Mikor megettük mindketten a finomságokat elindultunk lefele. Ana elégedetten nézte, ahogy az ajtó felé sétálunk. Hirtelen megtorpantam. Megfordultam és oda sétáltam hozzá.

-          Tudom, hogy maga hamisította meg. – mondtam fáradtan.

-          Én?

-          Igen. Csak azt nem értem, mi baja velünk. Az én hibám, hogy eltűntem úgy Fer életéből. De akkor annyira összetörte a szívem, hogy úgy éreztem, azzal, hogy nem tudhat a fiáról bosszút állhatok rajta.

-          De nem a fia.

-          Maga mérges, hogy Fer nem mesélt akkor, amikor mi jártunk rólam. ÉS most ezzel akar bosszút állni. Arra viszont nem gondol, hogy mit tett a kis unokájával. Gondolja át. – vettem elő a táskámból a fényképalbumot. – Maxi kiskori képei. Itt hagyom. – tettem le az asztalra.

-          Megjött a taxi.

-          Köszönöm José.

-          Vigyázzatok magatokra. Ha kell valami… - adott egy cetlit. – Hívj minket.

-          Értettem. Köszönöm. Megmondod Fernek, hogy nagyon szeretjük? ÉS hogy tudja hol talál minket.

-          Megmondom.

A taxiból integettünk, majd Maxi hozzám bújt. Szomorúan folytattuk az utunk egészen Magyarországig, ahol nem fogadott minket épp szép idő.

Ferihegyen leszállt a gépünk, mi meg elindultunk taxit fogni. Közben telefonon próbáltam elérni a csajokat. Nem ment sajnos.

-          Anyu. Fáradt vagyok.

-          Én is kisfiam. e jó lenne már hazaérni. És most pénz sincs úgy nálam.

-          De anyu.

-          Kicsim. A kocsiban aludhatsz.

Durcásan nézett rám. Leültem mellé.

-          Kicsikém. Anyu most nem érzi jól magát. Ne nehezítsd meg a dolgom, kérlek.

-          Bocsi anyu. – ölelt meg. – Sajnálom.

-          Semmi baj.

-          Hé, hó! Megvan a két elveszett bárányka!

-          Kimi? Noncsi? Ema?

-          És Nico. – dünnyögte a szőkeség.

-          Mit kerestek ti itt? – öleltem meg őket.

-          Úgy hallottuk valami baj van. Mire jók a barátok?

-          Köszönöm.

-          Nincs mit! Na de most… irány a kocsi! Indulunk haza! Az egyik kocsit én, másikat ez a szőke finn-német keverék.

-          Hé! Kikérem magamnak!

-          Csak rajta! – kuncogott Kimi. – Maxi. Kihez szeretnél beülni?

-          Hát természetesen hozzád.

-          Helyes. Irány akkor a kocsi.

Immár vidámabban indultam a kis csapattal a kocsik felé. Beszálltunk, majd elindultunk Siófokra. Közben engem elnyomott az álom.