2. történet 21. rész
2010.10.04. 18:52
Száguldottunk a hotel felé. Előzgettem a kocsikat. Volt, hogy pár sárga lámpán még áthajtottam, de sietnünk kell.
- Olyan hülye vagyok! Miért nem jutott eszembe? Kimi! Köszönöm!
- Ne nekem, hanem Sebinek köszönd. Hála neki, jutott eszembe. ÉS ne most köszönd, csak ha megtaláltuk.
- Oksa. Legyünk már ott!
- Sietek!
- Tudom. Tudom.
(Fernando)
Megállt a hotel előtt a kocsi. Egy taxi mögött. Berohantunk a recepcióra. A recepciós lány felismert.
- Nem jelentkezett azóta be Laura Wéber…
- És Alföldi? Laura Alföldi?
- Vagy bármilyen Alföldi? – tette hozzá Kimi.
- Megnézem. – egymásra néztünk a finn barátommal. Féltem a választól. Ha nem, akkor egy újabb kudarc. – Volt Alföldi, kettő is.
- Volt? – kérdeztük egyszerre.
- És már nincs? – Kimi.
- Egy 10 perce jelentkeztek ki mindketten.
- A lány… ő volt? – kérdeztem, és egy képet mutattam neki, amin én és Lau voltunk.
- Igen… Ő volt az.
- Nem tudja merre mentek?
- Azt nem, csak hogy taxit rendeltek.
- Köszönjük! Fernando! Gyere! – Kimi elráncigált be a kocsiba.
- Most hova? Azt se tudjuk, hova mehetnek.
- Dehogynem! – lépett a gázra. – Minden bizonnyal a reptérre mentek, hogy eltűnhessenek innét.
- Nem lehet igaz…
- Nyugodj meg. Mindjárt ott leszünk! – az egyik kereszteződésben Kimi majdnem belement egy kocsiba. - Tauko puolet likainen suu, tyhmä espanja. - káromkodhatott valamit finnül, amit nem értettem. Talán jobb is.
Megérkeztünk a reptérre. Berohantunk.
- Menj! Nézd meg, hátha látod! Én szólok, hogy ne adjanak ki felszállási engedélyt.
- Rendben! Siess!
Futottam, és néztem az embereket. Nem láttam sehol. Épp kipillantottam, és az ablakon át láttam, hogy egy kivilágított felszállópályán egy gép épp most szállt fel. Oldalán megláttam az Alföldi feliratot. Lefagytam és csak néztem a távolodó gépet. Nem vehetik el tőlem! Nem! Neee!
|