(Fernando)

Kiszálltam a vadászgépből.

- Fernando. Kicsit elsápadtál.

- Kicsit. Kösz a fuvart.

- Találd meg Laurát. Hazafele is vigyünk titeket?

- Kösz, de Diego elfárad ide. Hello Pedro.

- Hello Fer!

Kicsit émelyegve siettem egy rendőrautó felé. Kimi tényleg mindent elintézett. A kocsiban kaptam egy palack vizet. A rendőr belelépett a gázba. Csak ezt bírjam ki.

(Laura)

Az apám állt ott. Nagyot nyeltem. Baj lesz itt, érzem.

- Áh, kedves Sándor. Örülök, hogy csatlakozott hozzánk.

- Hát így kell bánni a feleségeddel?

- Így kell bánni a lányoddal? Szépen elárultatok.

- Szépen.

A liftajtó felé néztem. Eléggé el voltak egymással foglalva. Kúszva indultam meg felé, majd hirtelen kiáltást hallottam. Megfordultam. Apa volt ott egyedül. Felém nézett.

- Még épp időben érkeztem. Ezért jár egy köszönet, nem igaz?

- De… Megölted?

- Így most minden rád száll. Viszont, aztán átírni a nevemre… túl hosszú idő. Jobb, ha nem leszel a képben. – mosolyodott el ördögien, majd felállított, és ismét a korlát mellett találtam magam. Erősen gondoltam Fernando-ra.

- Engedje el. Azonnal!

- Nyugalom! – és elráncigálták tőlem. Fel sem eszméltem. Egy rendőr felsegített.

- Semmi baj, hölgyem. Már jó kezekben van. Hogy érzi magát?

- Rosszul… - és összecsuklottak alattam a lábaim. A srác elkapott. Pár mentős jött és megvizsgált.

- Egy kisebb ijedtség, sokk.

- Nyugodjon meg. Hogy hívják?

- Laura. Laura Wéber.

- Én Steve Brown vagyok.

- Haza akarok menni.

- Haza fogsz jutni. Ne félj.

- Édesem! LAURA! – láttam meg, hogy Fer közeledik, majd szorosan magához ölelt. Behunytam a szemem és átjárt a kellemes illata. Puszilgatott és szép szavakat súgott végig a fülembe. – Nincs semmi bajod? – tolt picit el magától és végigmért.

- Annyi bajom van, hogy hiányoztál… Mérhetetlenül. – csillantak meg szememben az első könnycseppek.

- Te még jobban nekem! – sírta magát el ő is.

- Nem, mert te nekem!

- Nem. Te nekem!

- Egyezzünk ki abban, hogy mindkettőnknek nagyon hiányzott a másik.

- Oké. Szeretlek. Szeretlek, szeretlek, szeretlek…

- Fernando. Laura. Szeretnénk felvenni Laura vallomását. Utána szabadok vagytok. Nem zaklatunk titeket többet, és elfelejthetitek.

- Kincsem?

- Kész vagyok… - felálltunk, majd elindultunk be, de én megtorpantam. Fer kérdőn nézett rám. Megfordultam. Lehúztam az ujjamról a gyűrűt. Ránéztem a rendőrfőnökre. – Ez nem kell, igaz?

- Nem.

- Rendben. Akkor… - és erőt vettem magamon, és messzire elhajítottam. Minél távolabb akarom tudni magamtól. Fer hátulról átölelt. Egy kis puszit adott a nyakamra, amibe beleborzongtam, majd megfogta a kezem és kézen fogva indultunk a rendőrfőnök után.