25. rész - Németország
2010.08.04. 10:54
Így hát az újdonsült pár elrepült a Berlini járattal. Laura igazán élvezte ezt a rövid repülést, mert ilyesmi kevésszer fordult vele elő eddigi élete során. Párjával az egész utat végigcsevegték: egyre többet, ráadásul egyre gyorsabban beszéltek. Állandóan bla, bla, bla…
A légi utas kísérők is csak ezt hallották folyton, mikor mellettük haladtak el. Gyorsan megérkeztek a csomagjaikkal együtt, majd kisebb autóút megtétele után elérték úti céljukat. A városban, ahova mentek, egy szép hotelbe mentek, amit Nico már régen ismert. A recepcióson látszott, hogy felismerte mindkettejüket, de nem fújta fel a dolgot.
- Üdvözlöm! Miben segíthetek?
- Jó napot! Egy kétágyas szobát kérnék, teljes felszereltséggel.
- Rendben. 323-as szoba. A csomagjaikat esetleg…
- Köszönjük, megbirkózunk vele. – Mondta a srác, majd elindultak felfelé. Mivel egy szót sem értett németül, Laura inkább az ízléses berendezést figyelte a beszélgetés idején. Mikor beléptek a szobába, a nagysága miatt rögön rájött, ez egy két ágyas szoba. Rögtön meg is kérdezte a barátjától:
- Ez a szoba miért kétágyas, mikor nekünk csak egyre van szükségünk?
- Mert tévedsz. Nekünk pont ez a szoba a megfelelő. Mielőtt magam mellé engedlek, meg kell ismernem téged. Úgy vélem, ez a pár nap bőven elég lesz erre.
- Rendben, igazad van. – Bújt hozzá a fiúhoz.
- Tudod mit vettem rajtad észre?
- Mondd nyugodtan, ne kímélj…
- Azt, hogy a korodhoz képest elég gyerekes vagy.
- Ezt már elég sok ember vetette a szememre azok közül, akik ismertek, teszem hozzá: nem alaptalanul, a számomra utálatos emberekkel képes vagyok butaságokon összeveszni, ráadásul elég bolondos természet az enyém, de próbálom az élet fontos döntéseit felnőttként meghozni.
- Helyes. Egyébként nem csodálnám azt sem, ha kiderülne, hogy ez azért van, mert így tudod leginkább elviselni a veled történt dolgokat, ami nem baj.
- Lehet, hogy igazad van, de nem panaszkodhatsz, így legalább egy agyi szinten mozgunk.
- Legalább senki sem mondhatja, hogy az érett nőkre bukom. – Vigyorgott Nico.
- Szóval a korom alapján mindenki egy vén satrafának tart. Még te is. Nem is tudom igazából, mit eszel rajtam, így 30 felé előjön a narancsbőr, a banyakór is hamarosan elkap, nem sokára ráncos, és bajszos leszek. Így most már én is úgy gondolom, hogy öreg vagyok.
- Dehogy is, én nem így értettem, csak vicceltem.
- Kár a gőzért, ebből már nem magyarázod ki magad. – Játszotta Laura a sértődöttet hitelesen.
- Nem is akarom. – Vonta magához a srác. Mélyen egymás szemébe néztek. Valahogy sikerült oly mód elveszniük a másik tekintetében, hogy mire felocsúdtak, már negyed óra is eltelhetett. Ezután csöndben leültek egymás mellé, majd nézni kezdték a tévét. Pár perc múlva újabb beszélgetésbe vágtak este pedig városnéző gyaloglásra indultak. A hosszú séta után lefürödtek, majd alváshoz készülődtek.
- Jó ötlet volt eljönnöm veled ide, köszönöm ezt a szép napot.
- Nincs mit, és örülök, hogy így döntöttél. – Mondta Nico egy hosszú csók kíséretében. Mielőtt azonban a lány felébredt volna ennek bűvöletéből, már fel is kapta, s bevitte a szobájába, hogy az ágyára fektethesse.
- Jó éjszakát!
- Jó éjt!
- Szép álmokat!
- Köszönöm. – Ezen szavakkal búcsúztak egymástól.
|