Az elkövetkező két hétben Kimi egy hangot sem hallatott magáról. Az első pár napban még próbáltam közvetve – a fiúkon keresztül-, és közvetlenül – sms, email, telefon – keresni, de hiába.

Seb végül kiderítette, hogy Kimi hazament Espooba, utána ment, hogy elmondja neki mi is volt a helyzet, de hiába. Nem akarta meghallgatni, és visszaüzent, hogy részéről vége. Ezzel semmi újat sem mondott, ezt már akkor tudtam legbelül, amikor New Yorkban felszálltam a gépre.

Valahol még meg is könnyebbültem, hogy külön utakon megyünk tovább.

Kicsit beletemettem magam a munkába, egyrészt mert már hiányzott, másrészt el is voltam havazva rendesen, harmadrészt meg bosszantott, hogy a legutóbbi két kihagyott versenyen nem értünk el értékelhető eredményt.

A főnököm, Wendetty rendes volt, mint mindig. Mivel csak annyit mondtam, neki a telefonokban az elmúlt hetekben, hogy most nem tudok menni, mert gondom van, betudta, és beültette a tesztpilótát. Nem kérdezett semmit, a sajtónak , meg úgy tálalta lehetőséget ad neki is, hogy megmutassa, mit tud. Amikor viszont bementem a gyárba, mindent elmondtam. Hümmögött az orra alatt, aztán annyit kérdezett, hogy vissza akarok e ülni a kocsiba, és nyerni akarok e?

Mondtam, hogy azonnal, és igen nyerni ülök be.

Úgyhogy, kezembe vettem újra a fonalat, kirúgattam a tesztpilótát, minek, ha semmit sem tud?

És elkezdtem tesztelni én, és dolgoztunk, mint a kis angyalok, hogy végre megint a csúcson legyünk.

Két futam volt még hátra az Ausztrál, és a Maláj. Egy héten belül egymás után. Tony és Ecclestone újabb zseniális ökörsége. Hogy vinné el már őket a kaszás.

Ráadásul, Melboureben alig szálltam le a repülőről, máris „remek híreket” hallottam, tele volt a sajtó azzal, hogy Kimi visszaülhet a Red Bullba. Két évet hosszabbított velük. Nem fért bele a fejembe, hogy ezt hogy érte el, tekintve hogy egy hónapja Horner úgy hajította ki a csapatból, mint macskát szarni. Sejtettem, hogy valahol ebben a szerződésben, van valami jó nagy susmus.

Kíváncsi lettem volna arra, hogy mennyire örült ennek Horner, és mennyire befolyásolták a szponzorok, és Mateschitz elnök szavai. Mert hogy Kimi nem azért maradt, mert a kedvenc pilótája az tuti.

Mondjuk engem nem érintett túlzottabban, csak annyiban, hogy biztosan fogok vele találkozni, de hát majd csak túlélem ezt is.

A pénteki nap kicsit sűrűnek ígérkezett a szabadedzések miatt, el is fáradtam rendesen, és ráadásul bármit csináltam Seb szó szerint mindenhol ott volt. Ha reggeliztem, ott volt, ha szereltük a kocsit ott volt, ha el akartam menni egy kávéra ott volt. Úgy ugrált körbe, mint egy kiskutya az új gazdiját.

Halálra idegesített.

Az első edzés után, már nem bírtam elviselni, úgyhogy kirángattam a boxunkból.

-          Te mi a jó életnek vagy egész nap sarkamban?

-          Én csak hiányoltalak az utóbbi időben. – mondta vigyorogva.

Berángattam két szerviz kamion közé.

-          Seb mi folyik itt? – szegeztem neki a kérdést.

-          Semmi. – mondta miközben a vállam fixírozta.

-          Seb nézd már meg a hátam. –megfordultam.

-          Mit nézzek?

-          Látsz rajta tollakat?

-          Nincs semmi a hátadon.

Bamba!

-          Jaaahhh! Nem tollas a hátad. Szóval lebuktam…

-          Le! Mint a búbos vöcsök! Hna halljam! Kiminek kémkedsz?

-          Nem!- mondta durcásan.

Hosszasan bámult rám, majd mélyen a szemembe nézett.

-          Nem kémkedek senkinek! – mondta haragosan.

Csillogott a szeme, és volt benne valami visszafojtott érzelem.

-          Nem. Te belém vagy esve…- mondta lemondóan és neki dűltem az egyik kamionnak.

-          Nem én, nem…

Ránéztem és felhúztam az egyik szemöldököm.

Lemondóan felsóhajtott.

-          De nagyon is. Nem tudok hazudni neked.

-          Azért utóbbit díjazom….. Remek! És most mi az öreg Istent kezdjek veled?

Sebi elvigyorodott.

-          Látom a perverz gondolataidat! –morogtam rá.

Egészen közel jött, és még mindig pajkosan mosolygott. Majd a két kezét a fejem mellett a kamionnak támasztotta, előre helyezve ezzel a súlypontját.

-          Ugye tudod, hogy most ha simán bokán rúglak, akkor eldőlsz, mint egy darab fal?

-          És miért tennél ilyet? –kérdezte huncutul.

-          Mert túl közel vagy!

-          És az olyan nagy baj?

