Már este volt, mikor leparkoltam otthon, anyáéknál. Kiszálltam a kocsiból és elővettem a zsebemből a kulcsot. Behunytam a szemem. Nem volt erőm bemenni. Leültem a lépcsőre és néztem az égen a csillagokat. Arra eszméltem fel, hogy valaki leül mellém.

- Kellemes idő van itt nálatok spanyolban.

- Az. Kellemes. – hallgattam, majd nehezen megkérdeztem. – Te itt?

- Mindegyikünk eljött. Gondoltuk, szükséged van barátokra.

- Rendesek vagytok. Bent vannak a többiek?

- Anyukád itt fogott minket.

- Értem.

- Nem találtad meg, igaz?

- Nem. Nem volt ott. Apját megtaláltam…

- Megtaláljuk! Ne add fel!

- Hogy adnám fel? Nem adom fel.

- Helyes. Most gyere be. Pihenned kell. Holnap felkutatjuk Oviedo összes hotelét.

- Csak ne legyen késő. Kimi. Ments ki! Most nem bírok bemenni, és látni, hogy mindenki mennyire sajnálkozva néz rám. Így is magam alatt vagyok.

- Oksa. Menj csak fel a szobádba.

- Kösz haver.

Beléptünk. Mindenki rám pillantott. Ettől a pillantásoktól féltem. A három leányzó átölelt.

- Lányok. Engedjétek Fert, hadd menjen fel a szobájába. – hálásan néztem Kimi-re.

- Köszönöm, hogy itt vagytok, de most… egyedül akarok lenni. Nem anya. Nem eszek. Jó éjt mindenkinek.

Felmentem a szobámba és bezárkóztam. Ledőltem az ágyamba és csak forgolódtam…

(Kimi)

Ültünk csendesen a kanapén. A lányok azért még próbálgatták hívni Laurát. Eddig mind sikertelenül.

- Azt nem értem, miért ment el? – kérdezte Robert.

- Az apja mondott neki valamit.

- De mit? Mi lehet olyan dolog, amiért elhagyná Fernando-t csak úgy és velünk is megszakítja a kapcsolatát? – kérdezte Jaime.

- Lehet megfenyegette az apja, hogy bántja Fernando-t?

- Ez lehet Sebi.

- És hogy kerítjük elő? Lehet elhúzott már rég Spanyolországból. Akkor pedig bottal üthetjük a nyomát. Ha nevet változtatott…

- Sebi! Te egy észbomba vagy! – pattantam fel. A kulcsokért rohantam.

- Mi? Hova mész?

- Várjunk. Hogy hívják Laura igazi apját? – kérdeztem. Mindenki vakarta a fejét.

- Sándor Alföldi. – a lépcső tetejéről szólt a hang. Fernando. – Minek az neked?

- Fer. Milyen néven kérdezted meg a hotelben a szobafoglalást?

- Laura Wéber. A nevén. Miért?

- Egyértelmű, hogy nem annyira hülye az apja, hogy hagyja a nevén egy szobafoglalást Lau. Mi van, ha… Alföldi néven foglalt ő is szobát?

- Menjünk a hotelbe! – rohant le a lépcsőn. Bepattantunk a kocsiba, majd a gázra tapostam.