Reggel igazán jól ébredtem. A szabadedzések ellenére Fer nem rohant be reggel 7-kor a boxba, hanem engem ébresztgetett. Óvatosan simogatta az arcomat, és egy kis csokis croissant-al próbált meg lenyűgözni.

Sikerült.

Bent a Renault motorhome-jában már eléggé zsúfolt volt mindkettőnk programja. Szerveztem az interjúkat, szponzor-rendezvényeit, és természetesen az edzéseit.  Közben azért beszélgettem Suékkal, mert mindezt a büféből, egy szál laptop mellől is lehetett végezni. No meg a mobiltelefon is csodás találmány.

Nando a szabadedzéseken elég jól szerepelt, a kocsi is jó volt. Az egyetlen problémát az jelentette a nap folyamán, hogy ma elég sok interjún kellett részt vennie. Szerintem inkább pénteken tudja le a többséget, mint szombaton, az időmérő napján, vagy vasárnap a futamén.

-          ÁÁ, ki vagyok tikkadva! – huppant le a második szabadedzés után mellém.  Boci szemekkel nézett rám.

-          Hozzak neked egy ásványvizet? – mosolyogtam rá.

-          Ha lehet, inkább kettőt. – pislogott rám ártatlan szemekkel.

-          Okés. Kérése számomra parancs, Uram. – hajoltam meg előtte komoly fejjel. Elnevette magát.

-          Ez majd este is jusson eszedbe. – vigyorgott kajánul. A szemeimet forgatva távoztam, de pár perc múlva már vissza is tértem hozzá.

-          Tessék. – tettem le elé az éltető vizet.

-          Han, hány interjút szerveztél még nekem mára?

-          Ötöt.

-          Mennyit?! – kapta fel a fejét. Kicsit bepöccent. – Azt ugye tudod, hogy nem az a feladatod, hogy minél többet szervezz nekem!

-          Tudom. – feleltem higgadtan. – De ezért holnap és vasárnap a kötelezőkön kívül egyen sem kell megjelenned.

-          Jah. Így már más. – nyugodott le egy kicsit, majd huncut fény villant a szemében. – Így már csak egy palack vizet öntök rád! – nevette el magát és hozzálátott a haditerve kivitelezéséhez. Hirtelen valaki hátulról megragadott, lefogott, ő pedig nyugodtan elkezdte rám önteni a vizet.

-          Ezt még megbánod! – fenyegettem meg a fürdetés végén.

-          Miért? – nézett rám ártatlanul. – Te is ezt szoktad velem csinálni…. – Robert pedig egyetértően röhögött vele… Hát ez szép.