-          Nem szeretlek, és nem akarok járni veled!

-          Ezt tudom.

-          Valóban? Akkor miért vagy a számban?

Egészen közel hajolt, a szája már majdnem érintette az enyémet.

-          Nem vagyok a szádban… De izgat a gondolat…- suttogta.

Láttam a kócos, szőke fürtöket a hajában, és azt a pár huncut tincset, ami a szemébe lógott, a szemébe amiben, nem láttam mást csak szerelmet, őszinte, tiszta szerelmet. A szája hívogatóan, csábítóan közel volt, és annyira, de annyira érzékien puhának, bársonyosnak tűnt. Nyeltem egyet.

-          Menj távolabb Seb… - mondtam halkan.

-          Szeretnélek megcsókolni…..- suttogta.

Még közelebb jött hajszál híján összeért az ajkunk, az egyik kezével gyengéden megsimogatta az arcom. Finom, lágy érzéki érintés volt. Rengeted kedvességgel, és szeretettel teli.

-          Szeretnélek megcsókolni….- ismételte alig hallhatóan – De ha akarod, elmegyek, csak mond, hogy menjek….

Megkívántam, és megakartam csókolni!

-          Menj…- suttogtam alig hallhatóan.

Lehunyta a szemét, majd hátrább dőlt, és eltávolodott tőlem. Neki dőlt a másik kamionnak.

Próbált, egy félmosolyt magára erőltetni, de inkább szomorú, és csalódott arccal nézett rám.

-          Ne haragudj. Többet nem fordul elő ilyen. – mondta rekedtes hangon.

Úgy állt ott, mint egy rakás szerencsétlenség, de mégis volt benne valami, vonzóan bájos, valami kisfiús, mégis férfias. Nem tudta elrejteni mennyire fáj neki, hogy nem csókoltam meg, neki nem volt álarca, ő azt az énjét mutatta kifelé is, mint amilyen valójában.

Lehorgasztotta a fejét.

Egészen közelmentem hozzá.

-          Haragszol? –kérdeztem.

-          Nem. Csak csalódott vagyok. Az előbb még úgy tűnt, hogy te is… de félreértettem valamit….

Mély levegőt vettem. Nem fogok hazudni neki, nem érdemli meg.

-          Nem értettél félre semmit…- mondtam halkan.

Erre felkapta a fejét.

Láttam megcsillanni a reményt a tekintetében.

-          Seb…Én tényleg nem vagyok beléd szerelmes…. Csak…

-          Magányos, és gyengédségre vágyó.

-          Igen. Nem akarlak megbántani azzal, hogy esetleg holnap reggel kidoblak.

Szigorúan nézett rám.

-          Én vállalom a kockázatot. Szeretlek, és ha egy éjszaka, hát egy éjszaka.

-          És holnap meg könyörögi fogsz, hogy ne küldjelek el.

-          Nem fogok!

-          Seb!

Hírtelen átölelt, és neki döntött a másik kamionnak.

-          Add nekem a ma éjszakát…Kérlek….- suttogta a fülembe.

Simogatta a hátam, a mellem, a nyakam. Annyira gyengéd, és odaadó volt.

-          Hülyeséget csinálunk Seb! – próbáltam hatni rá.

-          Nem érdekel!- tovább simogatott.

Belecsókolt a nyakamba, finoman, puhán, érzékien.

-          Mond…. hogy… menjek….és elmegyek….de mond a szemembe. – csókolgatta a tovább a nyakam.

A szemébe néztem. Ennyi érzelmet, még soha senkiében sem láttam, szinte fullasztó volt.

Nemet mondok, történjék bármi! Eldöntöttem!

Megsimogatta az arcom. Közel hajolt, és lágyan, érzékien, puhán, szerelmesen, őszintén, szívből megcsókolt. Pár pillanatig tartott, mégis forgott velem minden.

-          Mi a válaszod? – mondta Seb csöndesen.

-          A tied a ma éjszakám…..- mondtam pajkos mosollyal.

Seb csalódottan nézett rám.

-          Kérlek ne viccelődj velem…- mondta szomorúan.

Magamhoz húztam, és tiszta szenvedéllyel megcsókoltam

-          Nem vicceltem… - suttogtam.

Seb magához szorított.

-          Szeretlek! Nem fogod megbánni. – mondta perverz hanglejtéssel.

Rávigyorogtam.

-          Tudom! Több van a kisfiús arcod mögött, mint amit gondolnék.

Sokat sejtetően mosolygott.

-          Menned kéne az edzésre….

-          Igen… Menjünk együtt a vissza a városba, átöltözünk, és elmegyünk vacsorázni. Mit szólsz? – kérdezte lelkesen.

-          Kicsit fáradt vagyok. Vissza megyek a hotelbe, pihenek, letusolok, és átöltözöm, gyere értem mondjuk nyolcra, és eszünk a hotel éttermében.

-          Rendben.

Még egyszer szorosan átölelt.

-          Akkor este!

-          Akkor este…

Elrohant az edzésre. Én meg visszamentem a boxba, de csak nem tudtam abbahagyni a vigyorgást.

Pedig, de meg fogom  még ezt bánni. Én se leszek már hülyébb! Hjaj!