengedett. Megfordultam. Eléggé gyűrötten festett, be volt dagadva a kevés alvástól a szeme. Még félig aludt.

-          Hogy…. kerültél a karjaimba? – érdeklődött bambán.

Ez be volt szívva este?

-          Ezt kérdem én is baszd meg! –ordítottam rá.

-          Ne üvölts a fülembe! – morgott vissza.

-          De üvöltök! Mi a faszér másztál rám!

-          Ne üvölts! Szétmegy a fejem! Amúgy meg, ha rád másztam volna, nem lenne rajtad ruha!- ordított vissza.

Van benne valami, de akkor se bújjon hozzám, kivéve ha én kérem meg rá, de azt várhatja.

-          Akkor miért aludtál hozzám bújva?

-          Nem tudom! Visszajöttem és már mélyen aludtál, nem akartam egyedül maradni. Én a saját részemen aludtam, nem tudom, hogy mi történt.

Persze, mert én meg most jöttem a falvédőről, mi? Lófaszt!

Hozzávágtam egy párnát. Erre a fejére húzta, és kifordult az ajtó felé.

Bakker! Még ő duzzog! Beszarok! Mint egy ötéves! Öcsém! Lemegyek hídba!

Elkezdtem rángatni a vállát, velem nem fog szórakozni! Itt én vagyok a góré!

-          Hagyjál már aludni! Hisztis némber!

-          Hisztis némber, a jó édes anyád!

Hírtelen megfordult.

-          Anyámat hagyd ki ebből! –sziszegte.

-          De felült valaki a duzzogóra! Még neki áll feljebb!

-          Hát ami azt illeti állni áll!- vigyorgott a képembe.

Erős késztetést éreztem, hogy ott helyben megfojtsam, és kibelezzem. Úgy vigyorgott, hogy elszakadt a cérna, és püfölni kezdtem ahol értem.

-          Hagyd már abba! Hallod! Te nő! Hagyd már abba! – kiabált.

Próbálta hárítani a feléje záporozó karmolásokat, és pofonokat.

Végül elkapta a karom, és letepert.

-          Maradj már nyugton! Te vadmacska! – mondta, és határozottan a szemembe nézett.

-          Tünés! – sziszegtem.

-          Ne mond hogy ellenedre lenne. – vigyorgott kajánul, és közelebb hajolt.

Próbáltam szabadulni, de hiába.

Belecsókolt a nyakamba. Megölöm!

Megint megcsókolta a nyakam, aztán lentebb a mellem felett.

Miért vettem fel kivágott pólót? Hülye, hülye hülye!

Beleharapott a nyakamba. Ez már túl sok volt, és túl jó, felnyögtem.

Újabb csókok, a nyakamra, és mellemre. Megint felnyögtem.

Ezért megölöm!

Elengedte a karom, és az egyik kezével, lejjebb húzta a pólóm kivágását. Belecsókolt a mellembe, és harapdálni kezdte a mellbimbóm.

Túl jól csinálta! Hiába tiltakozott az eszem, a testem feladta. A lábaimmal átkaroltam a derekát.

Hogy érthet ennyire a nőkhöz?

Aztán bevillant egy kép, majd még egy, és még egy. Egy szűk koszos sikátor, egy kurva!

És lepergett a film. Lemerevedtem. Hogy lehetek ekkora ökör? Majdnem feküdtem egy ilyennel! Egy ilyennel aki - bármilyen szörnyűségek is történtek vele -, képes volt egy utcai sikátorban, egy prostival…. 

Elöntött az undor.

Megpróbáltam eltolni magamtól, bár a testem nemet üvöltött.

-          Mi az? – kérdezte vágytól fűtött hangon.

Egy erős lökéssel lelöktem magamról, legurult az ágyról, és a földre esett.

Értetlenül nézett rám.

-          Ne mond, hogy nem volt elég jó? Akkor meg mi bajod van? – kérdezte dühösen.

-          Soha! Érted Soha nem feküdnék le veled! Azok után, amit műveltél tavaly a sikátorban azzal a…- nem fejeztem be a mondatot. Úgyis tudja mire értem.

Elkomorult az arca.

-          Az a ribi csak arra kellett!- csattant fel.

-          Igen? És én mire kellek? Nem leszek a te újabb trófeád! Mire visszajövök a zuhanyból, pakold össze mindened és húzz el!

Felpattantam az ágyról, és ki akartam csörtetni, amikor Kimi elkapta a karom.

-          Ne csináld már! – bökte ki.

-          Én?? Azt hiszem igazán emberséges voltam veled, de te javíthatatlan vagy! Kár rád, időt, és energiát pazarolni! Lehet, hogy a feleséged, mégis mondott az újságokban pár igazságot! - Hoppá! Ezt kiszaladt a számon! Bassza meg!

Kimi arca fájdalmasan megrándult!

-          Tudod mit? Igazatok van! Én javíthatatlan kurvázó lettem! – mondta hideg hangon.

Kicsörtette a másik szóbába. O, óóó! Megint a Jégember álarc!

Miért nem bírom egyszer befogni a szám, miért kell nekem mindig a plafonon lenni? Olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz, két makacs öszvér.

Végül is én vettem a nyakamba, úgyhogy valahogy ki kéne rángatni ebből a depiből? De nem azzal, hogy a bugyimmal itatom fel a könnyeit, nem a legjobb megoldás. Ha most elmegy és hülyeséget csinál, azaz én hibám lesz. A dokinak is azt mondtam, Kimi az én felelősségem! Mély levegőt vettem.

