36. rész
2010.08.10. 09:29
- Renátó. Ereszd el, kérlek! Mi köze neki hozzád?
- Nem eresztem, hacsak nem… - végignézett rajtam.
- Ereszd el! – kértem még egyszer.
- Ha nem engedem mi lesz? – vigyorgott gonoszan.
- Hívom az őröket. – fogtam meg a mobilom.
- Nem ajánlom. Látod azokat a bőrdzsekis srácokat? Nos, a haverjaim, igen. Ha többet nem akarod látni a kisfiad, ám hívd őket…
- Mit akarsz még mindig tőlünk? Hagyj már békén minket!
Ekkor azonban láttam, hogy Fer közeledik szélsebesen felénk. Rendkívül ideges volt. Odaért Renátóhoz, maga felé fordította.
- AZONNAL ERESZD EL! – és Maxi már Fernél volt, aki átadta a mérnökének és elkapta Renátót a pólójánál. – MI A FRANCÉRT KELL BELEAVATKOZNI MÁSKÉLETÉBE? NEM ELÉG A SAJÁT SZERENCSÉTLEN ÉLETEDET KAVARGATNI, MÁSOKÉBA IS BELE AKARSZ KAVARNI? AJÁNLOM, HOGY MEG NE LÁSSALAK MÉG EGYSZER A KÖZELÜNKBEN, KÜLÖNBEN MEGBÁNOD! ÉRTETTED? – és egy hatalmasat behúzott neki.
- Ezt… még… megbánjátok… - mutatott felénk, majd elrohant.
- Jól vagy? – kérdezte Fer Maxit, aki a nyakába csimpaszkodott. Láttam rajta, hogy csak nehezen képes magára ölteni a nyugodt, védelmező stílust. Legszívesebben robbanna, és ez a szeméből látszik.
- Jól apu. Köszi.
- Fer…
- Ne most! – nem nézett rám. Elindult tovább a Ferrari Motorhome felé. Andrea Stella, a mérnöke jött mellettem.
- Ideges! Szerintem hagyd békén egy jó… jó sok ideig. Nem valószínű, hogy indulhat Időmérőn. A kocsi kasztnija nagyon sérült. Addigra nem hozzák helyre a srácok.
- Oh, értem…
- Azért gyere. Igyál meg valamit a büfében.
- Köszi. Rendes vagy.
Belépve a vörösök birodalmába láttam, hogy Fer Maxival besiet a saját kis birodalmába. Utána mentem. Maxi kezébe adott épp egy kis vizet.
- Jól vagy kicsim? – léptem beljebb én is.
- Aha. Apu megmentett.
- Fer…
- Ne mondj semmit… - idegesen kérte.
- De miért? Mi a baj?
- MI A BAJ? ERIKA! – kiáltott. Mindketten ijedten néztünk rá. Az ajtón kopogtak. – KI AZ?
- Én vagyok… Úgy látom zavarok. – kukkantott be Fisi.
- Dehogy zavarsz! HOGY ZAVARNÁL?
- Mi a baj Fer?
- Még egy ilyen kérdés, és… - rúgott Fer az ülőgarnitúrára.
- Jó… Maxi. Van egy nagyon finom csokim. Szeretnéd megkóstolni?
- Szabad? – nézett ránk.
- Menj csak. Vigyázol rá? – kérdeztem Fisit.
- Természetes. Sziasztok! – intett Maxival, majd becsukta az ajtót. Mély levegő után Ferre pillantottam. Nagyon ideges volt.
- Fer. Nyugodj le kicsit, kérlek…
- NYUGODJAK LE? Ugye ezt most te sem gondoltad komolyan? – nevetett fel idegesen. – Pár perce törtem össze azt a nyamvadt kocsit, amivel Pole-t szerezhettem volna, aztán megjelenik az a gennyláda és ott láttam a kezében a FIAM, akire elvileg TE vigyázol! Nagyon vigyázol, gratulálok! – tapsolt.
- Vigyáztam, de amikor baleseteztél kirohant, és…
- Áh, tehát ezért is én vagyok a felelős?
- Nem mondtam ilyet!
- Hanem?
- Fer!
- IGEN? MI BAJOD ÉDESEM? Te, aki mindenben olyan tökéletes, te nem hibázhatsz! Tökéletes anya vagy! Ezért is ÉN vagyok a hibás, hogy idejön a régi szeretőd! Mindenért én vagyok a hibás! Várj! Kitalálom! Holnap az én lelkemen szárad a globális felmelegedés is! CSODÁS!
Adtam neki egy pofont. Sikerült engem is felhúznia.
- Na ide figyelj! Lehetsz akármilyen ideges, velem így nem beszélhetsz! És nem vagyok tökéletes! Te sem vagy az! Hogy lehetne bárki is az? És Renátó nem volt soha a szeretőm! – sírtam el a végét, és épp ki akartam menni, de megragadta a karom, és…
|