Kimi a halál sápadtan feküdt az ágyon, az infúziók még mindig csöpögtek, és jó pár gép érzékelője a karján és mellkasára volt helyezve.

A doki oda lépett hozzám.

-          Ne izgassa fel semmivel, ha lehet.

-          Rendben… meddig maradhatok?

-          Pihennie kell, és nem szabad fárasztani, de ha tud aludni és jó hatással van rá, hogy maga itt van. Akkor maradjon.

Bólintottam. Kimire néztem.

Kissé bágyadtan pislogott, az e lényeg, hogy ébren van. Rám nézett, de kifejezéstelen volt a tekintete. Próbáltam mosolyogni.

Közelebb mentem, és leültem az ágya szélére.

-          Szia….- mondtam csendesen ennyit bírtam kinyögni.

-          Sajnálom…hogy kitettelek ennek…. - mondta halkan. 

-          Tudom…. Gyógyulj meg jó?  Hogy érzed magad? – mondtam már majdnem sírva.

-          Mint akin átment egy úthenger…..

Megszorítottam a kezét, de ő szinte csak simogatta az enyémet, nem volt semmi ereje sem.

Igyekeztem lenyelni a könnyeket.

-          Olvastad a levelet?

-          Nem…. Én nem is fogom… Majd te elmondod mit írtál, amint jobban vagy….

-          Inkább olvasd el….

-          Kimi kérlek! Ne csináld ezt! Legyünk végre boldogok.

Hosszan hallgatott.

-          Seb nagyon szeret téged….Ő tényleg boldoggá tud tenni….

-          Nem érdekel Seb! – csattantam fel – Nekem Kimi Raikkonen kell, nem az az……kölyök…

Idióta barmot akartam mondani, de nem tettem. Ha Kimi jobban lesz, úgyis szétveri érte Sebet, most kár terhelni ezzel.

-          Ezt most csak azért….

-          Ezt most ezért mondom, mert szeretlek! Téged! És senki mást! És szedd össze magad, mert már nem bírom ezt a kórházjáró túrát.

-          Inkább kocsmában kellene mennünk. –próbált mosolyt erőltetni magára.

-          Látom a régi Kimi visszatért. Pedig nekem másféle terveim voltak.

-          Miféle tervek? –érdeklődött.

Huncutul elmosolyodtam.

Egy percig értetlenül bámult, aztán leesett neki.

-          Ez kórház, és nem szex hotel. – suttogta.

-          Igen? Én azt hittem jóféle kupi….- mondtam lelombozva.

-          Szeretlek! – mondta egyszerűen – Pont ezért, hogy ennyire életvidám, és pikírt vagy.

Hat tudnád, hogy mindjárt bőgök és ez csak álca. Mosolyogj, mosolyogj, mosolyogj!

-          Még ha ez most csak álca is….Rémesen hazudsz…

Behunytam a szemem. Tarts magad! Tartsd magad! Nem bőgünk!

-          Nem erősségem…

-          Ennek örülök….

-          Nem hazudtam neked. Ott a hotelben, csak össze voltam zavarodva, berontottál, hogy mégis csak kellek, és feltépted a sebeket, és és…..

-          Értem….

-          Ne haragudj…..

Biccentett. El kell mondanom! Tudnia kell!

-          Kimi… Valamit tudnod kell…. Seb és én…..szóval…..

-          És milyen a kölyök az ágyban? Jobb vagyok nála, vagy rosszabb? – hűvös és kimért lett.

Ez fájó tüske Kiminek.

-          Nem feküdtünk le….. Ha fél órával később jössz,….. akkor most nem ezt mondanám….

-          Szóval nem. Akkor nem. A képeken nem úgy tűnt, hogy nem tesztétek egymást….

-          Csókolóztunk, és letapizott, ha tudni akarod! Én meg hagytam, mert legalább egy éjszakára szerettem volna szerelmet, és törődést, annyi szenvedés után. – csattantam fel.

-          Ki akartad használni……- szögezte le a tényeket.

-          Igen. Csakhogy én megmondtam neki, hogy egy éjszaka és lapát. Tudta, és vállalta.

-          Érted bárki vállalná……. Én is vállaltam….Emlékszel?

-          Emlékszem, ahogy arra is, hogy életem legjobb fél órája volt. És bánom, hogy….

-          Bánod?

-          Hagy fejezzem be! –pirítottam rá. Hűűű de követem az orvos utasításait. – Bánom, hogy nem tartottalak vissza, és hülye voltam. Ha akkor megteszem, nem itt tartanánk. Kimi lépjünk túl a múlton és kezdjük elölről. Tiszta lappal. Szükségünk van egymásra, ne mond hogy nem látod….

-          De….Csak félek, hogy tönkre teszlek….

-          Én is félek….De ha végre adunk magunknak egy igazi esélyt, és akarjuk, akkor menni fog.

