-          MARK! – hallottuk. Megfordultunk és a mi kedvenc ausztrálunk kedvese volt ott. Ahogy néztem rajta nem volt mérges.

-          Livia? Te itt? Hát nem vagy dühös rám?

-          Dehogy vagyok dühös! Esetleg azért, mert úgy elsiettél.

-          De… leöntöttelek!

-          És? Majd megszáradok. Jaj, olyan butus vagy néha! – bújt oda hozzá és egy kis csókkal jutalmazta. Csak mosolyogtunk rajta.

-          Mi folyik itt? – kiáltott Christian idegesen. – Mindjárt kezdődik az edzés, ti pedig itt eszitek egymást?

-          Ejnye Mark! – nevetett Sebi.

-          Ez rád is vonatkozik! Irány a kocsi! Egy, kettő!

-          Jó, már megyünk! – szalutáltak játékosan a fiúk, majd szerelmeiktől elköszönve elmentek az edzésre. Christian a pulthoz lépett és az ott árválkodó fagyit ellopta.

-          Szörnyűek ezek a fiatalok.

-          Azok. – kuncogtam.

-          Most nevetni kell anyu? Mi a vicces? Nem értem. – nézett rám nagy szemekkel Maxi.

-          Semmi, semmi kicsim. Gyere. Üljünk oda a lányokhoz és nézzük az edzést.

A kis asztalnál Ann-el és Liviával beszélgettem egy kávé mellett. Maxi a TV-hez közel húzva egy széket figyelte az eseményeket.

-          Anyu! Apu megfutotta a legjobb időt!

-          Rendben kicsim! Nagyon ügyes volt.

-          Maxi nagyon szereti az apukáját.

-          Huh, de még mennyire. Egyenesen rajong érte! A legnagyobb példaképe, ahogy veszem le.

-          Szeretitek egymást. De nem értem, ti valamikor szétmentetek? – kérdezte Livia.

-          Ez régi eset. 2004 végén az utolsó futam után volt egy görbe esténk. Aztán nem sokkal utána szakított velem. És csak most Bahreinben találkoztunk újra.

-          Akkor nem is tudott a fia létezéséről?

-          De nem ám. De már úgy néz ki, minden rendben köztünk.

-          Egy gyereknek mindig a szülei mellett a helye.

-          Igazad van.

-          NEEE! – hallottuk a TV elől.

-          Mi történt? – kaptuk oda a fejünk.

-          Apu összetörte! Összetörte! – sírta Maxi, majd fogta magát és futva indult kifele a büféből.

-          MAXI! – pattantam fel és futottam utána. Még épp láttam merre indult. – Kisfiam! Állj meg! Maxi!

-          Hé, hé! Megvagy! Őt üldözted?

-          Eressz el!

-          Ereszd el, azonnal!

-          Mert ha nem? – kérdezte Renátó, miközben kezei között volt az én szemem fénye. – Ne közelíts, javaslom! – vette elő a legidegesítőbb mosolyát és láttam, hogy valamerre intett a fejével...