Tisztára mint abban a Nicholas Sparks idézetetben:

„Nem sok mindenben értettek egyet. Tulajdonképpen semmiben. Állandóan veszekedtek, minden nap sértegették egymást.”

Lassan utána plattyogtam. A tegnap elrakott cuccait kezdte el bedobálni a bőröndjeibe.

-          Ne aggódj, tíz perc és itt sem vagyok!

-          És mégis hova mennél? – kérdeztem csendesen.

-          Nem tudom! –közölte dühödten, és összecsukta a bőröndöt.

Felrángatott a boxerére egy farmert, meg felvette a cipőjét, és indult is kifelé a szobából.

Az ajtóban elé álltam.

-          Nézd! Nem lesz könnyű, iszonyú nehéz lesz. Minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged mindenestül, örökre, együtt, minden nap. [1]

Értetlenül nézett rám. De barom vagyok, a második felét mindek mondtam el az idézetnek! Komplett idióta vagyok!

-          Ez egy idézet! A második fele nem igaz ránk, de attól még az első nagyon is. Ne merj vigyorogni! –emeltem fel ujjam fenyegetően, - És ne merj megjegyzést tenni!

-          Kiengednél? – kérdezte hideg hangon.

-          Kimi…

Semmi válasz, de megpróbált arrébb taszigálni az ajtóból, de nem hagytam magam.

-          Engedj már ki! – rivallt rám.

A szeme olyan volt, mintha jéggé akarnak fagyasztani. Semmi érzelem nem volt benne.

-          Most mi bajod van?  Tudod, milyen erőszakos, hírtelen természet vagyok! Nem fogok érte bocsánatot kérni! De vedd már észre, hogy te sem könnyíted meg a dolgom! Állandóan provokálsz valamivel, nem bírsz ki fél percet sem, üvöltés, szexre vonatkozó megjegyzés, vagy sértegetés nélkül. Olyan vagy, mint az időjárás, kiismerhetetlen! Én elhiszem, hogy szar neked, de van egy határ amikor már neked is uralkodnod kéne magadon. Mert én tényleg próbálok segíteni, és megértő lenni, de nem könnyű ha te nem vagy partner !

-          Befejezted?

-          Kimi…

Elkezdett taszigálni. Sikeresen arrébb lökött, én meg majdnem beestem a konyhába, alig tudtam megkapaszkodni az ajtófélfában.

-          Mit titkolsz még? Miért menekülsz megint? – kérdeztem kissé ingerülten.

-          Semmit. – közölte és csörtetett kifelé a bőröndökkel.

Kész vége! Olyan ideges lettem, hogy elborult az agyam. Ennyire konok, önelégült, egoista barmot, még nem láttam.

-          Persze. Mássz csak vissza a vodkás üvegeiddel az árokba, ahonnan kihúztalak! Meg a sikátorba a kurvákhoz ! Mert neked csak ez kell!  – kiabáltam immáron magamból kikelve.

Hírtelen visszafordult az ajtóból. És földhöz vágta a cuccait. Tiszta ideg volt.

-          Tudod mi kell nekem? Nekem te kellesz! Mióta megláttalak csak te kellesz! Jenny óta az első nő vagy, akibe voltam olyan hülye, hogy beleestem. És hiába esz meg a fene utánad, sose leszel az enyém! Mert te soha nem kezdenél egy ilyen aljas, mocsokkal mint én! Mert én az vagyok! Egy emberi roncs, aki kurvákhoz jár, liter szám issza a piát, és depressziós! Ez vagyok én! Rád nem hat semmi, sem a pénzem, sem a hírnevem, semmi. Mert bennem nincs semmi, amivel egy ilyen nőt meg tudnék hódítani. Mert te meg bármekkora ribancnak is nézel ki, nem vagy az, egy rendes, eszes nő vagy! Azok meg nagyban kerülik, az ilyen senkiket. Mert én egy érzelmileg sivár, tanulatlan paraszt vagyok!

És csak hogy tudd, az a tavalyi kis húzásom is ezért volt. Hogyha már nem lehetsz az enyém ne legyél Heikkié se. Nem bírtam nézni, hogy vele vagy. Majd megölt a féltékenység! Azt hittem, ha más nem a kis cirkusz után, majd bemászol az ágyamba vigaszért, mint a többi liba, még ha csak egy éjszakára is. De nem így lett! Egy évig néztem, ahogy Heikki majd megpusztul utánad, és ettől még szarabb lett! Amikor meg láttalak táncolni Sennával, azt hittem megőrülök!

      Amikor minden összecsapott a fejem felett, már nem volt megállás, de akkor jöttél te!

Segítettél, pedig inkább ott kellett volna hagynod megdögleni. Aztán reménykedni kezdtem. De most már látom, hogy nincs semmi esély! És tudod mit? Ez jó így!

Tegyél meg egy utolsó szívességet? Hagyj engem békén! Nem kell segítened, nem kell harcolnod értem! Bárhol és bármilyen állapotban is látsz legközelebb, nézz félre, és hagyj ott! Ne akarj megmenteni, mert már nincs mit! –vágta a képembe.

Lezsibbadtam, csak álltam ott, és hallgattam amiket mond, és nem tudtam hogyan is reagáljak.

Lassan jutott el minden a tudatomig. Belém van esve? A tavalyi kavar….A…. Belém van esve.

Heikki….A verekedés…..A …. Belém van esve.

Úgy éreztem magam, mint akit leöntöttek egy vödör vízzel.

Máskor örültem volna, ha valaki szerelmet vall nekem, de hogy tőle, és ilyen formán?

Hihetetlen!

Belém van esve….