Kivettem Ana kezéből a tesztet és ezerszer átolvastam. Nem lehet igaz! De Fer az apja! Én TUDOM!

-          Látod fiam? Mi lenne veled, ha nem lennék? Ez a kis ribanc az átkozott kölykével ki akartak forgatni a pénzedből!

-          Fogja be! – kiáltottam idegesen rá. – Fer! Én nem hazudtam neked! Maxi a fiad! Én nem tudom, mi ez a teszt, meg lett hamisítva, vagy nem tudom én mi, de biztos a te fiad! – a szemembe nézett.

-          Ne hidd egyetlen szavát sem! Meghamisítani? Hogyan? Fiam! Rám hallgass!

-          Fer!

Fer hátrált párat, majd kisétált a konyhából szótlanul. Az udvarra ment és bepattant a kocsiba. Szörnyű volt így látni. Elhajtott.

-          Apu hova ment? – jött Maxi.

-          Ő NEM AZ APÁD! – kiáltott Ana.

-          NE kiabálj a kis unokánkkal! – kérte José. – Menjetek fel Era.

-          Gyere kicsim. – vettem fel Maxit. Közben hallottam, hogy Ana és José veszekszenek. Fer szobájába érve elkezdtem a ruháinkat bedobálni egy bőröndbe. Maxi értetlenül nézett.

-          Anyu. Összevesztél apuval?

-          Nem kicsim. Nem veszekedtünk… - nem néztem rá.

-          Hova ment apu?

-          Nem tudom.

-          Elmegyünk?

-          Igen kicsim. Hazautazunk. – mosolyogtam rá szomorúan.

-          Apa is jön?

-          Nem, ő nem jön.

-          És… Mit mondott a néni? Hogy nem az apukám…

-          Kicsim! Ezt jól vésd a fejedbe! – guggoltam le hozzá. – Fer mindig a te apukád marad! Ő a te apukád! És legyél rá büszke.

-          Oké anyu. Ne sírj.

-          Nem sírok. Gyere. Segíts összepakolni.

Felhívtam Noncsit és Emat, hogy hazautazok, és hogy később mindent elmesélek. Már végeztünk, mikor José lépett be.

-          Én nem hazudtam! – kezdtem el sírni.

-          Tudom. – ölelt magához és a hátam simogatta.

-          Valaki meghamisította, ebben biztos vagyok! Fertől van!

-          Nekem nem kell magyaráznod! Én teszt nélkül is elhiszem!

-          Köszönöm.

-          De mit csinálsz? Összepakoltatok?

-          Hazamegyünk. – válaszolt Maxi.

-          De miért? – ült le az ágyra.

-          Most jobb, ha elmegyek. Fer biztos dühös rám a semmiért. Ana pedig…

-          Fer nem dühös. Idő kell neki.

-          Megadom én neki ezt az időt.

-          Jól vagy? – pattant fel az idősebb Alonso és fogott meg. – Olyan fehér vagy.

-          Csak a sok stressz. Bocsánat… - rohantam be a mosdóba és magamra zártam.

-          Biztos jól vagy?

Amint kiadtam magamból a taccsot és megmostam picit az arcom kiléptem.

-          NA?

-          Jól vagyok. Csak hánytam. – fintorogtam egy nagyot. – Meg picit szédülök.

-          Hozzak fel valamit?

-          Én kérek sütit! – jelentkezett Maxi. – Azt a habosat.

-          Neked is hozhatok olyat Erika?

-          Nem, köszönöm. Attól csak felfordulna a gyomrom. De egy kis uborkát ennék, ha van.

-          Uborkát? – mosolygott az öreg. – Azt hiszem van itt valami a levegőben!

-          Nem én voltam! – mondta durcásan Maxi. Elmosolyodtam rajta.

-          De utána szerintem taxit kérnék. Hogy a reptérre ki tudjunk menni.

-          Kiviszlek…

-          Fernél a kocsi. Nem várnám meg, ha lehet. – sóhajtottam.

-          Rosszul teszed. De rendben. Ti tudjátok. Hozom a sütit és az uborkát.

-          Köszönjük.