-          Talán…

-          Biztosan!

-          Mindig ellentmondasz nekem…- mondta halvány mosollyal.

-          Ha nincs igazad, te kis csacsi…..

-          Pihenned kell, az orvos is mondta. Kimegyek a srácokhoz, megnyugtatom őket!

-          Kimerültnek is érzem magam….

-          Akkor pihenj….

-          Te is…Menj haza….. Nagyon kimerült, és ideges vagy….Azért bejössz holnap?

-          Itt maradok éjszakára….Viszont ha holnap jobban leszel, akkor hazamegyek pihenni. Ígérem!

-          Meddig maradsz?

-          Amíg fel nem ébredsz….

Egymásra mosolyogtunk.

-          Mindjárt jövök!

-          Rendben…

Kimentem a fiúkhoz.

Úgy álltak körben, mint valami világcsodát.

-          Hogy van? – kérdezte Schumi.

-          Kocsmával, meg bordéllyal viccelődött. Úgyhogy jobban.

Halványan elmosolyodott mindenki.

-          Akkor tényleg jobban.

-          Remélem. Sokat lendített a dolgon, hogy elmondtam mi van Seb és köztem.

-          Mit mondtál neki? –érdeklődött kissé emelet hangon Brunno.

-          Annyit, hogy nem feküdtem le vele. A többit majd ha jobban lesz, csak akkor. De ez is elég volt, hogy jobb kedve legyen. Egy fájó ponttal kevesebb.

Seb nem mert a szemembe nézni, a cipője orrát fixírozta. Szarul nézett ki. Látszott, hogy szarul is van, lehet is mire. Persze tudtam, ha ő nincs, ki tudja mikor megyek Kimi után, és szintén ha ő nincs, akkor nem lett volna aki betöri azt a kocsi ablakot.

Bár ő indította el a lavinát, azért sokat tett, hogy kijavítsa. Azt hiszem, egálban vagyunk, de gondolom Kimi azért még egy jobb horoggal majd egyenlít.

-          Szerinted rendbe jön? –érdeklődött Schumi.

-          Igen. Éjszakára maradok. De megígértem neki, ha holnap felébred, akkor hazamegyek pár órát pihenni. Így nem aggódik értem. Ti menjetek. Ha bármi van, azonnal szólok.

Bólogatta. Elindultak a folyosón, de Seb hátra maradt, és csak toporgott az ajtó előtt. Lehajtott fejjel.

-          Menj te is….

-          Maradnék….- mondta halkan. – Itt kint.

-          Egész éjjel itt akarsz szobrozni? Ne légy hülye! Menj haza, pihenj, és reggel bejössz. A csapatnak szüksége van rád, itt nem tehetsz semmit. Nyerd meg a futamot Kimiért!

-          Maradnék…..- mondta sírva.

-          Jaj Seb….

Megöleltem, de nem ölelt vissza. Csak zokogott.

-          Te kis ökör…..Nem lesz baj….Túléli, majd jól képen ver… és minden rendben lesz….Én sem haragszom, na! Hallod Rómeó!

-          Hallom….- suttogta.

-          Seb….Megmentetted, ha te nem vagy ott a garázsban, a mentőket is te hívtad nem igaz?

Bólintott.

-          Seb… szedd össze magad na…. Nem kell a világ fájdalmát magadra venni…. Nem lesz itt semmi baj….

A kezemmel felemeltem a fejét, hogy a szemébe nézzek. Teljesen ki volt készülve. A padlóra került.

-          Hallod! Nem haragszom! Nincs baj! És Kimi sem fog!

Megöleltem. Átölelt.

-          Sajnálom…

-          Ha még egyszer meghallom, ma ezt a szót megölök valakit…

Elengedtem. A többiek közben visszajöttek.

-          Itt maradt egy fölösleges teher! – dünnyögte gúnyosan Heikki.

Hna most lett elegem belőle.

Odamentem, és behúztam neki egyet. Eleredt az orra vére, az én kezem, meg kurvára fájt.

-          Te meg sürgősen vegyél vissza barom arc! Ha Seb nem lett volna akkor…

-          Hallottuk! – mondta Bruno – Heikki is hallotta, csak hülye!

-          Helyes! Akkor holnap normálisan jöjjön be, vagy be se jöjjön!

Heikki fogta az orrát.

-          Érteppp… Ezt megértemeltem… Ikazat volt…- mondta orrhangon.

-          Jó. Akkor egy – egy. Seb sincs a legjobb bőrben, kaparjátok össze.

-          Majd beszélek a fejével. – mondta Schumi és átkarolta.

Hiába. Schumi az Schumi.

Még egyszer Sebre néztem.

-          Szedd össze magad, és semmi hülyeség! Okés?

Bólintott.

Elköszöntek. Én meg vissza mentem Kimi mellé, a kórterembe.