Leszállt a gépünk Monaco-ban. Már sötét este volt. A gépből kiszállva kicsit hűvös is.

- Nico mondta, hogy esett az eső, és hideg van. – rázkódott meg Kimi, majd Noncsival kézen fogva elindult taxit fogni.

- Menjünk mi is. – vette le a spanyolom a pulcsiját, majd rám terítette. – Nehogy megfázz, drága.

- Imádom, hogy így figyelsz rám. – bújtam oda hozzá. Csak ölelt és a hátam lassú mozdulatokkal simogatta. – Mivel hálálhatom meg, hogy szeretsz? – néztem rá könnyes szemekkel.

- Azzal, hogy szeretsz. Az nekem bőven elég.

Kimi jött visszafele, majd úgy 3-4 méterre tőlünk megállt.

- Jöttök végre? Semmi másra nem vágyom, ennyi rohadt repülés után, minthogy végre a hotelszobámban legyek!

- De kis morgós valaki.

- Édesem. Kimi már kicsit be van zsongva, szóval ne csodálkozz.

- 2 percetek van, különben itt hagyunk titeket.

- Menjünk. – mondtam nevetve. Bólintott, majd a taxi elvitt minket a Casino Hotelbe. Foglaltunk szobát, majd felmentünk. A szobánkba belépve megtorpantam.

- De hol vannak ruháink? Nem ugrottunk haza Svájcba…

- Tudom. Nos, nekem itt van a bőröndöm, Robert-nél… neked pedig… - vakarta a fejét.

- Velem mi lesz? – böktem játékosan oldalba. – Elviselnéd, ha egy hétig ugyanabban a göncben kéne járnom? – mutattam magamon végig szomorkásan.

- Nem muszáj göncben járnod… - lépett elém szorosan, majd megcsókolt. Belemerültünk a csókcsatánkba, mikor kopogást hallottunk. – Itt folytatjuk!

- Oké.

Fer ment nyitni az ajtót. Bejött a kis csapatunk, Kimiék kivételével. Mindenki megölelgetett.

- Örülök, hogy jól vagy. Én vagyok a fogadott bátyód, és megölöm, aki bántani akar! – morcogott a kis bika.

- Köszönöm. Bátyó. Semmi komoly bajom.

- Még jó!

- Ezt neked hoztuk. Majd nézd meg, de csak később. – adott oda Sebi egy kis dobozt. Megölelgettem.

- Üljünk le. – invitált beljebb mindenkit Nando. Leültünk a kanapéra, majd Fer hozott mindenkinek üdítőt. Kellemes kis beszélgetés alakult ki. Azt vettem észre, hogy Jaime valamin nagyon rágódik. Rám nézett, majd mindenkit csendre intett.

- Kis csendet. Laura. Gyere vissza a csapathoz. Legyél ismét TE a csapattársam. Kérlek!

- Igen! Gyere vissza! – Seb, Nico, Rob és Icu mondták egyszerre.

- Ezt biztosan akarod Jaime? Múltkor is eléggé féltékenyke voltál, amiért nekem sikerült az a dobogó…

- Tudom, hülye voltam. De nem leszek most az! Kérlek. Mi ketten jó csapat leszünk! Már tudom!

- Ha ennyire szépen nézel, nem tudok ennek a kérésnek ellenállni. – öleltem meg. Hirtelen csörömpölés hallottunk mögülünk. Nando kezéből kiesett a pohár. Értetlenül néztem rá, majd legnagyobb megdöbbenésemre elindult és kiment a szobánkból.

- Hát ennek meg mi baja? – kérdezte Sebi. Aggódva néztem a bejárati ajtóra.