-          Visszavonulásááááás!!!! –hallotta a két lány az ideiglenes fedezékben lapulva a parancsot.

Nem is tétováztak tovább, hanem felpattantak és futni kezdtek a többiekkel egyszerre. A csapat parancsnoka maradt utoljára, bevárta a sebesülteket, és két társával fedezte katonái menekülését. Itt senki nem gondolkodott, ha arról volt szó, hogy egy társáért kockáztatnia kellett az életét.

Kimberly futott elől, de egy pillanatra sem vesztette szem elől Nettit. Majd kétfolyosónyit haladtak előre, mikor a menekülő két tucat ember megtorpant. Ugyanis a menekülési útvonalnak kijelölt útnak vége lett. Hatalmas kőomlás zárta el az útjukat. Netti idegesen nézett körbe a többiekre.

-          Vidd a lányt fedezékbe!- szólt Kimberly-re az egyik katona. Ő bólintott és keresett egy alkalmas fedezéket.

A maradék katona - lehettek hatan - felkészültek a kiborgok támadására.

A parancsnok és a két hátvéd beérte őket. A parancsnok pár pillantás alatt felmérte a helyzetet. És kiadta az utasításokat:

-          Két katona kezdje el magát „átvergődni” az omláson. Ha átértek próbálkozhatnak a robbantással, ha ez nem lehetséges próbáljanak minél nagyobb lyukat csinálni, hogy a többi ember is át tudjon mászni!- parancsolta.- a többieknek tűzharc!

Mindenki megértette a parancsot és elfoglalta a helyét. Nem kellett sokáig várni az ellenségre. A töltények egyre fogytak, de a gépek ellenben nem akartak elfogyni. Két katona már kidőlt a sorból, mikor Netti nagy elhatározásra jutott. Kimberly értetlenül nézte a távolodó lányt. A két katonához kúszott, akik az elzárt utat próbálták bontani nem sok sikerrel.

-          Én vagyok a legkisebb…asszem. –kiabálta Netti mikor melléjük ért. Ők egy pillanatra értetlenül néztek a lányra, de végül megértették a szándékát.

Netti úgy gondolta, hogy ha valami módon, hát így hasznára lehet a többieknek. A nyílás elég szűk volt még a lánynak is, és nem sejthették mi vár rájuk a túloldalon. Közben a gépek egyre közelebb kerültek hozzájuk. Plazma sugarak cikáztak mindenfelé. Sietniük kellett.

-          Netti!- szólt rá az egyik katona.

A lány értetlenül nézett rá. a férfi egy pisztolyt nyomott a csodálkozó lány kezébe.

-          Nem tudod mi vár odaát.- magyarázta a katona.

Netti egyetértően bólintott. Még egy pillantást vetett társnőjére, majd eltűnt a törmelék halom mögött. Kimberly aggodalmasan nézett a helyre, ahol a lányt utoljára látta.

Ryanne nagy puffanással landolt a földön. Ez magához térítette egy kicsit, de nagyon gyengének érezte magát. Ahogy kinyitotta a szemét csak foltokat látott, aztán ki tudta venni az ismerős férfi arcát. Mellette feküdt a földön a szeme csukva volt. Olyan élettelennek tűnt. Ryanne szólni akart hozzá, de csak nyál és vér bugyogott fel a torkából. Próbált az ismerős arc felé nyúlni, de fájdalma megállította a mozdulatban. Az oldalához kapott. Tudta, hogy komoly a sérülése, csak azon csodálkozott még, hogy életben van. Nem érkezett a megváltó plazmasugár, ami véget vetett volna az életének. Ez hihetetlen erőt adott neki. Összeszorított fogakkal nyúlt a férfi felé.

Véres keze elérte a férfi arcát. Végigsimította. Nem történt semmi. Rázni kezdte a fejét, de továbbra sem történt semmi. Könnyek gyűltek a lány szemében.  Nem akarta elhinni, hogy az imádott férfi élettelenül fekszik mellette. Tébolyultan nézett körbe, de nem látta az ellenséget. Valamit tennie kellett. Összeszedte a maradék erejét és a hátára fordult. Rögtön köhögni kezdett, ahogy a hátára fordult. Megpróbálta feljebb tornázni magát, közben tekintete a mellette hason fekvő férfira esett. Nem tudott uralkodni a könnyein.  Keze még próbálta kitapintani a nyaki ütőerét, de nem találta. Elkeseredetten nézett körbe. Ekkor pillantotta meg a fémes csillogást maga előtt az ajtónyílás sötétjében. A keze ügyébe eső fegyvert maga elé emelte és várta a támadóját, aki nem is váratott magára sokáig.

