Kimi pár percen belül el is aludt, én meg csak ültem, ültem és ültem. Nem tudom mennyi ideig.

Néha bejött egy nővérke, és eltüntetett egy – egy üres infúziós zacskót. A végére már csak egy maradt.

Egyszer csak feltűnt, hogy egyre több a fény a szobában, az ablakhoz mentem.

Akkor kelt fel a nap. Az idejét sem tudom mikor láttam utójára, ilyen szép és bársonyos fényű reggelt. Az utóbbi években biztosan nem, a későn fekvés, ami az állandó munka, és éjszakai versenyek velejárója volt, nem kedvezett a koránkelésnek.

De mindezt jó előjelnek vettem.

Kimi még mindig aludt. Ráültem a párkányra, és nézelődtem egy kicsit. Az ablak a főbejárat felé, az utca frontra nézett, és látható volt belőle a kórházat körül ölelő park elülső része, zöld pázsittal, nagy és öreg platán, és tölgyfákkal,  kicsi fekete fémpadokkal, régi tizennyolcadik század jellegű lámpa oszlopokkal, melyeknek nagy fehér búra volt a tetején. A szürke széles járdák, teljesen átszőtték, ezt a kis zöld területet. Még üresek voltak, de nem sokára megtelnek a kórházi dolgozókkal, és betegekkel. Ha kissé jobbra néztem láttam a parkoló egy részét, amiben alig állt pár autó, de ahogy nézelődtem tovább, egyre több és több, kocsi, robogó, és bicikli parkolt már ott. Biztosan jönnek, a nappali műszakosok.

Amikor már meguntam a parkot, és kicsit nyújtózkodtam, a kórház fekete vaskerítéseken túl látni lehetett, ahogy ébred a város, az utcát, az épületeket, a boltokat, egy újságost. Egyre több lett az ember, és látszott, hogy a sok autó miatt forgalmi dugó van kialakulóban. Érdekes volt látni, hogy van, aki a nagy rohanásban éppen kávéval, szendviccsel, újsággal vagy telefonnal a kezében fut valamerre. Kinyitottam az ablakot, és a hűvös reggeli levegő átjárta a szobát. Kellemesen, és frissítő leg hatott.

Enyhe szél is fújdogált, ami magával hozta a sós tengeri levegő illatát, és egy kis városi szmogszagot, ami valamiért erősen emlékezetett a versenypályákon szokásos égett gumiszagára.

Hangos dudálás, és egy erős fékezés hallatszott a távolból.

Ma lesz az időmérő, és holnap a futam…. Mindennél jobban vágytam arra, hogy beülhessek az autóba, és kikapcsolhassak egy kicsit, szerettem volna elfelejteni az utóbbi napok, hónapok szenvedéseit. És erre nekem a legjobb gyógymód a verseny, amikor egy közepesen jó autóban megmutathatom, hogy képes vagyok a nagy csapatok zseniális pilótáit szarrá verni. Ez tett azzá, aki vagyok, ebből merítettem erőt, ez segített át mindenen, ha nem mehetem ki a pályára elvesztettem önmagam, és az egóm lecsökkent a nullára. Számomra létszükségletté vált, az hogy beülök, és nyomom a gázt.

De tudtam, hogy ezt most nem lehet, Kimi mellett kell maradnom, szüksége van rám. Jobban, mint bármikor, feltehetően ő is szívsebben menne ki a pályára, mint hogy itt feküdjön. Úgyhogy most neki is szar lehet.

-          Nagyon elgondolkoztál…

A hírtelen jött hangra felkaptam a fejem.

-          Felébredtél? – kérdeztem csodálkozva.

-          Igen. Már egy ideje…- mondta kicsit fáradtan.

-          Tudtál pihenni?

-          Igen. Nagyon eltöprengtél valamin…

-          Csak…….csak nézelődtem…..

Kimi morcosan nézett rám.

-          Az időmérő és a verseny jár a fejembe. Tudom, hogy inkább veled kéne törődnöm, önző vagyok. Ne haragudj! – mondtam bűnbánóan.

-          Hiányzik?

Bólintottam.

