A srácok az egész napot nálam töltötték a kórházban, erősen estefelé járt már az idő amikor Kimi visszajött. Egy hosszú ujjú Red Bullos póló, egy sötét farmer, meg egy fehér sportcipő volt rajta. Szívdöglesztően festett.

Bár, még mindig fáradtnak és kimerültnek tűnt, és láttam rajta, hogy van még valami más is.

A fiúk , mintha vették volna a lapot amint megjött Kimi pár percen belül elmentek.

Ő meg lezuttyant az ágyam melletti székre, és csak bámult maga elé.

-          Kimi mi a baj? –kérdezte aggódva.

-          Semmi csak egy kicsit kevés volt az alvás. - mondta fáradtan és megpróbált magára erőltetni egy mosolyt.

-          Katasztrofálisan hazudsz…Nem mondod el mi a gond?

-          Mi….- bökte ki.

Ácsi lemaradtam. Kérek egy reapitet. Értetlenül néztem rá.

-          Ezt kifejtenéd bővebben?

-          Szeretlek…

-          Akkor mi a gikszer? Nem értem…

Most mi a faszom van?

-          Szeretlek, de azt hiszem nem a legjobb ötlet, hogy most veled maradjak….

Hátravetettem a fejem a párnán, és a plafont bámultam.

-          Már megint itt tartunk? Nem hiszem el! – mondtam dühösen.

-          Hallgass meg kérlek….- mondta egyszerűen.

-          Másból sem állok, ki csak hogy azt hallgatom már jó ideje, hogy miért is ne legyünk együtt. Ezúttal milyen mondvacsinált indokot találtál ki otthoni nagy magányodban? –érdeklődtem gúnyosan.

-          Angel én drogos vagyok.

-          Nem édesem! Te hülye vagy! Az hogy itallal, és drogokkal próbáltál felejteni, nem jelenti azt, hogy függő is vagy.

Átült mellém az ágyra, és felhúzta a pólót az alkarjáról.

Két friss szúrásnyom.

A picsába! A kurva életbe!

-          Te megörültél? Ugye nem vezettél? – suttogtam a döbbenettől.

-          Nem bírtam ki……Taxival jöttem….

Hál Istennek! Legalább ennyi esze volt.

-          Nem bírtad ki?

Le voltam döbbenve, minden olyan jól alakult végre valahára, és most tessék. Megint ott vagyunk, ahol elkezdtük, csak ez most rosszabb. Sokkal rosszabb!

-          De miért?

-          Visszamentem a házba, megláttam az üres üvegeket, és eszembe jutott, hogy mit tettem veled, hogy……… majdnem……. megölted magad miattam…. Aztán le akartam feküdni aludni, de…de….csak te jártál a fejemben, ahogy búcsúzol a tekinteteddel és ugrasz…. Nem tudtam pihenni, szükségem volt rá…..hogy ki tudjam kapcsolni az agyam…..

Ökör picsa, minek küldted haza abba a kriptába. Bazzeg! Hülye, idióta, barom!

-          Kimi….

Ennyire nem lehet padlón. Jézusom. Ugye nem, ugye nem? Kezdtem kétségbeesni.

-          Jobb, ha most elmegyek…. Nem egy drogos a legjobb társaság neked…..- mondta reménytelenül és felállt az ágytól.

Elkaptam a karját.

-          Nem mész te sehova! Megígérted! Emlékszel még vagy a bódulat elvette az eszed?

-          Emlékszem….- mondta csendesen.

-          Értesd már meg, hogy szükségem van rád. De már unom szajkózni!

-          Nem neked arra az emberre lenne szükséged, aki egykor voltam, aki a támaszod tud lenni… Nem egy drogfüggő, alkoholista, idegbeteg roncsra.

-          Kimi…. Nekem elég, ha mellettem vagy és szeretsz. Szedd össze magad könyörgöm! Túl tudsz, túl tudunk jutni ezen, ha hagyod, hogy segítsek. Segíthetünk egymáson, és ezt te is tudod, csak engedd végre! Ha elmész, akkor én is ki leszek borulva, és te meg azon fogsz agyalni, hogy még nagyobbat rúgtál belém, mert szarabbul vagyok, te meg még jobban eszed magad belülről, és még inkább tönkre teszed magad! Ez egy ördögi kör….

Nem szólt semmit, csak bámult rám. Megint az elesett, a szétesett, a megtört Kimi.

Húzni kezdtem a karját magam felé.

Visszaült.

-          Idióta vagyok!

-          Mondj valami olyat, amit még nem tudok. – mondtam kissé szkeptikusan.

Hírtelen átölelt.

-          Szeretlek! – súgta a fülembe.

Simogatni kezdte a hátam, a mellem, csókolgatni a nyakam.

Hiányzott az érintése, a csókjai, de most olyan nagyon nem vágtam rá. És nem is volt szabad, egy ilyen játékba belemenni a jelen helyzetemben. Próbáltam finoman eltolni magamtól.

-          Kimi…kérlek….

-          Szeretlek! Szükségem van rád! Annyira szeretlek!

Teljesen begőzölt!

-          Kimi ne! – mondtam erélyesen, és ellöktem magamtól.

Nem tudott megkapaszkodni az ágyban, és a földre esett. Láttam, hogy jól megütötte magát.

Zavartan nézett szét, mint aki most ébred.

-          Ne….Ne haragudj… elvesztettem a fejem…..Én….én… nem vagyok normális- dadogta.

