A vacsora k�zben m�r csak p�r sz�t v�ltottunk, de szinte folyton egym�sra pillantottunk. Miut�n mindenki v�gzett a vacsival fel�lltunk asztalt�l �s n�h�nyan elmentek t�ncolni. �n kimentem a teraszra �s le�ltem. N�ztem a csillagokat.

- Nem f�zol? H�v�s van.

- Nem, ne agg�dj.

- Rendben. – mosolygott halv�nyan, majd elkomorult az arca. – Mi�rt? Mi�rt tetted?

- Fernando. Vallom�ssal tartozom neked. – n�ztem r� f�j� sz�vvel.

- El�rulod mi�rt csalt�l meg azzal a titkos valakivel?

- El�rulom, hogy mi�rt hazudtam a csal�st. – hajtottam le a fejem.

- Mi? Mit hazudt�l? – �rtetlenkedett.

- T�rj�nk vissza arra a napra… - n�ztem a szem�be, mik�zben arcomon lassan v�gigg�rd�lt egy k�nnycsepp. Csendben hallgatott.

(J�nius 2. – Lugano - Laura)

- Nando! El�g lesz! B�rd m�r ki! – adtam egy gyors cs�kot neki �s lefejtettem magamr�l a kezeit, majd elkezdtem �lt�zk�dni.

- Kincsem! Nem v�runk senkit! Gyere sz�pen vissza! – ny�lt a kezem ut�n, amit elr�ntottam hamar. Elkezdtem �lt�zk�dni, mik�zben � kik�sz�l�dott az �gyb�l �s �t�lelt.

- Nando! Csin�lni kell eb�det! Ez nem lesz j���!

- Dehogynem! Majd �n hozok valami kaj�t fel. Te fek�dj vissza az �gyik�ba… - vette volna le a p�l�m, mikor cs�ngettek az ajt�n.

- Majd megyek nyitni. Te �lt�zz fel. �gy nem fogadhatod b�rkit is, aki j�tt.

- Mi�rt ne?

- �lt�zz! – �lt�ttem r� a nyelvem, mik�zben kifele mentem.

- Mennyivel jobban hangzik az a sz� a sz�db�l, hogy Vetk�zz! – hallottam m�g.

Kicsit rendeztem t�k�r el�tt magam, majd kinyitottam az ajt�t. Egy fiatalos l�ny �s egy kisfi� �llt ott az ajt�ban.

- Hello. Kit kerestek? – �rdekl�dtem kedvesen.

- �n Carolina Costa vagyok �s Fernando Alonso-t keresem.

- Itthon van. Milyen �gyben keresitek?

- Szia! – mondta a kisfi� nekem.

- Szia. – mosolyogtam r�.

- � itt a kisfiam, David Fernando Costa.

- Fernando? – n�ztem nagy szemekkel r�.

- Igen. � Fernando kisfia. 5 �ves kisfia.

�gy �reztem ezek a szavak �sszet�rik a sz�vem. Fernando kisfia…