- Édesem! Nyugodj meg! Hol vagy most?

- Amerikában, New York-ban! Sok minden történt…

- Apád hogy kényszerített, hogy hozzámenj…

- Azzal, hogy bánt titeket! Nem akartam, hogy bajotok essen. De most ha nem is látlak többé, szeretném elmondani, hogy szeretlek!

- Megyek, és megmentelek! Most fog indulni a gép…

- Nem lesz elég idő. Roy rájött apa tervére. Nem tudom, mit tervez, de… mondta, hogy magas ez az épület, és…

- Adj pontos címet…

(Kimi)

- Diego! Ne indulj még! Fer nem ezzel megy! – és lefutottam. Láttam valami érdekeset. Nem tartott sok időbe visszatértem.

- Kimi! Azonnal Amerikába kell mennünk! Miért…

- Nyugi Fer! Értesítetted gondolom ott a rendőröket, stb. Én pedig szereztem neked egy gyors kis járgányt. – mutattam 2 vadászgépre. – Láttam, hogy itt voltak gyakorlaton, és megkértem a repteret, beszéljenek velük. Már az út kész van, Amerika is értesítve. Szóval menj csak!

- KIMI! – megölelt Nando, majd kísértük a gépekhez. Beszállt az egyikbe, a pilóta üdvözölt minket. Elköszöntünk Nando-tól, majd mi visszamentünk Diego-hoz.

- Diego! Irány Amerika!

- Igenis, Jégember!

(Fernando)

- Tehát, Fernando. Kész vagy a sebességre?

- De még mennyire! Siessünk New York-ba.

- Máris. Öveket becsatolni! Hányást tartogassuk utazás utánra! 3… 2… 1… Rajt!

(Laura)

Kiléptünk a felhőkarcoló tetejére. Meglökött, mire elvesztettem egyensúlyom és elestem. Elkezdtem sírni, majd ránéztem.

- Kérlek… Eressz el.

- Nem! Kedves vagy, Laura. Ha megengeded, igazi neveden szólítalak. Kedves vagy, de a cégem fontosabb.

- Miért történt minden így?

- Az élet ilyen. Igazságtalan. Mindig az szenved, aki jó. Majd a mennyországban találkozunk! – nevetett, majd a felhőkarcoló korlátjához lökött. Lenéztem.

- Roy McDeen… - döbbenten kaptam én is oda a fejem…