-          Neked is létszükségleted a benzingőz, és miattam kimaradtál belőle….Pedig neked is ez az életed! Inkább én vagyok önző, és felelőtlen, hogy olyan dolgokba kevertelek, ami miatt nem mehettél ki a pályára.

-          Igen, de túlélem. Majd jövőre bepótolom. Most az a lényeg, hogy te jobban legyél. –mondtam mosolyogva.

-          Angie, szerintem meg rád férne, hogy kicsit összeszedd magad. Amíg a pályán vagy, legalább kicsit kibújhatsz a gondok elől.

-          Nem hagylak itt! – csattantam fel.

-          Jól vagyok, de tényleg! És leteszem a nagy esküt, hogy nem csinálok hülyeséget, és nem szándékozom a föld alá menni. – mondta szívére tett kézzel.

Elmosolyodtam.

-          Tudod jó veled normálisan beszélgetni.

-          Én civilizált ember vagyok. – mondta és próbálta picit kihúzni magát.

-          Igen? Engem néha inkább őskövületre emlékeztettél! – kacagtam fel.

-          Én kulturált lény vagyok! – mondta megjátszott durcival.

-          Szerintem meg inkább az italkultúrában vagy otthon! – vigyorogtam.

Kimi elkomorodott, majd nevetett egy jót.

Az ágy végéhez sétáltam és onnan néztem rá csípőre tett kézzel. Ez engem szivat?

-          A vodkákat minden esetre behatóan ismerem!

-          Igen. És persze a női lelkek szakértője is vagy! – vigyorogtam.

-          Természetesen, a szex tudásom pedig első osztályú, és utol érhetetlen.

-          Ezt akár írásban is tanúsítom. De nem vagy te egy kicsit nagyon is egoista?

-          ÉÉÉÉnnn? Nem egy kicsit sem! Sőt még szerény is vagyok! – mondta kicsit peckesen.

Kitört belőlünk a röhögés.

Ekkor léptek be a fiúk – Seb, Horner, Heikki, Bruno, Schumi, Brawn – az orvos kíséretében.

Úgy bámultak ránk, mint ha két elmeháborodott lennénk.

-          Látom már jobban vannak. – mondta az doki.

-          Igen, határozottan parti hangulat van! – mondtam nagy nehezen faarccal.

De Kimi még mindig vigyorgott, amikor ránéztem, így nekem is erős kényszerem támadt.

-          Szeretném megvizsgálni a beteget! Ha lennének olyan kedvesek…

-          Persze….- mondtam és kitereltem a többieket.

-          Határozottam jobb a kedve. – mondta Schumi.

-          Igen! Átaludta az éjszakát, nem volt semmi gond.

-          És te? – érdeklődött Seb. Ő is jobban nézett ki, mint este, úgy látszik Schumi tudott rá hatni.

-          Áhh! Egy percet sem aludtam.

Alaposan megnézve a társaságot, kicsit nyúzottak voltak, Heikki orra pedig szép kékes, vöröses volt.

-          Jó az orrod! – vigyorogtam.

-          Kösz! Most magyarázkodhatok, hogy, hogy történt!

-          El ne ismerd hogy én voltam, még szégyenbe maradsz! – mondtam röhögve.

-          Naggyon vicces vagy!

-          Tudom! Így jár, aki velem verekszik! – mondtam szúrós szemmel firtatva Heikkit.

-          Tartozom egy bocsánatkéréssel a tegnapi minősíthetetlen viselkedésemért…. – mondta szemlesütve.

-          Elfogadva, ha hozol nekem egy méreg erős feketét, három cukorral, tejjel!

-          Nem vagyok ételkihordó! –morgott.

-          Nem! De ha akarsz még egy taslit! – vigyorogtam negédesen.

-          Jól van na! – mondta vigyorogva Heikki. – Csak vicceltem.

-          Ahha. Hát, hogyne.

Mindenki vigyorgott egy sort.

Kijött az orvos.

-          Hogy van? – támadtam le.

-          Határozottan jobban. Az eredményei is jók, és a hangulata is remek. Mondhatnám, hogy erős meglepetés, hogy már ennyire jól van. Túl van a veszélyen.

