Blaise szinte megelőzte Piert, mire elérték az épület végét, így amilyen gyorsan csak tudta lelassította a tempóját, és félig az oldalán csúszva érkezett meg a gyár sarkához. Gyorsan feltápászkodott és a falhoz lapult. Megvárta míg Pier is mellé ér, majd kilesett a fal mögül. Rögtön észre is vette a teher bejárat előtt őrködő kiborgokat. Gyorsan visszahúzódott a fal takarásába.

Egymásra néztek Pierrel. Talán mindkettőjük agyában egyszerre fordult meg, hogy Chidoriéknak mostanában kéne intézniük a robbantást. Szinte ezzel egy időben meg is hallották a robbanást. Mindketten a hang irányába fordították a fejüket, majd kapcsoltak, hogy hasra kéne vetniük magukat.

Mire aztán a bejáratot őrző 2 kiborg elérte az épület sarkát, már szabad szemmel fel se lehetett volna őket fedezni. Egy kiborgnak persze nem esett volna nehezére, de most a belső vezérlőjükön magasabb prioritású feladat jelent meg. Utána kellett nézniük a robbanás eredetének és okának, ugyanis a SKYNET szinte a robbanás pillanatában értesült az eseményről és ezt határozta meg az elsődlegesen elhárítandó veszélyforrásnak. A körzetben tartózkodó összes kiborg rögtön értesítést kapott a célfeladatról.

Can, és én egy jól kialakított fedezékben húztuk meg magunkat, a robbantás helyszínétől kb. 500 méterre. Chidorinak sajnos közelebb kellett tartózkodnia, mert a távirányító max. 200 méter hatótávolságú volt. Mikor csend lett, elsőnek kaptam fel a fejem, és próbáltam a tekintetemmel megkeresni Chidorit a kavargó porfelhőben.

Nem láttam semmit, igaz a por szinte nullára csökkentette a látótávolságot. Ez az állapot csak a kiborgoknak kedvezett. Szitkozódtam is magamban, de ahogy Can-re néztem megnyugvással vettem tudomásul, hogy őt ez a helyzet sem zavarja igazán. Kimerészkedni még nem mertünk a fedezékből, ugyanis a felrobbantott épület fele omlott csak le teljesen, a másik fele pedig csigalassúsággal kezdett el dőlni a már leomlott rész felé. Szóval az árok oldalának lapulva vártuk a történéseket.

Blaise és Pier, ahogy megpillantották az épület sarkánál megjelenő kiborgokat, még szorosabban lapultak a falhoz és remélték, hogy az árnyék biztonságot nyújt nekik. Szerencséjük volt. A kiborgok szépen elsétáltak a robbanás irányába. Mikor már látótávolságon kívülre értek a két katona elindult az épület bejárata felé. Egyelőre csak újabb menedéket keresve ugyanis gyanították, hogy a védelmi rendszer így is aktív, és Can nélkül nem sokat tudnak tenni a kiiktatásáért.

Mikor leomlott a maradék része is az épületnek, egyből felugrottam és indulni próbáltam a törmelék halmok felé, de egy kéz visszatartott. Kérdőn néztem Can igéző, sötétbarna szemeibe. Mintha egy pillanatra ő is elkalandozott volna, de aztán gyorsan magyarázatot adott a tettére.

-          Veszélyes.- jelentette ki.

-          Mint ahogy minden más az ebben a világban.- érveltem.

Nem engedte el a kezem. Nagyot rántottam a kezemen, és ő nem tartott tovább vissza, csak némán csatlakozott hozzám. A tekintetemmel Chidorit próbáltam kiszúrni, de a remélt helyen nem láttam senkit. Tanácstalanul néztem körbe. Mintha alakok kezdtek volna kibontakozni a porfelhőből. A tüdőnkbe kezdett beszivárogni a finom por, és egyre sűrűbben jött köhögési inger ránk, próbáltuk ruhával eltakarni a szánkat és orrunkat, de az apró por mindenen utat tőrt magának. Hol Can-re, hol a közeledő alakokra tekintettem. Tudtam, hogy gyorsan döntenem kell, ha nem akarom veszélybe sodorni egy másik ember életét is. Chidorit pedig még mindig nem láttam sehol. Aggodalom lett úrrá rajtam. Féltem, hogy ha most hátat fordítok ennek a helynek, soha többet nem fogom viszontlátni őt. Tovább nem tudtam gondolni, mert kiáltást hallottam, és éreztem, hogy valami ledönt a lábamról. Mikor már a földön feküdtem, és kiderült, hogy Can volt a „megmentőm”, egy hatalmas törmelék halom gurult a közeledő kiborgok és a köztünk levő területre, és ha Can nem veszi észre a veszélyt, akkor én a törmelék halom alatt maradtam volna.

Zavartan és hálásan néztem a rajtam fekvő srácra. Ő csak bólintott.

-          Siessünk!- kérte, mikor feltápászkodott. - Nem sokáig fogja őket feltartóztatni az omlás.- folytatta.

-          De Chi….- kezdtem volna, de ő leintett.

-          Gyere már!- szólt rám, kicsit kedvesebben a szokottnál.

-          De muszáj…- kezdtem kétségbe esetten.

Erre már nem reagált, csak maga után húzott. Nehéz szívvel hagytam ott a helyet.

  Ahogy sejtettük az épület bejáratáig tiszta volt a terep. Megkönnyebbültem, mikor megláttam Blaise-t és Piert. Kérdőn néztek ránk. Én csak megingattam a fejem. Blaise a vállamra tette a kezét. Zavartan pislogtam. Eközben Can végzett a védelmi rendszer kiiktatásával, és halk kattanás után lassan nyílni kezdett az ajtó.