Kora reggel zajokra ébredtem. Félig nyitottam ki a szemem. Fer épp a ruhái között keresgélt. Eléggé ideges volt szegény. Ez után kiment a konyhába. Ásítottam egyet. Kómásan felültem az ágyban. Ekkor lépett be ismét a szobánkba.

-          Jó reggelt. Hú, de fáradt valaki.

-          Jó reggelt. Ne nevess ki!

-          Nem nevetek. Nagyon cuki vagy. – ült le és átölelte a derekam. Elkezdte a nyakam csókolgatni.

-          Fer… Ha ezt így folytatod, nem állok jót magamért.

-          Bajba kerülnék? – olyan ártatlanul pislogott rám.

-          Bajba. De még mekkorába!

-          Akkor inkább nem piszkállak.

-          Amúgy mi a gond?

-          Gond? Nincs semmi gond.

-          Amikor a ruhád vetted elő olyan kis idegeske voltál. Még mindig a rossz előérzet?

-          Ühüm…

-          Szegénykém. Segíthetek valahogy?

-          Nem igazán. De már az is nagy segítség, hogy itt vagy velem.

-          Rendben. Ha bármi kell, csak nyugodtan szólj.

-          Szólok, de nem lesz gond. Éhes vagy? – érdeklődött, talán még ezzel terelve is a témát.

-          Kicsit.

-          Akkor hozok neked reggelit.

-          Te ettél már?

-          Még nem. De nem vagyok éhes. – pillantott vissza rám az ajtóból.

-          Ez így nem jó. Tudod mit? Majd én csinálok reggelit!

-          Nem! Én csinálok neked!

-          Fer! Ne vitázz velem! Én csinálok reggelit! Te menj szépen pancsizni. Lazulj el picit.

-          Nem akarom, hogy itt fáradozz rám. Tudok reggelit csinálni.

-          Ebben egy percig nem kételkedtem! Viszont rád is rád fér egy kis nyugalom.

-          De biztos nem fárasztalak ezzel?

-          Fer! Ne készíts ki! Maxira szerinted ki csinál reggelit?

-          Jó, bocsi! Nem szoktam meg, hogy reggelente valaki kiszolgál.

-          Hát, szokj hozzá drága.

-          Azért ha ismét megbízol majd benne, és lesz esély rá, hogy esetleg mi ismét együtt…

-          Néha olyan bonyolult vagy… - ingattam a fejem, majd adtam neki egy puszit.

-          Akkor van esély?

-          Van. Örülnék neki, ha Monaco után ellátogatnál hozzánk. Lehetnénk kicsit együtt. Hármasban. Maxi nagyon örülne.

-          Ez nagyon jól hangzik. – a mondata végén szomorúság volt.

-          De?

-          El kell sajnos utaznom Maranello-ba. A csapatnak segíteni kell fejlesztésben.

-          Oh, értem. Akkor majd máskor.

-          Mérges vagy?

-          Nem! Soha nem akadályoztalak a munkádban. Most miért tenném?

-          HA baj, akkor én…

-          Fernando Alonso Díaz! Nem baj! Nyugalom! De most már irány a fürdő! Még a végén el fogunk késni és ne fér bele a reggeli.

-          Rendben. Azért megpróbálok kitalálni valamit.

Mosolyogtam rajta, majd nekiláttam a reggelinek.