Az imák ritkán hallgattatnak meg. Az enyémek, pedig soha.

Mint, ahogy most sem.

A kocsi padlóján több üres vodkás üveg, és mindenféle ruhadarab.

Kimi aléltan feküdt a vezetőülésben, a feje rábukott az üvegre, a karjában egy injekcióstű. Az ölében szétnyitott sportújság, benne egy nagy fénykép rólam, és egy cikk. Ami nagy betűkkel hirdette: „ A Forma 1 új üstököse? ”

Kimi….

A kezem neki szorítottam az ablaknak, és végi húztam az ujjaimat az arca mentén.

Potyogtak a könnyeim. Eszembe jutott egy buta vers, még butább két sora:

„S e szív sebeit bekötözni, ki téged; Még akkor is, ott is, örökre szeret!”[1]

-          Ugye nem csináltál hülyeséget? –suttogtam.

-          Kérlek…..ugye nem….

Lassan rátettem a remegő kezemet a kilincsre, és reménykedtem benne, hogy nincs bezárva.

Ahogy húztam magam felé, a zár alig hallhatóan kattant, és kinyílt.

Kimi, pedig a fölre zuhant, mint egy élettelen szobor. A magazin, pedig az aszfaltra esett. Bezáródott. A Red Bullentin legújabb száma volt.

Azonnal odatérdeltem Kimihez, és lassan megfogtam a csuklóját.

-          Istenem kérlek…..- motyogtam.

Még vert a szíve, szabálytalan, és gyenge, de volt pulzusa.

Letéptem a pólómból, egy csíkot, kihúztam a tűt a karjából, és bekötöttem jó szorosan.

Megsimogattam az arcát, halványan elmosolyodott.

Össze kellett szorítanom a fogaimat, minden erőmre szükségem volt, hogy ne kezdjek el hajamat tépve rohangálni, és ordítani teli torokból.

Ráborultam Kimire, és magamhoz szorítottam.

-          Meg ne halj nekem, hallod?

-          Angel! Angel! –ordítottak teli torokból a hátam mögül.

Nem kellett felnéztem, tudtam, hogy fiúk azok.

Valaki nagy nehezen elhúzott Kimitől Heikki volt.

Az arcán félelem, kétségbeesés látszott.

Seb gyorsan megnézte Kimit.

-          Még él! Hívom az orvost!

Azonnal telefonált.

Én pedig fogtam Kimi kezét, és minden létező imát, amit ismertem elmondtam. Hogy csak még most az egyszer úszzuk meg minden komolyabb gond nélkül.

Befutott az orvosi csapat, a fiúk segítségével feltámogatták az ájult Kimit, és elcipelték az orvosi épület felé.

Megint jött az idegtépő várakozás a folyosón, Bruno csendben ült mellettem, Seb fel alá járkált, Heikki pedig a falat támasztva bámult a semmibe.

Aztán szó szerint befutott Horner, Schumival, és Todtal.

-          Hogy van? –kérdezte Chriss.

-          Várjuk a híreket…..

A kezembe temettem az arcom, sírni akartam, szerettem volna ököllel verni a falat, és közben ordítani, ahogy csak bírok, hogy enyhüljön a mellkasomban a szorítás. De nem tehettem.

Próbáltam mélyeket lélegezni, hogy leküzdjem a gombócot a torkomban, és visszatartsam a bőgést.

-          Jól vagy? –kérdezte Schumi.

Felnéztem rá.

Bólintottam.

-          Nem úgy tűnik….Hívok neked egy orvost, mielőtt összeesel. – mondta szelíden.

-          Jól vagyok. – mondtam saját magamat is meglepő higgadtsággal.

Leült mellém, Todt is odajött.

-          A világért sem szólnék bele…- kezdte óvatosan – De nekem úgy tűnik, nem sok hiányzik neked egy idegösszeomláshoz.

Keserűen felnevettem.

-          Azt hiszem, azon már mindketten túl vagyunk…..De még egy ilyen eset, és kényszerzubbonyban visznek el egy két szer két négyzetméteres kis fehér gumi szobába. De kösz még élek….- eresztettem meg egy fanyar mosolyt.

-          Bíztatóan hangzik…- mondta Schumi.

-          Igen szerintem is.

-          Hívok egy orvost! – mondta Bruno határozottan.

-          Ne! Kétlem, hogy sokat segít rajtam, ha benyugtatóz, vagy altatót ad. Rajtam most csak az segít, ha Kimi jobban lesz, és visszaülhetek az autóba.

-          Te ezek után még ki akarsz menni a pályára? –kérdezte Todt döbbenten.

-          Igen. Ott legalább ki tudok kapcsolni, és nincs semmi bajom. Kiminek is erre lenne szüksége, ha összeszedte magát, hogy végre legyen valami célja.

Todt bíztatóan megveregette a vállam.

-          Tudod milyen makacs! Biztosan jobban lesz, csak hogy bosszanthasson minket.

-          Remélem…..

Aztán csak ültünk csendben, vártunk, és csak vártunk. Végül kijött egy orvos.

-          Hogy van? – pattantam fel.

-          Már kijózanodott, elég magas volt a véralkohol szintje, és drogtesztje is pozitív lett. Kapott gyógyszereket, és infúziót.

-          Súlyos az állapota? –kérdezte meg Schumi.

-          A mai kis mámorát, valószínűleg délutánra ki is aludta volna, de a szervezete eléggé padlón van. Ha nem hagyja abba, azonnal ezt a módszeres, és intenzív önpusztítást, akkor ebben az iramban nem jósolok neki egy másfél évnél többet. Az izomzatát, és a belső szerveit is megviselte már. Látszik, hogy pár hónap alatt legalább hat - nyolc kilót fogyott.