-          Hála az égnek! – mondtam megkönnyebbülve.

-          Inkább magának! Tegnap már az is sokat lendített rajta, hogy arra a pár perce bement. Nem tudom mit mondott neki, de már akkor javult valamicskét. Most mennem kell, de azért még ne nagyon terheljék semmivel, ami felidegesítheti.

Bólintottam. Visszamentünk.

-          Hna mit mondott a jó doktor? –érdeklődött Kimi.

-          Hogy egy darabig még kénytelenek leszünk elviselni! – vigyorgott Heikki.

-          Azám! – mondta jókedvűen – Te Heikki mi történt az orroddal haver?

A szám elé kellett tennem a kezem, hogy ne törjek ki röhögésben.

-          Hna mond már!

-          Angie beverte! – mondta fapofával.

-          Miről maradtam le? – kérdezte meglepve Kimi.

Legyintettem.

-          Majd elmondom. Hosszú. De a lényeg hogy egálban vagyunk.

Kimi vigyorgott.

-          De jó kedved van! –jegyeztem meg csipkelődve.

-          Csak elképzeltem, amint végig fut a boxon a pletyka hogy egy nő verte egy Heikkit. Enyhén szólva is ciki!

Kitört a röhögés, de Bruno nem nevetett, feszültnek tűnt.

-          Gond van? –érdeklődtem.

-          A csapattársammal van.

-          Nocsak?

A többiek is érdeklődve figyeltek fel.

-          Tegnap kicsit becsípett, és elesett valahol, eltörte a karját, és most pilóta nélkül vagyunk….

-          Az gáz…

-          Ne is mond…

-          Csak lesz majd egy beugró….

-          Beugorhatnál te is! – dobta be Kimi.

-           Nem tudtam, hogy az ügynököm vagy!

Nagyon - nagyon csúnyán néztem rá. A többiek meg kapkodták a fejüket.

Kimi feltartotta a kezét, hogy megadja magát.

-          Te ez nem is rossz ötlet! – mondta élénken Bruno.

-          Tényleg te tesztelted a HRT és remekül ment! – lelkesült be Seb.

-          Na ácsi! Nem szervezkedtek okés?

-          Miért? Szerintem is remek ötlet, már nem szorulok felügyeletre, és neked is jót tenne!

-          Ha meg akarod élni a délután, akkor most nagyon - nagyon fontos, hogy egy szót se szólj többet! –fenyegettem meg Kimit, ritka mérgesen bámultam, de állta a tekintetem.

-          Miért? Jogom van elmondani a véleményem! Te mondtad, hogy visszaülnél, akár már ma!

-          Az fel sem merül abban a picike agyadban, hogy én aggódok érted? Nyugodtabb vagyok itt melletted, verseny meg lesz jövő héten is. Ráadásul, én fel sem merültem a főnökségnél, mert akkor már kerestek volna.– veszekedtem rá.

-          De ilyen lehetőség nem! Ismered a kocsit, a pályát, ez jó kiugrási esély lenne! – szólt bele Bruno.

-          Brunonak igaza van! –tromfolt Kimi.

-          Én is tudom, hogy igaza van! Nem vagyok hülye! Csak nem szeretem, ha helyettem döntenek, és egész eddigi életemben soha ne mentem oda senkihez munkáért, aki akart, megkeresett, és most sem fogok könyörögni azért a volánért. Megállok a saját lábamon, bárki segítsége, vagy protekciója nélkül is. Nem szorulok könyöradományra!

Schumi és Brawn sutyorogtak a háttérben.

-          Igen?

-          Csak legalább akkora egója, és önbizalma van kedves Angel, mint a többi általunk ismert pilótának.

-          Persze! Különben, hogy élnék meg ebben a sportban! – mondtam magától értetődően. – Ha már ilyen szép számmal itt vagytok, akkor én addig rátok bízok egy darab finnt, én meg elmegyek végre egy kávéért! Remélem mire visszajövök, el tudtok még vele számolni! – azzal vigyorogva otthagytam őket.

Még hogy én a HRT-ben Forma 1-es futamon? Ugyan már! Eszement ötlet! Nem hagyom itt Kimit! Majd ha piros hó esik!