Ott ült a földön, és a kezébe temette az arcát.

-          Istenem….. itt fekszel betegen….én meg rád mászom…. Úristen de nagy barom vagyok! – elkezdte tépni a haját.

-          Kimi hagyd abba!

Mint aki meg se hallja, ütni kezdte a fejét ököllel.

-          Kimi kérlek!

No reakció!

Megnyomtam többször is a nővérhívót.

Bejött egy, döbbenten látta mi a helyzet, csak állt, és nézte, ahogy Kimi a földön ül, és mint egy örült haját tépi, és ököllel veri az arcát, és marja magáról a bőrt.

-          Hívjon egy orvost gyorsan! Hallja? –kiabáltam rá.

A nővérke meg feleszmélt, és kirohant orvosért.

- Kimi könyörgöm! –próbáltam volna lemászni az ágyról, de az infúzió miatt nem tudtam.

Berontott az orvos, néhány ápolóval. Lefogták Kimit, aki kapálózott, és próbált ellenállni. Megláttam a doki kezében egy injekciós tűt.

-          Ne! Be van lőve! Ne adjon neki semmit! – kiabáltam rá.

A doki felém fordult.

-          Mit vett be?

-          Nem tudom….

-          Vigyük át a detoxba!

Mikor mindenki elment, megint megnyomtam a nővérke hívót.

Bejött egy nővérke.

-          Jó estét kisasszony! Rosszul van?

-          Nem. Csak az előbb vitték ki a barátomat innen, a detoxba. És szeretnék tudni valami az állapotáról. Nagyon aggódom érte. Megtenné, hogy megérdeklődi, vagy megkérné az orvost hogy jöjjön be pár percre, hogy tájékoztasson? – elpityeredtem.

-          Nem szeretne inkább bemenni hozzá? –kérdezte aggódva.

-          De! De ezektől mozdulni sem tudok, - böktem a kanülökre - és az a gyanúm elég gyenge vagyok még a járáshoz.

-          Hozok egy tolókocsit és abban átviszem, ha szeretné.

-          Hálás lennék! Köszönöm!

-          Ugyan kisasszony nincs mit!

Pár perc múlva be is jött a tolókocsival, és segített hogy bele tudjak ülni.

Átmentünk a detoxikálóba.

Kimit már elhelyezték egy szobában, és leszíjazták, mondta egy másik ápoló az osztályos pultnál.  Amikor odaértünk Kimi szobályához, az előbbi doki aki áthozta Kimit, éppen akkor lépett ki.

-          Áhh! Ön a hozzátartozója?

-          A barátnője. Hogy van?

-          Hát nem a legjobban. Nem tudja, miért csinálja ezt?

-          De. – És röviden elmondtam mindent, amit az utóbbi pár hónapban történt.

-          Akkor nem csodálom, hogy így ki van borulva. –összegezte az orvos.

-          Tényleg drogos?

-          Nos függő, de nem drog értelemben, inkább idegileg van kikészülve, és azért használja, hogy tudjon a bódulatban pihenni. Ezt arra alapozom, ha addig nem drogozott, míg itt volt önnel, akkor nem lehet súlyosan függő, mert aki az nem bírja ki napi adag nélkül. Ez pedig, jó jel.

-          Meggyógyulhat?

-          Igen. Nagy rá az esély, de fel kell karolni, mellette lenni, és törődni vele. Le van épülve érzelmileg.

-          Bemehetek?

-          Persze. Sőt azt hiszem jót is tenne neki. Beszélek a kollégámmal, hogy amint lehet, még ma ön mellett kapjon egy ágyat. Mindenkinek az lesz a legjobb.

-          Hálásan köszönöm!

-          Nincs mit! – mondta kedvesen és elment.

A nővérke elment, mondta ha szükségem van rá, akkor nyomjam meg a hívót és átszólnak az ő osztályára, és értem jön. Bementem Kimihez.

-          Szia…

-          Olyan hülye vagyok…. Meg tudsz nekem még egyszer bocsátani?– kérdezte és már folytak is a könnyei.

-          Csacsi. – rámosolyogtam és megfogtam a kezét. – Beszéltem az orvossal…

-          Hallottam mindent.

-          Helyes, akkor gyógyuljunk meg gyorsan, hogy végre elmehessünk innen. Jó? Elegem van ebből a kórházjárásból. Más terveim is vannak. –vigyorogtam kajánul.

Bólintott. Leszedtem a karjáról a szíjakat.

Megsimogattam az arcát.

-          Menj pihenj le. Nem lesz semmi bajom! Nincs több hülyeség! Esküszöm! Ez jó lecke volt.

Rámosolyogtam. Csak megjött a jobbik esze. Végre. Tudtam én.

-          Megvárom, míg jön valaki és áttol…Nem akarok egyedül lenni...

-          Rendben…- mondta hálásan.

Pár perc múlva jött két fiatal ápoló, és visszatoltak minket a szobámba, és összetolták a két ágyat, és rögzítették is hogy ne tudjanak szétcsúszni. Irtó rendesek voltak.

Szerencsére két ellentétes karunkban volt infúzió, így egymáshoz bújtunk. Éreztem Kimin is, hogy végre megnyugodott, nem volt benne semmi görcsösség, és én is könnyebbnek éreztem magam, mert tudtam, hogy most minden a visszájára fordul, és végre rendes kerékvágásba kerülünk.

Így aludtunk el egymás karjaiban, szavak nélkül, csendben.