-          Rendbe jöhet? – tette fel aggódva a kérdést Todt.

-          Erős szervezet van. Ha összeszedi magát, igen. Még mindig van esély a teljes felépülésre.

-          De? – ugye nincs de.

-          Hogy valaha versenyezhet e még, komolyabban az csak pár hónap múlva derülhet ki. Addig nem vezethet versenyautót! Nem nagyon bírná a megterhelést.

Lehunytam a szemem.

Kimi még inkább ki fog borulni.

-          Tudja már? –dadogtam.

-          Igen. Passzívan reagált. Ahogy minden másra is.

-          Depressziós….- suttogtam.

-          Nem is kicsit! Kérdezte, hogy kik hozták be, mondtam hogy pár barátja és egy hölgy. Azt mondta hogyha, senkit nem akar látni.

-          Mi az ön véleménye? – érdeklődött Schumi.

-          Labilis.

-          Mondjon valami újat. – mondtam szarkasztikusan.

-          Jobb ha most elmennek, és pihennek. Pár napig biztosan bent tartjuk.

-          Ahhoz le kell szíjazniuk. Ha beszélhetek a fejével, bent marad. –mondtam határozottan.

-          Ezt honnan veszi?

-          Komoly meggyőző erővel bírok!

-          Valóban? –kérdezte az orvos döbbenten.

-          Igen.

-          Ha valaki képes rá hatni, akkor az Angel! Engedje be hozzá, legyen kedves! Igazán meggyőző tud lenni, ha akar! –mondta sunyi vigyorral Schumi.

Pár pillanatig farkasszemet néztek.

-          De csak pár perc. – mondta a doki és elment.

-          Lógok egy szívességgel! – mosolyogtam Schumira.

-          Észben tartom.

Bementem Kimihez, mereven bámulta az ágyat.

-          Nincs rajta semmi extra….- mondta halkan és leültem mellé.

-          Miért jöttél? –kérdezte dühösen.

-          Mindent hallottam….Amit a fiúknak mondtál…..

Felkapta a fejét, és fájdalmas arccal nézett rám.

-          Azt hittem nem tudod meg….

-          Tudod, Bruno megkérdezte, hogy szeretlek e még, és ki akarok e még tartani melletted?

-          Bruno szentimentális…

-          Én meg szerelmes vagyok beléd….- mondtam a szemébe nézve. – És most már nem tágítok! Ha tetszik, ha nem! Össze fogjuk szedni magunkat, a verseny után két hónapra elhúzunk pihenni! Aztán felkészülsz a szezonkezdésre, elmész a vizsgálatra, és rajzhoz állsz!

-          Per….- befogtam a száját.

-          Megmutatod, hogy igenis, te vagy a legjobb! Újra a régi leszel! Újra a csúcson leszel! –szónokoltam elszántan.

Hátradűlt a párnára.

-          Ha van még állásom….

-          Ha nincs, akkor átjössz az Indyba, vagy a Nascarba! Van élet a Forma 1-en túl is!

-          És mi lesz Sebbel?

-          Hogy - hogy mi lesz vele? Éli az életét, ahogy eddig!

-          Szóval inkább velem maradsz? –kérdezte reménykedve.

-          Szerinted miről szónokolok már öt perce? Süket lettél?

-          Azt hittem a történtek után….

-          Hogy mi van? –kérdeztem döbbenten. – Lemaradtam valahol!

-          Azt hittem hozzá mész, meg…hogy nem vetted be azt a pirulát….és útban van a gyerek…..

-          Ezt ki mondta?

-          Senki…. Én csak….

-          Kimi! Ne gyártsd megint az elméleteidet jó? Seb el akart venni, de nemet mondtam. Az marhaságot, meg még vasárnap este bevettem. De azért a jövő héten elmegyek egy dokihoz. A ma estét, meg jobb ha elfelejtjük, végleg!

Megszorítottam a kezét.

-          Szeretlek te hülye finn! – mondtam majdnem sírva.

-          Én is! – mondta szenvedélyesen - Én saj….- befogtam a száját.

-          Tudom. De most már legyen elég ebből az önpusztításból, meg a kamikáze akciókból jó ?

-          Igen. Semmi ökörség, semmi öngyilkos akció! – mondta komolyan.

-          Esküdj meg az én életemre! –a szívemre tettem a kezét.

-          Rendben! Esküszöm!

-          Jó. Az orvos csak pár percet adott. Ki kell mennem a szabadedzésre….A csapat számít rám….

-          Tudom, hogy jót tenne neked, de nem vagy nagyon fáradt? –kérdezte aggódva.

-          Kicsit. Majd alszom a két edzés között, és estefelé bejövök jó?

-          Igen. Vigyázz magadra!

-          Jól vezetek! –vigyorogtam rá – Nem rémlik?

-          De. – mosolygott rám.

-          Nem lesz bajom. Ne aggódj!

-          Te se. Tudom, hogy már mondtam párszor, de most összekapom magam. Komolyan!

-          Tudom. Ideje volt már!

Átöleltem, és lágyan, gyengéden megcsókolt.

Egymásra mosolyogtunk.

-          Te vagy az én mentő Angyalom! – suttogta.

-          Tudom! Ezt akartam elmondani a múltkor! Egyszer még gyerekkoromban megjósolta, egy vén cigányasszony, hogy valakinek én leszek szó szerint egyszer igazi Angyala, akit az ég küldött, hogy megmentse! És azzal leszek igazán boldog, ha sikerül!

-          Van benne valami….

-          Igen…

Váltottunk még egy csókot, egy szenvedélyesebbet, aztán kimentem, hogy elmondjam a jó hírt a többieknek, hogy végre úgy néz ki egyenesben vagyunk.