Belépett a helységbe és piros szemeit rögtön a nőre emelte. Ryanne farkasszemet nézett vele. A tekintetében gyűlölet, megvetés és elszántság volt. Addig lőtte a fémtestet, míg az egy torz fémlénnyé nem változott.

Netti a sötétségbe érkezett, de hideg szelet érzett. Ez megnyugtatta kissé. Legalább is abban, hogy nem zsákutca, ahova érkezett. Felkapcsolta az elemlámpát és maga elé világított. Minden nyugodtnak tűnt. A hely ahova érkezett egy lejáró volt a bázishoz. Netti gyorsan végiggondolta a dolgokat, majd fedezéket keresett magának, és elhelyezte a C4-es robbanó anyagot.

Az anyag jó munkát végzett. A lyuk helyén, amelyen érkezett kb. háromszor akkora rés tátongott. Észre is vette a többieket a túl oldalon. Nem késlekedtek sokáig. Először egy doktornő, majd Kimberly és a többiek is átjutottak.

Netti végre hasznosnak érezhette magát, és mindenki felől elismerő pillantások érkeztek. A katonák újra eltorlaszolták az utat, majd összegyűlt a kis „csapat” megbeszélni a továbbiakat.

-James Reed, százados vagyok, annak, akivel még nem ismernénk egymást.- vette magához az egyik katona.

Aztán sorra a többiek is bemutatkoztak. Köztük volt egy doktornő, Felicity , öt tizedes katona, majd két civil , és végül Netti és a fejlesztő mérnők  Kimberly.

Sietniük kellett. A gépeknek ugyanis nem jelentett akkora akadály pár mázsa kő megmozgatása, mint az embereknek.

A lejáratot egy öntött vas fedlap zárta le, amit újabb erőfeszítésükbe került elmozdítani a helyéről. A sötét és hideg éjszakába érkeztek. És a mentőcsapatot nem látták sehol.

-          Pedig ez a hely volt megadva!-tőrt ki az egyik civilből.

-          Mi történhetett?- kérdezte a százados a távolba fürkésző tekintettel.

-          Itt hagytak minket.- vélekedett az egyik katona.

-          Az lehetetlen!- ellenkezett a másik.

-          Vagy nem is jött értünk senki.- folytatta Felicity a doktornő.

-          Ezt ugye nem gondolja komolyan?- kérdezett rá a százados.

-          De.- volt a rövid válasza a nőnek.

-          És akkor most mi lesz?- kérdezte kétségbe esve Netti.

-          Nyugi kislány!- szólt rá az egyik katona.

-          Hagyja abba katona!- szólt rá a százados. Tud valaki rádiózni?

-          Én igen.- jelentkezett Netti.

-          Maga?- nézett csodálkozva a százados rá.

-          Kódfejtő volnék. E tevékenységbe bele tartozik a kódolt rádióüzenetek megfejtése is. Ergo értek a rádiózáshoz.- jelentette ki Netti és alig láthatóan kihúzta magát.

-          Értem. Akkor itt van a rádiónk, erről kéne valami segélykérést leadni.- adta át a készüléket a lánynak a százados.- De siessen.- tette még hozzá miközben a csatorna fedélre mutatott.

A lány némán bólintott.  Pár percig csak Netti tevékenykedett a többiek a gondolataikba mélyedtek. A hely ahol összegyűltek jól védett volt, és jól beleillett a környezetbe, ugyanis egy elhagyott gyártelep udvara volt, ahol valaha volt gépkocsik és egyéb közlekedési eszközök roncsai közt, beton és más építőanyagok álltak halmokban. Egy ilyen hulladék halom védelmében volt a csapat is.

Netti végre letette a fejhallgatót, és nem túl vidáman nézett körbe.